[Evangelium] 2010-02-25
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Feb. 25., Cs, 04:55:01 CET
2010. február 25. - Csütörtök
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: "Kérjetek, és adnak
nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.
Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót
nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér
tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti - bár rosszak
vagytok - tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti
mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek
tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és
a próféták tanítása."
Mt 7,7-12
Elmélkedés:
Legszentebb imánk, a Miatyánk, kéréseket fogalmaz meg. Emberi kéréseinket,
amelyekkel Istenhez fordulunk azzal a bizalommal, hogy meghallgat minket.
A mai evangéliumi szakaszban Jézus kifejezetten arra bátorít minket, hogy
kérjük Istent, a mi Atyánkat. Isten ugyanis szeretetéből és jóságából
fakadóan megad nekünk mindent, ami lelkünk javára, az üdvösséghez
szükséges. Valójában meg sem érdemeljük ezt a jóságot, Isten azonban mégis
segítségünkre siet, kiegészíti gyenge emberi erőnket, s megerősít minket.
A nagyböjt olyan időszak, amikor az irgalmasságban újra felfedezhetjük
Isten felénk irányuló jóságát.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz rajtunk
keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a
legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd
hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó
erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes
szeretetének minden jelével.
Boldog Kalkuttai Teréz
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról