[Evangelium] 2010-01-10

[Evangelium minden nap]

   2010. január 10. - Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése

   Abban az időben:  A nép feszülten  várakozott. Mindnyájan azon  töprengtek
   magukban, vajon nem János-e  a Krisztus. Ezért  János így szólt  hozzájuk:
   "Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb  nálam,
   akinek saruszíját  sem vagyok  méltó megoldani.  Ő majd  Szentlélekkel  és
   tűzzel fog  titeket  megkeresztelni." Ekkor  történt,  hogy amikor  a  nép
   keresztelkedni ment,  Jézus  is megkeresztelkedett.  Miközben  imádkozott,
   megnyílt az ég,  és a  Szentlélek leszállt  rá látható  alakban, mint  egy
   galamb. Szózat is  hallatszott az égből:  "Te vagy az  én szeretett  Fiam,
   benned telik kedvem."
   Lk 3,15-16. 21-22

   Elmélkedés:

   Isten szeretett gyermeke
   Még első lelkipásztori helyemen, körülbelül tizenöt évvel ezelőtt történt,
   hogy az egyik hétköznapi esti szentmisére a felolvasásra beosztott gyermek
   igencsak kedvetlenül  érkezett.  Amikor  belépett  a  sekrestyébe,  rögtön
   láttam szomorúságát, aztán  mindjárt el  is kezdte mondani,  hogy neki  ma
   nincs kedve olvasni, meg amúgy sem  tud olvasni, és tulajdonképpen nem  is
   érti, hogy  miért  őt  választottam  erre a  hétre  felolvasónak.  A  nagy
   panaszkodás és méltatlankodás közben persze levegőt is kellett vennie, ezt
   a pillanatot  használtam  ki, hogy  megkérdezzem:  Hát milyen  nagy  bánat
   nyomja  a  lelkedet,  Esztikém?  Mert  természetesen,  bár   elfelejtettem
   megemlíteni az előbb, őt is Eszternek hívták. De hiába kérdeztem, nem volt
   hajlandó elárulni  bánata okát,  inkább csak  azt mondogatta,  hogy  nincs
   semmi  baja,  csak   éppen  nincs  kedve   olvasni.  Csak   bosszankodott,
   mérgelődött magában, így kezdtük el a misét. Mondanom sem kell, hogy  ezen
   alkalommal Eszter felolvasásában sok köszönet  nem volt, úgy elhadarta  az
   egész szöveget, hogy még én sem értettem belőle egy szót sem, pedig minden
   más alkalommal gyönyörűen  teljesítette ezt a  feladatot. Amikor aztán  az
   oltárhoz  mentünk,  még  mindig  durcás  arccal  odasúgta  nekem,  hogy  a
   barátnője mutatott neki valamit. Ettől persze nem lettem okosabb, mert nem
   értettem, hogy mit lehet mutatni egy tíz éves lánynak, ami ekkora  bánatot
   képes okozni.  Csendesen csak  annyit mondtam  neki, hogy  majd mise  után
   megbeszéljük ezt a dolgot. A szentmise befejeztével még azt sem várta meg,
   hogy levessem a miseruhát, rögtön elkezdte mondani a délutáni eseményeket.
   Szokása szerint  ebéd  után  átment  a barátnőjéhez,  aki  a  játék  végén
   anyukájának az engedélyével  és felügyeletével elővett  egy féltve  őrzött
   kincset a szekrényből. A  kincs egy gyönyörű,  bordó színű bársony  tokban
   rejtőzött, s egy arany nyaklánc volt, rajta egy szép kereszttel. Az anyuka
   elárulta, hogy kislánya akkor kapta ezt a szép ajándékot a keresztapjától,
   amikor megkeresztelték. A  barátnőjének és az  ő anyukájának Eszter  ugyan
   nem mondta meg, hogy kissé irigykedve  nézi a drága holmit, nekem  azonban
   elárulta, hogy  az okozza  bánatát, hogy  ő miért  nem kapott  ilyen  szép
   ajándékot a  keresztelésére. Mire  ezt végre  kimondta, egy  kicsit el  is
   sírta magát. Eszter -  mondtam neki - most  én mutatok neked valamit,  egy
   sokkal értékesebbet, mint az arany  nyaklánc. Erre aztán kíváncsian  kapta
   fel a fejét.  Én pedig  kinyitottam az  egyik szekrény  ajtaját és  Eszter
   kíváncsi tekintetétől kísérve egy fiókból  elővettem egy fehér kis  ruhát,
   egy keresztelési  inget. Akire  rátesszük a  keresztelésekor ezt  a  fehér
   ruhát, az Isten gyermeke lesz - magyaráztam neki. Amikor téged itt,  ebben
   a templomban megkereszteltek,  akkor te is  Isten gyermeke lettél.  "Isten
   gyermeke lettem"  -  ismételte szavaimat  a  kislány. "Ez  sokkal  nagyobb
   ajándék, mint a barátnőm  aranylánca!" - kiáltott  fel boldogan Eszter,  s
   már el is feledkezett gyerekes bánatáról.

   A mai vasárnapon Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük. Az imént elhangzott
   evangéliumi részletben  ennek  rövid  történetét  hallottuk  Szent  Lukács
   könyvéből. Nagyon érdekes,  hogy az evangélista  nem magára a  keresztelés
   cselekményére  irányítja  figyelmünket,  hanem   az  azt  követő   mennyei
   szózatra, isteni  kinyilatkoztatásra.  Az  égből  a  mennyei  Atya  hangja
   hallatszik, amint Jézusnak mondja: "Te  vagy az én szeretett Fiam,  benned
   telik kedvem" (Lk 3,22).

   A mai napon arra  a napra is gondolunk,  amikor minket megkereszteltek,  s
   amikor Isten  gyermekévé  fogadott  minket.  Valószínűleg  többségünk  nem
   emlékezik erre  a  napra, hiszen  egészen  kis gyermekek  voltunk.  De  az
   biztos, hogy nagyon jelentős volt ez a nap. Isten ekkor nekünk mondta:  Te
   vagy az én szeretett  gyermekem, benned telik kedvem.  És azóta is  minden
   nap  szeretne   bennünket   szeretett  fiainak,   szeretett   gyermekeinek
   szólítani. Szeretné, ha minden  napunk úgy telne  el, hogy kedvét  találja
   bennünk,  cselekedeteinkben  és  életünkben.  Szeretné,  ha  napról  napra
   növekedne bennünk a hit.

   Az Egyház  ősidők óta,  egészen pontosan  az első  Pünkösd napjától  fogva
   szolgáltatja ki  a  keresztséget,  mégpedig azoknak,  akik  hisznek  Jézus
   Krisztusban. A  keresztség  feltétele  a  hitvallás.  Ha  a  keresztelendő
   felnőtt személy, akkor személyesen vallja meg hitét Jézus Krisztusban,  ha
   gyermek, akkor a  szülei teszik  meg ezt  az ő  nevében. A  kereszteléskor
   mindenki nevet kap, mert Isten mindenkit név szerint, személyesen ismer. A
   keresztségben kapott  megszentelő  kegyelem által  részesülünk  az  isteni
   életben, mégpedig a szentháromságos isteni életben, ezért szolgáltatjuk ki
   e szentséget az  Atya és a  Fiú és a  Szentlélek nevében. A  megkeresztelt
   ember örökre Krisztushoz  tartozik, Krisztussal járja  az üdvösség  útját,
   ugyanakkor az Egyháznak, és  azon belül a  helyi plébániai közösségnek  is
   tagja lesz, amely közösség jó  példával segíteni hivatott őt a  keresztény
   életben való előrehaladásra és a hitben való növekedésre.

   Kedves szülők, akik  megkereszteltettétek gyermeketeket!  Ezekre a  fontos
   dolgokra  a  meghatottság   miatt  talán  nem   is  tudtatok   kellőképpen
   odafigyelni  az  ünnepélyes   keresztelés  perceiben.  De   most  jó,   ha
   felelevenítjük  mindezt.  Hasznos,  ha  felidézitek,  hogy  mi  történt  a
   kereszteléskor és megújítjátok szívetekben azt az ígértet, amelyet  egykor
   gyermeketek vallásos  nevelésére  vonatkozóan  tettetek.  Legyetek  mindig
   hűségesek ehhez  az  ígérethez!  Gondoskodjatok  arról,  hogy  gyermeketek
   testben és lélekben egyaránt növekedjen, és Isten kedvét találja benne!

   Kedves testvéreim, mindannyian,  akik az  egy keresztségben  részesültünk!
   Legyünk  mindennap  hálásak  azért,  hogy  megkeresztelkedésünkkor   Isten
   gyermekeivé fogadott minket! Vigyázzunk lelkünk fehér ruhájára, hogy azt a
   bűn ne mocskolja  be! Vigyázzunk  a hit lángjára,  amelyet Isten  kegyelme
   gyújtott bennünk, s  hitünkben állandóan növekedve  haladjunk az  üdvösség
   útján! Éljünk úgy, hogy Isten szeretett gyermekeihez méltó!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Istenem,  köszönöm,  hogy   gyermekeddé  fogadtál   és  mennyei   Atyámnak
   szólíthatlak téged.  Amikor részesültem  a keresztségben,  Te  teremtettél
   újjá engem, Te törölted el bűneim,  Te adtad nekem lelkem tiszta  ruháját,
   Te adtad szívembe a hitet, s Te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig Téged
   keresselek. Segíts engem, hogy mindig a  Te Fiad, Jézus Krisztus útján,  a
   hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az  örök
   élet útján járjak! Taníts  meg engem arra, hogy  miként élhetek úgy,  hogy
   kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek!