[Evangelium] 2010-02-08

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Feb. 8., H, 04:55:02 CET


   2010. február 8. - Hétfő

   Jézus és apostolai egyszer áthajóztak  a Genezáreti-tó túlsó partjára,  és
   ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték
   Jézust. Bejárták az  egész környéket, s  a betegeket hordágyon  odavitték,
   ahol a hír szerint  Jézus tartózkodott. Amerre csak  járt, a falvakban,  a
   városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték,  hogy
   legalább  a   ruhája  szegélyét   érinthessék.  Aki   csak   megérintette,
   meggyógyult.
   Mk 6,53-56

   Elmélkedés:

   Az evangéliumok számunkra talán legmegdöbbentőbb mondatai közé  tartoznak,
   amikor az embereket fogva tartó gonosz lelkek Isten Fiának nevezik Jézust.
   Ők tehát azonnal megismerik Jézust,  tudják, hogy kivel állnak szemben.  S
   ez a  szembenállás  itt szó  szerint  értendő, hiszen  Jézus  célja  éppen
   ellentétes a gonosz szándékával. A gonosz az ember vesztét, Jézus az ember
   üdvösségét akarja. De nem csak a  gonosz lelkek ismerik meg Jézust,  hanem
   egy idő után az emberek is felismerik őt, ahogyan erről a mai  evangéliumi
   részlet is tanúskodik.  Felismerik, mert  már korábban,  talán más  helyen
   látták csodáit, csodás gyógyításait,  hallhatták tanítását. Ismerős már  a
   nép számára Jézus, aki jócselekedeteivel hívja fel magára a figyelmet.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   A fény csak  belőled árad,  ó, Jézus,  nem belőlünk.  Te ragyogsz  rajtunk
   keresztül  mások   felé.  Hadd   dicsőítsünk   Téged,  ahogyan   neked   a
   legkedvesebb,  fényedet  árasztva  azokra,  akik  köröttünk  élnek.   Hadd
   hirdessünk  Téged  szavak  nélkül,  életünk  példájával,  annak  megragadó
   erejével,  amit   Érted  cselekszünk,   szívünk  Irántad   érzett   teljes
   szeretetének minden jelével.
   Boldog Kalkuttai Teréz


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról