[Evangelium] 2010-03-06

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Már. 6., Szo, 04:55:01 CET


   2010. március 6. - Szombat

   Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt.
   A farizeusok  és  az  írástudók  méltatlankodtak  miatta.  "Ez  szóba  áll
   bűnösökkel, sőt  eszik  is  velük"  -  mondták.  Jézus  erre  a  következő
   példabeszédet mondta nekik:
   "Egy embernek  két fia  volt.  A fiatalabbik  egyszer így  szóit  apjához:
   Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta  köztük
   vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és  elment
   egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát.  Amikor
   mindenét elpazarolta,  az  országban nagy  éhínség  támadt, s  ő  maga  is
   nélkülözni kezdett. Erre  elment és  elszegődött egy  ottani gazdához.  Az
   kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna
   gyomrát a sertések eledelével, de még  abból sem adtak neki. Ekkor  magába
   szállt: Atyám házában hány napszámos  bővelkedik kenyérben - mondta -,  én
   meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki;  Atyám,
   vétkeztem az  ég ellen  és  teellened. Arra  már  nem vagyok  méltó,  hogy
   fiadnak nevezz, csak  béreseid közé fogadj  be. Azonnal útra  is kelt,  és
   visszatért atyjához. Atyja  már messziről  meglátta, és  megesett rajta  a
   szíve.  Eléje  sietett,  nyakába  borult,  és  megcsókolta.  Ekkor  a  fiú
   megszólalt: "Atyám,  vétkeztem az  ég  ellen és  teellened. Arra  már  nem
   vagyok méltó,  hogy  fiadnak  nevezz."  Az  atya  odaszólt  a  szolgáknak:
   "Hozzátok hamar  a legdrágább  ruhát, és  adjátok rá.  Húzzatok gyűrűt  az
   ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le.
   Együnk és vigadjunk, hisz  fiam halott volt és  életre kelt, elveszett  és
   megkerült." Erre vigadozni kezdtek.
   Az idősebbik  fiú  kint volt  a  mezőn. Amikor  hazatérőben  közeledett  a
   házhoz, meghallotta a zeneszót és a  táncot. Szólt az egyik szolgának,  és
   megkérdezte: Mi történt? Megjött  az öcséd, és  atyád levágatta a  hizlalt
   borjút, mivel  épségben  visszakapta  őt  -  felelte  a  szolga.  Erre  az
   idősebbik fiú megharagudott, és nem  akart bemenni. Ezért atyja kijött  és
   kérlelni kezdte.  De  ő szemére  vetette  atyjának: Látod,  én  annyi  éve
   szolgálok neked, és egyszer sem szegtem  meg parancsodat. És te nekem  még
   egy gödölyét sem adtál  soha, hogy mulathassak  egyet a barátaimmal.  Most
   pedig, hogy ez a te fiad,  aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta,  megjött,
   hizlalt borjút vágattál le neki.
   Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.  De
   most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
   most életre kelt, elveszett és újra megkerült."
   Lk 15,1-3.11-32

   Elmélkedés:

   A tékozló  fiú  jól  ismert  példázatáról szól  a  mai  evangélium,  amely
   történet bemutatja a fiú elvágyódását otthonából és visszatérését az atyai
   házba. Nem  szabad  elítélnünk  a  fiút,  aki  fejlődésének  egy  bizonyos
   szintjén változást akar, és  saját kezébe veszi  sorsa irányítását. És  ne
   gondoljuk azt,  hogy ez  a gondolkodásmód  távol áll  tőlünk, mert  bizony
   bennünk is felszínre tör  időnként. S ezt  a vágyunkat Isten  tiszteletben
   tartja, hiszen ő adott mindannyiunknak szabad akaratot. De ahogy a fiú nem
   tudott  boldogulni  atyja   nélkül,  ugyanígy  mi   sem  találhatjuk   meg
   boldogságunkat Isten  nélkül.  Isten  türelmesen  vár  ránk,  várja,  hogy
   tékozló útjaink  után visszainduljunk  felé, várja,  hogy  visszataláljunk
   hozzá, aki mindig szeretettel és irgalmasan fogad minket.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Mindenható  Úristen,   aki  gondviselésed   eszközeiül  gyarló   embereket
   választván,  ily   módon  is   kitünteted   isteni  hatalmadat   a   világ
   kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a
   legfőbb hatalmasságot és  minden hatalom kútfejét:  annak általad  rendelt
   egyházi és világi képviselőit  köteles engedelmességgel tiszteljem, s  így
   isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról