[Evangelium] 2010-02-05

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Feb. 5., P, 04:55:02 CET


   2010. február 5. - Péntek

   Heródes Antipász  király is  értesült Jézus  tetteiről, mert  híre  messze
   földön elterjedt. Azt gondolta, hogy  Jézusnak azért van csodatevő  ereje,
   mert Keresztelő János támadt  fel benne a  halálból. Voltak azonban,  akik
   azt állították Jézusról,  hogy ő  Illés. Ismét mások  azt hirdették,  hogy
   próféta; olyan, mint egy  a többi próféta  közül. Ennek hallatára  Heródes
   továbbra is  azt gondolta  magában:  "Ő János,  akinek fejét  vétettem.  Ő
   támadt fel a halálból." Heródes volt ugyanis az, aki embereivel  elfogatta
   Jánost, és  börtönbe  vetette. Testvérének,  Fülöpnek  felesége,  Heródiás
   miatt tette, akit feleségül  vett. János ugyanis figyelmeztette  Heródest:
   "Nem szabad  elvenned  testvéred feleségét."  Emiatt  Heródiás  áskálódott
   ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis
   félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz  és szent ember. Ezért meg akarta  őt
   menteni.  Valahányszor  beszélt   vele,  zavarba   jött,  mégis   szívesen
   meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező  nap. Heródes a születése  napján
   lakomát adott  vezető  embereinek, a  magas  rangú tiszteknek  és  Galilea
   előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya  bement, táncolt nekik és  Heródes
   meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.  A király így szólt a  leányhoz:
   "Kérj tőlem, amit  akarsz! Megadom  neked". Sőt meg  is esküdött:  "Bármit
   kérsz, megadom  neked, még  az  országom felét  is".  A leány  kiment,  és
   megkérdezte anyjától: "Mit kérjek?"  Anyja ezt felelte: "Keresztelő  János
   fejét". Erre visszasietett a királyhoz,  és előadta kérését: "Azt  akarom,
   hogy most azonnal add  nekem egy tálon Keresztelő  János fejét!" A  király
   nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való  tekintettel
   nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal,
   hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta
   fejét egy  tálon. Odaadta  a  leánynak, a  leány pedig  elvitte  anyjának.
   Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és
   egy sírboltba temették.
   Mk 6,14-29

   Elmélkedés:

   Keresztelő János vesztét az igazság  kimondása okozta, amit az  érintettek
   nem hallgattak szívesen. Korábban már a pusztában hozzá járuló  vámosoknak
   és katonáknak is kimondta az igazságot,  de ők szívesen hallgatták ezt,  s
   mivel  a  megtérés  szándékával   fordultak  hozzá,  útmutatásai   szerint
   cselekedtek. Heródesből viszont hiányzott  a megtérésnek és a  bűnbánatnak
   ezen szándéka. Ő is  szívesen hallgatta, amíg az  ő személyes bűne  került
   terítékre. A rosszindulatú női ügyeskedésnek aztán nem tudott  ellenállni,
   s kivégeztette Jánost.
   Érdemes  megszívlelnünk  az  embertársainktól  kapott  figyelmeztetéseket,
   hiszen lehetséges, hogy Isten éppen általuk hív minket a megtérés útjára.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Ó,  élet  Ura,  add  meg,   hogy  életünk  minden  szakaszát   ajándékként
   értékeljük, mert telve van további ígéretekkel! Szeretettel valósítsd  meg
   ránk vonatkozó  akaratodat  azáltal,  hogy  mindennap  irgalmas  karjaidba
   veszel minket.
   És  ha  eljön  a  végső  "átmenet"  pillanata,  add,  hogy  derűs  szívvel
   induljunk, nem  sajnálva azt,  amit  magunk mögött  hagyunk, hiszen  ha  a
   hosszú keresés után  Veled találkozhatunk, újra  megtalálunk minden  igazi
   értéket, amit  itt a  földön  megismerhettünk. Akkor  újra  találkozhatunk
   mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.
   II. János Pál pápa


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról