[Evangelium] 2010-01-21

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Jan. 21., Cs, 04:55:01 CET


   2010. január 21. - Csütörtök

   Abban   az   időben   tanítványaival    együtt   Jézus   visszavonult    a
   Genezáreti-tóhoz.  Nagy  tömeg   követte  Galileából.   Sőt  Júdeából   és
   Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és  Szidon
   környékéről is  nagy  sokaság  csatlakozott hozzá,  mert  hallották,  hogy
   milyen csodálatos  dolgokat visz  végbe. Jézus  meghagyta  tanítványainak,
   hogy tartsanak készenlétben  egy bárkát a  tömeg tolongása miatt.  Sokakat
   meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott
   körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint
   meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: "Te vagy az  Isten
   Fia!" Ő azonban szigorúan meghagyta  nekik, hogy ne híreszteljék,  kicsoda
   ő.
   Mk 3,7-12

   Elmélkedés:

   Az előző napok evangéliumi szakaszai  a negatív előjelű emberi  válaszokat
   tartalmazták. Jézus  csodás  gyógyításai  ugyanis  egyesekből  ellenállást
   váltott ki, és vesztét kezdték el tervezgetni amiatt, hogy szombati  napon
   is gyógyított. Ugyanezek  a gyógyító cselekedetek  azonban más  emberekből
   éppen ellentétes reakciót váltottak ki.  A mai evangélium arról a  pozitív
   hatásról tudósít,  amely  szerint  emberek  tömegesen  Jézushoz  járulnak.
   Lelkesen fogadják, mert  előnyükre válik,  hogy enyhíti  és megszünteti  a
   testi bajokkal  küzdők nyomorát.  E  kettős fogadtatás  előrevetíti,  hogy
   miként fogadják majd az Úr tanítását. Vajon felismerjük-e, hogy milyen erő
   rejlik tettei és szavai mögött?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz  utunk.
   Töltsd el szívünket életadó  Lelkeddel, itass át  és végy birtokba  minket
   oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen.  Ragyogj
   át rajtunk, és úgy  élj bennünk, hogy mindenki,  akivel találkozunk, a  Te
   jelenlétedet érezze  meg általunk.  Többé már  ne minket  lássanak,  hanem
   egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan  Te
   ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról