[Evangelium] 2010-03-07

[Evangelium minden nap]

   2010. március 7. - Nagyböjt 3. vasárnapja

   Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a  galileaiakról
   hozott hírt, akiknek  vérét Pilátus  az áldozat  vérével vegyítette.  Erre
   Jézus megjegyezte:  "Azt  hiszitek,  hogy  ezek  a  galileaiak  bűnösebbek
   voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem!
   De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt
   gondoljátok, hogy az a tizennyolc  ember, akire rádőlt Siloámban a  torony
   és megölte őket,  bűnösebbek voltak  a Jeruzsálemben  élő többi  embernél?
   Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti  is
   mindnyájan."
   Aztán egy példabeszédet mondott. "Egy  embernek fügefa volt a  szőlőjében.
   Kiment,  gyümölcsöt  keresett  rajta,  de  nem  talált.  Erre  így   szólt
   vincellérjéhez: Idejárok három  év óta,  hogy gyümölcsöt  keressek ezen  a
   fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért  foglalja itt a helyet? De az  így
   válaszolt: Uram, hagyd meg még  az idén. Körülásom és megtrágyázom,  hátha
   terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod."
   Lk 13,1-9

   Elmélkedés:

   Tekints rám irgalmas tekintettel!
   A mai  vasárnap evangéliumi  részlete szerint  Jézus két  tragikus  esetre
   emlékezteti hallgatóságát.  Mindkettő a  közelmúltban történhetett,  s  az
   embereknek minden  bizonnyal  tudomásuk  volt  róluk.  Az  egyik  tragikus
   esemény az volt, hogy a római helytartó, Pilátus, a jeruzsálemi templomban
   áldozatbemutatás közben Galileából érkező zarándokokat mészároltatott  le.
   A másik  esemény szintén  megdöbbentő volt:  Siloámban egy  ledőlt  torony
   tizennyolc ember halálát okozta. E  két tragikus esemény hírét Jézus  arra
   használja fel, hogy  az embereket bűnbánatra  indítsa. Senki ne  gondolja,
   hogy az áldozatok bűnösebbek voltak!

   Ha Jézus  ma,  azaz  2010.  márciusában mondaná  el  ezt  a  figyelmeztető
   beszédét, bizonyára ez a következőképpen hangzana: "Azt gondoljátok,  hogy
   az a több  mint 110 ezer  haiti lakos, aki  január közepén egy  földrengés
   következében meghalt, bűnösebb volt mint többi Haitiben élő ember?  Mondom
   nektek: nem!  De  ha  nem  tartotok bűnbánatot,  éppúgy  elvesztek  ti  is
   mindnyájan. Vagy  azt gondoljátok,  hogy  chilei földrengés  802  áldozata
   azért járt így, mert bűnösebb volt, mint ti? Mondom nektek: nem! De ha nem
   tartotok  bűnbánatot,  éppúgy  elvesztek   ti  is  mindnyájan.  Vagy   azt
   gondoljátok, hogy az az ötven ember, aki az elmúlt héten  Nyugat-Európában
   a pusztító  szélvihar  miatt életét  vesztette,  bűnösebb volt,  mint  ti?
   Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti  is
   mindnyájan.

   Az  evangéliumot   és  Jézus   szavait   azzal  a   szándékkal   próbáltam
   aktualizálni, hogy megértsük: a  bűnbánatra szóló felhívás napjainkban  is
   időszerű, nekünk is szól. Miközben mások bűneit sokszor kárörvendően  vagy
   elítélően  emlegetjük,  bűnösségünk   felfedezése  fájdalmas   tapasztalat
   számunkra és  nehezünkre esik  a  szembenézés személyes  bűneinkkel.  Első
   reakcióként azonnal  menekülnénk a  kínos helyzetből,  mintha nem  tettünk
   volna semmi rosszat, semmi bűnt, s próbálunk kibújni a  felelősségvállalás
   alól. De  lelkünk  mélyén  mégis  bánt minket,  hogy  bűnt  követtünk  el,
   legalábbis akkor,  ha  helyesen működik  lelkiismeretünk,  s  figyelmeztet
   minket. Sokan  hangoztatják manapság:  "nincs bűnöm,  nem vagyok  semmiben
   bűnös, nem érzem magam bűnösnek". Valóban, a bűnösség tagadása után hosszú
   időbe telik, amire az ember  hajlandó elismerni legalább önmagának, s  azt
   követően Istennek, hogy bűnös.

   Ebben a  folyamatban súlyos  lelki teherként  nehezedik az  emberre,  hogy
   bűneiért  vállalnia  kell  a  következményeket,  s  valamilyen   igazságos
   büntetésre számíthat. Bűntudatra ébredve jogosan tart az isteni ítélettől.
   Ha csak a bűntudatról,  a lelkiismeretvizsgálatról, a bűnök  megvallásáról
   lenne szó,  valóban  csak  a  félelem és  a  rettegés  maradna  számunkra.
   Mindezek egyoldalú  hangsúlyozása azonban  azt a  veszélyt rejti  magában,
   hogy túlzottan bűneinkbe temetkezünk  és megfeledkezünk Isten  irgalmáról.
   Pedig a kétségbeeséstől  éppen az irgalmasság,  a megbocsátás menthet  meg
   bennünket. Az áruló  Júdás szörnyű  tette után bűntudatra  ébredt, de  nem
   látta meg az  irgalom útját,  mint egyetlen kivezető  utat. Péter  apostol
   tagadása  is  súlyos  bűnnek  számít,  de  ő  bűnösségének  felismerésekor
   észrevette Jézus irgalmas tekintetét. A főpap házának udvarában  háromszor
   is azt állította, hogy nem ismeri azt az embert, akit éppen  kihallgattak,
   de ekkor  Jézus  "hátrafordult  és  rátekintett  Péterre"  (Lk  22,61).  E
   tekintetből azonban nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik.

   A bűnbánatra való felszólítás az evangélium középpontja, s éppen ezért  az
   evangéliumról szóló  igehirdetésnek  is  a  központi  témája.  Szent  Márk
   írásának kezdetén  olvashatjuk:  "Tartsatok  bűnbánatot  és  higgyetek  az
   evangéliumban!" (Mk 1,15). Nyilvános működésének idején többször elhangzik
   Jézustól a bűnbánatra hívás, s mennybemenetelekor utolsó tanítása is erről
   szól: a meghalt és feltámadt  Krisztus "nevében megtérést kell hirdetni  a
   bűnök bocsánatára  Jeruzsálemtől  kezdve  minden  népnek"  (Lk  26,47).  S
   ahogyan Jézus a bűnbánatra való felhívással együtt az irgalmas Atyáról  is
   tanított, illetve tanúságot tett, ugyanígy az igehirdetésnek is a bűnbánat
   mellett Isten megbocsátó szeretetéről kell  szólnia, mert csak így  válhat
   igazi örömhírré az emberek, a bűnösök  számára. Ha ezt megértjük, akkor  a
   szentgyónás nem egy kötelezően elvégzendő cselekedet lesz számunkra, hanem
   rátalálás az irgalmas Atyára.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Uram,  Jézus,  taníts  meg  engem  arra,  hogy  ne  akarjak  mások  felett
   ítélkezni, hanem igazságosan ítéljem meg cselekedeteimet. Ébredjen  bennem
   bűntudat és bűnbánat! Ugyanakkor sose feledkezzek meg arról, hogy irgalmas
   Istenként mindig kész vagy megbocsátani  nekem. Azzal a bizalommal  sietek
   feléd, hogy nálad nem csak igazságos ítéletre számíthatok, hanem rátalálok
   irgalmas szeretetedre is. Hiszem, hogy bármily nagyok is bűneim, nagyobb a
   te irgalmad és kegyelmed. Tekints rám, Uram, irgalmas tekinteteddel!