[Evangelium] 2010-09-17
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Sze. 17., P, 01:00:00 CEST
2010. szeptember 17. - Péntek
Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és
hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony,
akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított:
Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes
intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik
vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 8,1-3
Elmélkedés:
Nem csak az ószövetségben, de még az újszövetségben is számtalan jele van
annak, hogy a bibliai korban a nők másodrangúak voltak a férfiakkal
szemben. Jézus nőkkel szemben tanúsított viselkedése azonban eltér a
megszokottól. Már a is meglepő lehetett kortársai számára, hogy szóba állt
nőkkel. A nők iránti tiszteletét és védelmét mutatja, hogy nem hajlandó
elítélni a házasságtörő asszonyt, nehogy halálra kövezzék. Szívesen
fogadja Márta szolgálatát, de azt is természetesnek tartja, hogy Mária
inkább a tanítását hallgatja lábainál ülve. A mai evangélium szerint útja
során is több asszony kíséri, akiknek a gondoskodó szeretetét szintén
örömmel fogadja. Később az asszonyok tartanak ki legtovább a kereszt
alatt, s a feltámadásnak is ők lesznek az első tanúi. Sok mindenben
példaképeink ezek az asszonyok.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Viselnem kell a keresztet, ha együtt akarok lenni Krisztussal
dicsőségében! Gondolni akarok az utolsó dolgokra. A mindig közeli halált
és Krisztus szenvedéseit nem felejtem el. Jótéteményeiért szüntelen hálát
adok. A javak, barátok, szabadság, élet elvesztése miatt nem bánkódom,
hogy elnyerjem Krisztust.
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról