[Evangelium] 2010-01-01

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Jan. 1., P, 04:55:02 CET


   2010. január 1. - Péntek, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév)

   A pásztorok  sietve  elindultak,  és megtalálták  Máriát,  Józsefet  és  a
   jászolban fekvő  Kisdedet. Miután  látták, elbeszélték  mindazt, amit  már
   korábban  megtudtak  a  Gyermekről.  Aki  csak  hallotta,  csodálkozott  a
   pásztorok elbeszélésén. Mária  pedig szívébe véste  szavaikat, és  gyakran
   elgondolkodott  rajtuk.  A  pásztorok  ezután  hazatértek.  Dicsérték   és
   magasztalták Istent  mindazért, amit  láttak és  hallottak, pontosan  úgy,
   amint (az angyalok) előre  megmondták nekik. Azután  eltelt nyolc nap,  és
   körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet  adták neki, mert így nevezte  őt
   az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
   Lk 2,16-21

   Elmélkedés:

   A legszebb megszólítás
   Valamelyik nagy magyar világutazót egyszer arról kérdezték, hogy melyik  a
   föld legszebb földrajzi neve. A legkülönlegesebb és legérdekesebb helyeket
   látott utazó gondolkodás nélkül azt válaszolta, hogy a legszebb nevet az a
   folyó kapta,  amelyet Isten  anyja folyónak  (Rio Madre  di Dios)  hívnak.
   Talán kevésbé ismert számunkra, hogy ez a folyó Dél-Amerikában  található,
   a perui őserdő legnagyobb folyója, az Amazonas egyik mellékfolyója. De nem
   csak a földrajzi  nevek között  lehet ez a  legszebb név,  hanem a  Máriát
   illető  különféle  elnevezések  között  is  bizonyára  ez  a  legszebb  és
   leglényegesebb név.  A Máriát  dicsőítő imákban  és az  ő segítségét  kérő
   fohászokban, valamint  az őt  megillető címeket  oly szépen  felsoroló  és
   összefoglaló loretói  litániában számos  módon  szólítjuk meg  őt.  Többek
   között az Egyház anyjának, a  jó tanács anyjának, teremtőnk és  üdvözítőnk
   anyjának, a bölcsesség székének, örömünk okának, a mennyország  ajtajának,
   a   betegek   gyógyítójának,   a   bűnösök   menedékének,   a    szomorúak
   vigasztalójának nevezzük őt. Méltán tartjuk és hívjuk Jézus édesanyját  az
   apostolok, a  vértanúk és  a hitvallók  királynéjának és  mennybe  fölvett
   királynénak. De nem folytatom tovább a sort, hiszen csak annyit  szeretnék
   mondani, hogy mindezen  csodálatos és mély  értelmű megszólítások  mellett
   Mária személyiségének leglényegesebb vonását  akkor mondjuk ki, amikor  őt
   Isten anyjának nevezzük.

   Hívő keresztényként  naponként  akár  többször  is  elimádkozzuk  a  Jézus
   édesanyját köszöntő szép imánkat, az Üdvözlégy Máriát. Ebben az imában  is
   többek között  így  szólítjuk  Máriát: Istennek  szent  anyja.  A  legtöbb
   esetben talán  bele sem  gondolunk imádkozás  közben, hogy  milyen  súlyos
   szavakat mondunk ki, amikor Isten  anyjának nevezzük a názáreti leányt.  A
   mai napon, amely egyébként a polgári év első napja is, Szűz Máriát,  Isten
   anyját ünnepeljük. A Máriáról szóló hitigazságok közül az ő istenanyaságát
   fogalmazta meg  először az  Egyház,  s mondta  ki hittételként  a  431-ben
   megtartott efezusi zsinaton.

   Az ünnep a  karácsonyi ünnepkörhöz  tartozik, s azt  tanítja nekünk,  hogy
   Jézus nem csak  valóságos ember,  hanem valóságos Isten  is. Mária,  Jézus
   anyja tehát  az Isten  Anyja. Mindig  mély hittel  mondjuk ki,  imádkozzuk
   ezeket a szavakat! Azzal a hittel, hogy Jézus valóban Isten.

   Mária gyermekkoráról  az evangéliumok  nem árulnak  el semmit,  csupán  az
   evangéliumokkal  egyidős,  úgynevezett  apokrif  iratokban  találunk  róla
   történeteket. Az evangéliumokban az angyali üdvözletkor irányul Máriára  a
   figyelem, tehát akkor, amikor  megtudja, hogy ő lesz  a Megváltó anyja.  E
   pillanatban  még  nem  érti,  hogy  miként  fog  mindez  megtörténni,   de
   bizonytalansága ellenére is rábízza magát az isteni szóra. Rábízza  magát,
   s egész életét  az isteni  ígéretre. Megbízik Istenben,  mert tudja,  hogy
   Isten számára minden  lehetséges, még az  is, ami emberileg  lehetetlennek
   tűnik. Mária tehát azzal a reménnyel tekint a jövő felé, hogy Isten terve,
   üdvözítő  szándéka  meg  fog  valósulni.  Az  isteni  szándék  és   akarat
   elfogadása nem  csupán az  ő számára  jelent boldogságot,  hanem az  egész
   emberiség számára is. Az új esztendő első napján érdemes nekünk is Istenre
   bíznunk életünket!  Érdemes nekünk  is  Mária példáját  követve  reménnyel
   tekintenünk  a  jövő  felé,  azzal  a  reménnyel,  amely  nem  az   emberi
   ügyeskedésben bízik, hanem  Istentől várja  az élet  jobbra fordulását  és
   boldogságát.

   Január 1-én minden évben a Béke világnapját is tartjuk, idén immár  43-dik
   alkalommal.  XVI.  Benedek  pápa  a  béke  világnapjára  szóló  üzenetében
   felszólít arra, hogy a teremtett világ védelmével törekedjünk a békére!  A
   jelenleg is tartó  világválsággal és a  lehetséges kiúttal kapcsolatban  a
   következőket  írja   a  Szentatya:   "Az  emberiségnek   mély   kulturális
   megújulásra van  szüksége, újra  fel kell  fedeznie azokat  az  értékeket,
   amelyek azt  a  szilárd  alapot képezik,  amelyre  jobb  jövőt  építhetünk
   mindenki  számára.   A  jelenlegi   válsághelyzetek  -   akár   gazdasági,
   élelmezési, környezeti  vagy társadalmi  jellegűek -,  alapjában  erkölcsi
   gyökerűek és  egymással összefüggnek.  Ezek  szükségessé teszik,  hogy  új
   tervet alakítsunk ki az emberek közös előrehaladására. Kiváltképpen  pedig
   arra köteleznek,  hogy életmódunkat  a  mértékletesség és  a  szolidaritás
   jellemezze,  hogy  új  szabályokkal  és  az  elköteleződés  új   formáival
   bizalommal és bátran a már megvalósult pozitív tapasztalatokra tekintsünk,
   és a negatívakat határozottan elvessük.  A jelenlegi válság csak így  lesz
   alkalom a  dolgok  helyes megítélésére  és  új tervek  létrehozására"  (Ha
   békére törekszel, védd a teremtett világot! - XVI. Benedek pápa üzenete  a
   béke 43. világnapjára, 2010. január 1.).

   Mai elmélkedésünk befejezéseként forduljunk imánkkal Jézus édesanyjához:
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Mária, Istennek szent anyja és a béke királynője! Taníts meg minket  arra,
   hogy ha  a  békét akarjuk,  akkor  Jézusnak,  a te  fiadnak  lépteit  kell
   követnünk, s Jézusnak, az Isten  Fiának útját kell járnunk. Segíts  minket
   abban,  hogy  legyőzzük  szívünkben  a  rosszat,  legyőzzük  szívünkben  a
   nyugtalanságot,  legyőzzük   szívünkben   a  békétlenséget!   Mária,   fia
   születésének éjjelén neked mondták el elsőként a betlehemi pásztorok, hogy
   az angyalok Istentől  származó békét  hirdettek a  jóakaratú embereknek  a
   földön. Segíts  minket,  hogy mi  is  közreműködjünk abban,  hogy  a  béke
   megszülessen a világon!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról