[Evangelium] 2010-03-13

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Már. 13., Szo, 04:55:01 CET


   2010. március 13. - Szombat

   Abban az  időben az  elbizakodottaknak,  akik magukat  igaznak  tartották,
   másokat pedig megvetettek,  Jézus ezt a  példabeszédet mondta: "Két  ember
   fölment a templomba imádkozni,  az egyik farizeus volt,  a másik vámos.  A
   farizeus megállt, és  így imádkozott magában:  Istenem, hálát adok  neked,
   hogy  nem  vagyok  olyan,  mint   a  többi  ember,  rabló,   igazságtalan,
   házasságtörő, mint ez a vámos  is. Kétszer böjtölök hetenként, és  tizedet
   adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem
   merte az  égre emelni,  hanem  a mellét  verve  így szólt:  Istenem,  légy
   irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek,  hogy ez megigazultan ment  haza,
   amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák,  aki
   pedig megalázza magát, azt felmagasztalják."
   Lk 18,9-14

   Elmélkedés:

   Az öndicséret sem az  embereknek, sem Istennek  nem tetszik. Ha  valakinek
   vannak kiváló  erényei  és jó  tulajdonságai,  akkor sem  érdemes  ezekkel
   dicsekedni, mert sok  esetben nem elismerést  váltanak ki másokból,  hanem
   ellenszenvet. Isten előtt pedig még inkább vigyáznunk kell, mert vajon mit
   tekinthetünk a magunk  érdemének? Az önteltséget  és az  elbizakodottságot
   nem Krisztustól tanuljuk, hiszen ő az alázatosságra és az  engedelmességre
   adott példát nekünk. Semmit sem ér, ha magunkat dicsérve állunk Isten elé.
   Ha viszont  bűnbánattal hajlunk  meg  előtte, irgalmas  szeretete  felemel
   minket.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Halld meg, jóságos Alkotó
   Könyörgésünk síró szavát,
   Mellyel hozzád fohászkodunk
   E negyvennapos böjtön át.

   A szívek vizsgálója vagy,
   Gyengéinket jól ismered:
   Kik hozzád térnek, add nekik
   A bocsánat kegyelmeit.

   Bűnünk tenger, de kegyesen
   Vedd, aki vallomást teszen,
   Nevednek dicsőségéért
   Adj a betegnek enyhülést.

   Engedd, hogy testünk törje meg
   Az üdvös megtartóztatás,
   Hogy immár a böjtös szívek
   Bűnt többé ne éhezzenek.

   Boldog Háromság, tedd meg ezt,
   Egyszerű Egység, add meg ezt,
   Hogy hozzon bő gyümölcsöket
   Tieidnek a böjtölés.
   Nagy Szent Gergely pápa nagyböjti himnusza


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról