[Evangelium] 2010-02-13
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Feb. 13., Szo, 04:55:01 CET
2010. február 13. - Szombat
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit
enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: "Sajnálom a népet.
Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen
bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről
jöttek." Tanítványai így feleltek: "Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi
kenyeret, hogy mind jóllakjanak?" Jézus ekkor megkérdezte tőlük: "Hány
kenyeretek van?" Azt felelték: "Hét." Akkor meghagyta a népnek, hogy
telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte
és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép
között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta,
hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot:
hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta
őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére
ment.
Mk 8,1-10
Elmélkedés:
Az emberiség az évszázadok során megtanulta, hogy a mindennapi kenyeret
Istentől kell kérnie, aki alkalmas időjárással biztosítja a kenyérhez
szükséges gabonát. A kenyér hiánya olyan problémát jelentett és jelent ma
is, amelyet az ember saját önzése és a lemondással való késlekedése miatt
nem tud megoldani. Jézus is arra tanít a legszentebb imában, hogy a
mennyei Atyától kérjük a mindennapi kenyeret, hiszen ő képes bármikor azt
megadni nekünk. A csodálatos kenyérszaporításnál szintén arról van szó,
hogy Isten ad kenyeret az éhezőknek, de ezt megelőzi az ember felajánlása,
amely kevés ugyan, de Jézus kezében, az Atya áldásával elégnek bizonyul
ezrek táplálására.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Szeretlek, Istenem, mert te mindenek előtt voltál a világon.
Szeretnem kell téged, mert saját kezeddel formáltál meg engem.
Szeretlek téged, Istenem, mert azért alkottál, hogy szeresselek.
Uram, Istenem, szeretlek téged, mert te előbb szerettél engem!
Mily boldogtalan voltam, amíg nem követtelek!
Mily boldog leszek, ha egészen neked adom magam!
Add, hogy csak érted éljek, és téged szeresselek!
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról