[Evangelium] 2010-02-07

[Evangelium minden nap]

   2010. február 7. - Évközi 5. vasárnap

   Amikor Jézus  egyszer  a  Genezáret tavánál  állt,  nagy  tömeg  sereglett
   köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két
   bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát
   az egyik  bárkába,  amelyik Simoné  volt,  s megkérte,  hogy  vigye  kissé
   beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
   Amikor befejezte  a tanítást,  így  szólt Simonhoz:  "Evezz a  mélyre,  és
   vessétek ki a hálótokat  halfogásra." "Mester -  válaszolta Simon -  egész
   éjszaka fáradoztunk, s  nem fogtunk  semmit, de  a te  szavadra kivetem  a
   hálót." Meg is  tette, s  annyi halat  fogtak, hogy  szakadozni kezdett  a
   háló.  Intettek  a  másik  bárkában  levő  társaiknak,  hogy  jöjjenek  és
   segítsenek. Azok odamentek, és  úgy megtöltötték mind  a két bárkát,  hogy
   majdnem elsüllyedt.
   Ennek láttán  Simon Péter  Jézus  lábához borult,  és e  szavakra  fakadt:
   "Uram, menj  el tőlem,  mert bűnös  ember vagyok."  A szerencsés  halfogás
   láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot
   és Jánost is, Zebedeus  fiait, Simon társait.  De Jézus bátorságot  öntött
   Simonba:  "Ne  félj!  Ezentúl  emberhalász  leszel."  Erre  partra  vonták
   hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
   Lk 5,1-11

   Elmélkedés:

   Az öreg halász
   Gimnazista koromban  kötelező  olvasmányként  kezdtem  el  olvasni  Ernest
   Hemingway: Az öreg halász és a tenger című kisregényét, de már a  történet
   felénél  járva   tudtam,  hogy   később   nem  kötelező,   hanem   kedvenc
   olvasmányként fogok rá  emlékezni. A  történet szerint  Santiago, az  öreg
   halász  nyolcvannégy  napon  át  nem  fogott  semmit,  de  a   látszólagos
   sikertelenség nem vette el kedvét. Minden nap vízre szállt kis  hajójával,
   abban a  reményben, hogy  munkájának egyszer  biztosan lesz  eredménye.  A
   nyolcvanötödik napon is így evezett ki a tengerre, a szokásosnál  távolabb
   ment, s érezte, hogy most szerencséje  lesz. S valóban, horogra akadt  egy
   nagy hal, amely két napon át vonszolta a halászt és a csónakot magával, de
   aztán mégis a  halász győzött  és megindult  zsákmányával a  part felé.  A
   győzelem azonban csak  pillanatnyi volt, mert  cápák jöttek, amelyek  nagy
   darabokat haraptak ki a  halból. Az öreg halász  felveszi velük a  harcot,
   többet megöl,  de  több  napi  fárasztó küzdelem  után  csak  a  nagy  hal
   csontvázát tudja  partra vonni.  A  Nobel-díjas író  leleményes  meglátása
   szerint a kudarc  mégsem jelent  erkölcsi megsemmisülést.  Az öreg  halász
   azzal a nyugalommal hajtja le nyugodni fejét, hogy emberi erejével mindent
   megtett a feladat elvégzése érdekében.

   A  mai  vasárnap  evangéliumában  egy  másik  halászról,  Szent   Péterről
   hallottunk. Ő is egy sikertelen halászat után van éppen. Társaival  együtt
   egész éjszaka hiába fáradozott, nem  sikerült halat fogniuk. Pedig  minden
   bizonnyal értették  mesterségüket, de  a halászat  már csak  ilyen  munka,
   egyszer sikeres és sok hal akad a hálóba, máskor viszont sikertelen,  mert
   egyetlen  halat  sem  sikerül  fogni.  Péter  és  társai  ezért  nincsenek
   elkeseredve, remélik, hogy másnap  nagyobb szerencséjük lesz. A  szerencse
   azonban előbb érkezik, mint várják.  Tanítását befejezvén Jézus arra  kéri
   Pétert, hogy evezzen ki a vízre és vesse ki újra a hálót. A csodálkozás és
   az  engedelmesség   kettős  érzése   figyelhető  meg   Péter   válaszában.
   Csodálkozásáról árulkodik, hogy  a sikertelen  éjszakai halászatot  említi
   meg. A halászatra az éjszakai órák  sokkal alkalmasabbak, de ha ez az  idő
   nem hozott eredményt, akkor mit várhatna nappal? A tapasztalt  halászember
   tehát  nem   titkolja,  hogy   furcsának  tartja   a  kérést,   de   mégis
   engedelmeskedik.  Így  szól:   "De  a  te   szavadra  kivetem  a   hálót."
   Engedelmességét Jézus csodával  jutalmazza: oly  sok hal  kerül a  hálóba,
   hogy két bárka is alig bírja partra húzni a rengeteg halat.

   Ezen a ponton érdemes egy  pillanatra megállnunk és elgondolkoznunk  azon,
   hogy az  egész  történet  hátterében miként  munkálkodik  Isten  szava.  A
   történet bevezetése szerint a nép azért gyűlt Jézus köré, hogy  "hallgassa
   az Isten  szavát" (Lk  5,1).  Jézus pedig  teljesíti  az isteni  szó  után
   vágyakozók kívánságát és tanítja az embereket. Lukács evangélista nem írja
   le ezen a helyen, hogy mit mondott Jézus, de itt nem is ez a fontos. Abban
   viszont biztosak lehetünk, hogy egy hajóban  ülve Péter is hallotta ezt  a
   tanítást, s bizonyára  nyitott szívvel hallgatta  azt. Megérezhette,  hogy
   valóban szent az,  aki így tud  beszélni, s  ez az érzés,  illetve maga  a
   csoda  megtapasztalása   indíthatta   őt  kevéssel   később   bűnösségének
   megvallására. A nép tanítása után az  isteni szó egyenes Péternek szól.  S
   ennek a szónak különleges ereje  van, nem lehet neki ellentmondani.  Péter
   engedelmeskedik a felszólításnak, s Jézus szavára kiveti a hálót.  Magához
   a csodához, tehát  ahhoz, hogy  a halak a  hálóba ússzanak,  már nem  kell
   Jézus szava, de Péter e nélkül is jól tudja, hogy milyen isteni akaratnak,
   szándéknak engedelmeskednek a tengeri állatok. Aztán Jézus újra szól:  "Ne
   félj! Ezentúl emberhalász  leszel" (Lk  5,10). S ennek  az isteni  szónak,
   isteni   meghívásnak   sem   lehet   ellentmondani.   Péter   és    társai
   engedelmeskednek, "s mindenüket elhagyva követték Jézust" (Lk 5,11).

   Úgy gondolom, hogy sok-sok évvel később az idősödő Péter apostol, az  öreg
   halász szívesen emlékezett vissza erre a napra. Több évtized igehirdetése,
   emberhalászata után is jól emlékezhetett  arra a pillanatra, amikor az  Úr
   Jézus elszólította őt  a halászháló  mellől és  meghívta az  emberhalászat
   csodálatos  feladatára.  Hemingway  regényének  hőse  tulajdonképpen  csak
   emberi erejére  számíthatott  munkájában,  s  ettől  függött  sikere  vagy
   kudarca. Péter, a  másik öreg halász  azonban nem a  maga emberi  erejében
   bízott, amikor  vállalkozott Jézus  követésére, illetve  amikor éveken  át
   hirdette Krisztus  örömhírét. Péter  Jézus isteni  szavában bízott,  ennek
   engedelmeskedett és Jézus szavát hirdette. Igehirdetése nem küzdelem volt,
   mint Santiago harca a természet erőivel és a cápákkal, s nem is az  emberi
   erőfeszítés hozta  meg  az  eredményt.  Péter  is  megtett  mindent,  amit
   emberileg  megtehetett,   de   munkáját,  igehirdetését   Isten   szavának
   természetfeletti ereje tette  gyümölcsözővé. Nekünk  is érdemes  életünket
   Jézus isteni szavára bíznunk!
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Uram, a te  szavadban csodálatos erő,  nagyszerű hatalom rejtőzik.  Egykor
   emberek tömegeit  volt  képes  megmozgatni,  útnak  indítani,  mert  a  te
   szavadra, mint isteni  igazságra voltak  szomjasak az  emberek. A  mennyei
   Atyához való  visszatérésedkor emberekre  bíztad szavadat,  igehirdetőkre,
   akik örömhírként adták tovább mindazt, amit tőled hallottak. Uram,  Jézus,
   ma én  is a  te szavadat  szeretném hallgatni,  a te  szavadnak  szeretnék
   engedelmeskedni, a te  szavadból szeretnék erőt  meríteni, a te  szavadban
   szeretném felfedezni  a remény  forrását, a  te szavadra  szeretném  bízni
   magamat és a te szavadat szeretném hirdetni, mert tudom, hogy a te  szavad
   igazság, a te szavad bölcsesség, a te szavad boldogság, a te szavad  élet,
   a te szavad az örök élet tanítása.