[Evangelium] 2010-02-28

[Evangelium minden nap]

   2010. február 28. - Nagyböjt 2. vasárnapja

   Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment
   velük a  hegyre  imádkozni.  Míg imádkozott,  arca  teljesen  átváltozott,
   ruhája pedig  hófehéren ragyogott.  S íme,  két férfi  beszélgetett  vele:
   Mózes és  Illés. Megdicsőülten  jelentek meg,  és haláláról  beszélgettek,
   amelyet Jeruzsálemben kell majd  elszenvednie. Pétert és társait  elnyomta
   az álom.  Amikor fölébredtek,  látták dicsőségét  és a  mellette álló  két
   férfit.
   Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: "Mester,  jó
   nekünk itt lennünk!  Hadd csináljunk három  sátrat: neked egyet,  Mózesnek
   egyet és  Illésnek egyet."  Nem tudta  ugyanis, hogy  mit mondjon.  Közben
   felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
   A  felhőből   szózat  hallatszott:   "Ez  az   én  választott   Fiam,   őt
   hallgassátok." Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
   Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
   Lk 9,28b-36

   Elmélkedés:

   Álomból ébredve
   Jézus  színeváltozásának  eseményére  minden  esztendőben  augusztus  6-án
   emlékezünk,  ugyanakkor  nagyböjt  2.   vasárnapján  is  az  erről   szóló
   történetet olvassuk  a  szentmise  evangéliumában,  miként  ezt  az  imént
   hallottuk. Ma arról  elmélkedjünk, hogy  miért oly fontos  ez az  esemény,
   illetve milyen sajátos üzenetet, mondanivalót hordoz most, nagyböjtben,  a
   húsvéti előkészület idején?

   Azt, hogy mi is  történt valójában a  színeváltozáskor, a legtömörebben  a
   világosság rózsafüzérének egyik titka fogalmazza meg, amely szerint  Jézus
   a  Tábor-hegyen  megmutatta  isteni  dicsőségét.  Miután  Jézus  valamivel
   korábban tanítványainak a rá váró szenvedésről, halálról és  feltámadásról
   beszélt (vö.:  Lk 9,22),  fontosnak tartja,  hogy megerősítse  hitüket.  A
   három apostol - Péter, János és Jakab - kiválasztása már előrevetíti, hogy
   rendkívüli esemény  van készülőben.  E három  személy más  alkalmakkor  is
   rendkívüli dolgoknak lehetnek szem- és  fültanúi: az apostolok közül  csak
   ők vannak jelen Jairus tizenkét éves kislányának feltámasztásakor (vö.: Lk
   8,51) és az  utolsó vacsorát  követően az Olajfák-hegyén  is ők  láthatják
   közvetlen közelről az Úr  gyötrődését (vö.: Mk  14,33). A hegynek  szintén
   nagy jelentősége  van, hiszen  a  szentírásban a  hegy sokszor  az  isteni
   megjelenés helye, gondoljunk a Sínai-hegyre, amelyet sűrű felhő borít  be,
   amikor  Isten  megjelenik   Mózesnek  (vö.:  Kiv   19,16),  hogy   közölje
   parancsait.

   Amikor hittanórán Jézus színeváltozásáról  tanulunk, általában le  szoktam
   rajzoltatni a  gyerekekkel a  jelenetet és  annak szereplőit.  A  gyerekek
   mindig úgy gondolják, hogy fényes nappal történt mindez. Tizenöt éves papi
   pályafutásom alatt csupán egyetlen alkalommal találkoztam azzal, hogy  egy
   kislány, ha jól  emlékszem Eszternek hívták,  éjszaka történt  eseményként
   rajzolta le a színeváltozást. Amíg mindenki más napot rajzolt a titokzatos
   felhő  fölé,  az  ő  rajzán  sötét  égbolt  és  csillagok  voltak.  Amikor
   megkérdeztem, hogy miért így készítette el rajzát, Eszter azzal indokolta,
   hogy az apostolokat elnyomta az álom, tehát biztosan este lehetett.

   E  gyermeki  elképzelésnek  van  alapja,  s  ezért,  ha  első  pillanatban
   furcsának tartjuk is, nem érdemes  nevetnünk rajta. Miért ne  történhetett
   volna éjszaka a  színeváltozás? Jézus  ugyanis este  vagy éjszaka  szokott
   imádkozni. Vízen járásának története is  azzal kezdődik, hogy felmegy  egy
   hegyre imádkozni, majd pedig  a vízen járva közelíti  meg a nagy  hullámok
   között evező apostolokat, s mindez éjszaka történt (vö.: Mk 6,45-48). De a
   tizenkét apostol  kiválasztását  megelőzően  is  Jézus  "kiment  a  hegyre
   imádkozni, és az egész éjszakát  Isten imádásában töltötte" (Lk 6,12).  Az
   éjszakai történést indokolja továbbá az  Eszter által is említett tény:  a
   történet szerint Péter, János és Jakab apostolokat "elnyomta az álom"  (Lk
   9,32) és  elaludtak. Régen  is  éjszaka volt  illő  aludni és  nem  fényes
   nappal.  És  ott  van  továbbá  a  következő  jelenetet  bevezető   mondat
   időmeghatározása: "a  következő  napon,  amikor lejöttek  a  hegyről"  (Lk
   9,37). Ha a következő napon jöttek  csak le a hegyről, akkor ez  logikusan
   gondolkozva azt  jelenti, hogy  éjszaka voltak  fenn. Jogosan  állíthatjuk
   tehát, hogy a színeváltozás nem nappal, hanem éjszaka történt.

   Nem véletlenül emelem ki a jelenet talán egyesek számára  jelentéktelennek
   tűnő elemét, az éjszakai történést. Természetesen nem egy hittanos kislány
   gyermeki  elképzelését  akarom  védelmezni,  hanem  egy  fontos  igazságra
   szeretnék rámutatni.  Fontos  üzenetet,  nagy  vigasztalást  jelenthet  ez
   azoknak az embereknek, akik lelki mélyponton vannak vagy a lelki sötétség,
   lelki szárazság óráit, napjait élik át: az Isten-élmény, az Istennel  való
   találkozás személyes élménye  a lelkileg  nehéz, a  gondok miatt  sötétnek
   tűnő  időkben  és  élethelyzetekben  is  lehetséges.  Isten  ilyenkor   is
   megmutatkozik számunkra, sőt, ragyogása talán még felejthetetlenebb. Isten
   nem  rejtőzik   el  előlünk,   hanem  megmutatja   magát  időnként,   hogy
   megerősítsen  minket,  s  jelezze,   hogy  életünk  keresztútja  végén   a
   feltámadás öröme vár ránk.

   Mai elmélkedésünk befejezéseként figyeljünk  még oda egy gondolat  erejéig
   az apostolok ébredésére. Miután felébredtek, tudatosult bennük, hogy mi is
   történt, milyen  rendkívüli  eseménynek  lehettek  részesei,  milyen  nagy
   titokba - tudniillik Jézus istenségébe - nyerhettek bepillantást. És ez  a
   csodálatos élmény megmarad szívükben.  Most még csak időlegesen  láthatják
   mesterük dicsőségét, mert a felhő felszáll, s le kell jönniük a hegyről. A
   három apostol később majd láthatja  a feltámadt Jézus dicsőségét, s  annak
   tanúi, hirdetői lesznek. A nagyböjt  kezdetén a hamvazkodás az  elmúlásra,
   emberi életünk  végességére  emlékeztetett  minket.  De  ez  ne  ébresszen
   bennünk elkeseredést vagy reményvesztettséget! A mai vasárnap üzenete  így
   szól: földi életünk  egyszer biztosan  véget ér, s  akkor, mintha  álomból
   ébrednénk, feltámadásunk  után  megláthatjuk,  s  örökké  szemlélhetjük  a
   dicsőséges Istent.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Uram, Jézus,  kereszted  jele  olykor árnyékként,  máskor  fényként  vetül
   életemre. Néha értetlenül szemlélem szenvedésed és halálod, máskor  kezdem
   megérteni, hogy  megváltásomért vállaltad  mindezt. Néha  oly  megerőltető
   felvenni keresztem, indulni keresztutamon, máskor lelkesen követlek téged.
   Segíts megértenem kereszthalálod és feltámadásod titkát! Taníts meg  engem
   arra,  hogy  ne  fordítsam  el   tekintetemet  rólad  akkor  sem,   amikor
   szenvedéstől  gyötört  arcodat  mutatod  nekem,  s  add,  hogy   meglássam
   dicsőségtől ragyogó arcodat!