[Evangelium] 2010-02-04

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Feb. 4., Cs, 04:55:01 CET


   2010. február 4. - Csütörtök

   Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte
   őket, hatalmat  adva nekik  a  tisztátalan lelkek  felett.  Megparancsolta
   nekik, hogy az útra  ne vigyenek semmit,  csak vándorbotot: sem  kenyeret,
   sem tarisznyát, sem pénzt az  övükben. Sarut kössenek, de két  ruhadarabot
   ne vegyenek magukra.
   Azután így  folytatta:  "Ha valahol  betértek  egy házba,  maradjatok  ott
   addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak
   be és nem  hallgatnak meg  titeket, menjetek  el onnét,  s még  a port  is
   rázzátok  le  lábatokról,  tanúbizonyságul  ellenük."  Azok  elmentek,   s
   hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és  olajjal
   megkenve sok beteget meggyógyítottak.
   Mk 6,7-13

   Elmélkedés:

   Vajon milyen érzésekkel indultak útra a tanítványok, akiket Jézus küldött?
   Talán egyrészt bizonytalanság  és félelem lehetett  bennük, hiszen  semmit
   sem vihettek magukkal az  útra. Legalábbis ezt  gondoljuk mi, akik  szinte
   mindent könnyebben megoldunk valamilyen eszköz segítségével. A Jézus által
   adott küldetés azonban  más jellegű,  a tanításhoz és  a gyógyításhoz  nem
   volt szükség  eszközökre. Másrészt  mindenképpen valamiféle  magabiztosság
   lehetett a tanítványokban, hiszen látták, hogy milyen erő rejlik a  Mester
   szavaiban és cselekedeteiben. S most ők Mesterük küldetésében indulnak el,
   hogy ugyanezt  tegyék.  Krisztus küldetésében  járva  az ő  szavaiknak  és
   tetteiknek is különleges hatása van.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Szeretet nélkül a kötelesség elkedvetlenít,
   Szeretet nélkül a felelősség kíméletlenné tesz,
   Szeretet nélkül az igazságosság keménnyé tesz,
   Szeretet nélkül a kedvesség képmutatóvá tesz,
   Szeretet nélkül az okosság kegyetlenné tesz,
   Szeretet nélkül a rend kicsinyessé tesz,
   Szeretet nélkül a becsületesség kevéllyé tesz,
   Szeretet nélkül a tulajdon kapzsivá tesz,
   Szeretet nélkül a hit fanatikussá tesz,
   Szeretet nélkül az élet értelmetlen,
   Ám szeretetben élni: boldogság és öröm!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról