[Evangelium] 2010-03-08

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Már. 8., H, 04:55:01 CET


   2010. március 8. - Hétfő

   A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: "Bizony mondom nektek,
   hogy egy próféta sem  kedves a maga hazájában.  Igazán mondom nektek,  sok
   özvegy élt  Izraelben Illés  idejében,  amikor az  ég  három évre  és  hat
   hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De  közülük
   egyikhez sem  kapott  Illés  küldetést, csak  a  szidoni  Száreptában  élő
   özvegyasszonyhoz. Ugyanígy  Elizeus  próféta  korában is  sok  leprás  élt
   Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán." Ezt  hallva,
   a zsinagógában  mind  haragra  gerjedtek. Felugrottak,  kiűzték  Jézust  a
   városon kívülre, és fölvezették  arra a hegyre,  amelyen városuk épült,  a
   szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
   Lk 4,24-30

   Elmélkedés:

   A názáretiek haragját  két dolog  válthatta ki  Jézus beszédét  hallgatva.
   Egyrészt  Jézus  fejükre   olvasta,  hogy   ők  sem   fogadják  el   Isten
   küldötteinek,  a   prófétáknak   figyelmeztetését,   miként   elődeik   is
   elutasították és  megölték őket.  Másrészt egyértelmű  utalást tett  arra,
   hogy az Isten által kínált üdvösség  nem csupán a választott népnek  szól,
   hanem a pogány nemzeteknek is. Az elutasítás a könnyebb út, az  egyszerűbb
   lehetőség. De a  názáretiek választhattak volna  mást is. Ha  megszívlelik
   mindazt, amit Jézustól hallottak,  az isteni kegyelem által  elindulhattak
   volna a megbánás útján. A nagyböjti idő számomra is az Isten felé  indulás
   lehetőségét kínálja.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és  kicsinységem
   tudatában  hálát  adok  neked,   s  egész  lelkemmel  kérlek,   rendkívüli
   jóságodban  fogadd  jóakarattal  könyörgésemet:  hatalmaddal  űzd  el   az
   ellenséget  tetteimtől  és  cselekedeteimtől,  erősíts  engem  a   hitben,
   kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem
   boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél  és
   mindennél jobban szeresselek!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról