[Evangelium] 2010-01-19

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Jan. 19., K, 04:55:02 CET


   2010. január 19. - Kedd

   Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai  útközben
   tépdesni kezdték a kalászokat.  Ezért a farizeusok megszólították:  "Nézd,
   olyat tesznek  szombaton,  amit  nem szabad!"  Jézus  ezt  felelte  nekik:
   "Sohasem olvastátok, mit tett  Dávid, amikor társaival együtt  nélkülözött
   és éhezett? Abjatár főpap  idejében bement az Isten  házába, és megette  a
   megszentelt kenyereket,  és  adott belőle  társainak  is, pedig  ezeket  a
   kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük." Majd ezt mondta  nekik:
   "A szombat van az emberért, nem  az ember a szombatért. Azért az  Emberfia
   ura a szombatnak is."
   Mk 2,23-28

   Elmélkedés:

   Az  ószövetségi  zsidó  törvények  közül  számos  vonatkozott  a  szombati
   nyugalom megtartására.  Ezen előírások  szándéka az  volt, hogy  senki  ne
   váljon a munka rabszolgájává  és a hét  hat napján igyekezzen  biztosítani
   megélhetését, s egy  napot a pihenésre  szánjon. E nap  ugyanakkor azt  is
   szolgálta, hogy az istentiszteletre is  jusson idő. Minden isteni  törvény
   az ember érdekét szolgálja. Amikor  Jézus megvédi tanítványait a  szombati
   törvényekre  hivatkozó  farizeusokkal  szemben,  akkor  egyúttal  azt   is
   állítja, hogy felette áll a régi törvénynek, s azért jött, hogy a szeretet
   törvényét tegye a legfőbb paranccsá.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Urunk! Amikor már nem tudjuk, hogy mit kellene tennünk,
   Amikor már nem tudjuk, hogy kihez meneküljünk,
   Csak egyet tehetünk még, de ez a leghatalmasabb és
   Legcsodálatosabb: hogy kezünket, szemünket, szívünket,
   kívánságainkat, óhajainkat a Te szent Fölségedhez emeljük.
   Ezt tesszük  most  is  mély  alázattal: légy  könyörületes  a  Te  szegény
   szolgáid iránt.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról