[Evangelium] 2010-10-13

[Evangelium minden nap]

   2010. október 13. - Szerda

   Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: Jaj nektek,
   farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de
   elhanyagoljátok az igazságosságot  és az  Isten szeretetét.  Ezt meg  kell
   tenni, azt meg nem szabad  elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek  a
   főhelyeket a zsinagógában,  és a  köszöntéseket a  nyilvános tereken.  Jaj
   nektek! Olyanok vagytok, mint azok  a sírok, amelyeket kívülről nem  lehet
   észrevenni. Az emberek fölöttük  járnak ? anélkül,  hogy tudnák. Erre  egy
   törvénytudó méltatlankodni kezdett: Mester,  ha ilyeneket mondasz,  minket
   is gyalázol.  Ő  azonban  így  folytatta:  Jaj  nektek  is,  törvénytudók!
   Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre,  ti magatok azonban még  egy
   ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.
   Lk 11,42-46

   Elmélkedés:

   A farizeusok után most a törvénytudókat figyelmezteti Jézus. Ők is csak az
   előírások külső betartására törekszenek, de nem veszik észre, hogy  közben
   elsiklanak a törvény mélyebb  szelleme mellett. Nem  veszik észre, hogy  a
   szeretet és az  igazságosság adja  meg a törvények  lényegét. A  szeretet,
   amelyet tanúsítanunk  kell  Isten iránt,  aki  előbb szeretett  minket,  s
   legfeljebb csak viszonozni  tudjuk szeretetét. És  az igazságosság,  amely
   meghatározza embertársainkhoz  fűződő kapcsolatunkat.  Akkor tudjuk  távol
   tartani a  farizeusi  lelkületet  és  a  törvénytudók  felszínességét,  ha
   nyitottak vagyunk  Jézusra, aki  rámutat hibáinkra.  Tanuljuk meg  tőle  a
   szeretet és az igazságosság törvényét!
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Nagy Isten,  Urunk  és  Mesterünk,  örökké  szent  és  megszentelő  isteni
   akaratod  teljesedjen   bennem,  gazdagságban,   szegénységben,   örömben,
   bánatban, megpróbáltatásban, életben és halálban.
   Jóságos Isten, legyen, amint Te akarod, létemet és akaratomat a te  isteni
   elhatározásaidhoz,  a  megpróbáltatásokhoz  vagy  büntetésekhez  igazítom.
   Atyám, legyen meg a te akaratod, és ne az enyém!
   Flüei Szent Miklós

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasó barátaim!
   Tegnap este 7 óra után indultam  haza. Devecsert elhagyva alig tettem  meg
   néhány kilométert, amikor belegondolva,  hogy nekem van, hová  hazamennem,
   de akik itt  maradnak, azoknak  nincs, kijöttek a  könnyeim. Ebben  persze
   benne  volt   az   egész   nap   felgyülemlett   feszültség   is.   A   ti
   imatámogatástoknak tulajdonítom, hogy napközben sikerült erősnek maradnom.
   Hárman  is  voltunk   papok,  akik  segítőkkel   végigjártuk  az   utcákat
   Devecserben. Erre a terepmunkára jellemző,  hogy volt civil segítő, aki  a
   délelőtti forduló  után délutánra  inkább  csak lapátolást  vállalt,  mert
   akkor csak néhány  négyzetmétert lát  és nem többet.  Úton hazafelé  arcok
   villantak be. Sanyi  bácsié, aki  hetven évesen is  takarít. Tibi  bácsié,
   akinek a háza már egészen tiszta az egy heti munka után. Egy fiatalemberé,
   aki a  kerítésnek  támaszkodva  tétlenül szemlélte,  hogyan  dolgozik  tíz
   katona a házának  udvarán. Egy  asszony arca,  akinek testvére  Kolontáron
   meghalt  a  katasztrófában.   Lacié,  aki  a   szülei  házát   takarította
   munkatársaival és barátaival.  Egy bokáig  iszapban álló  asszonyé, aki  a
   kérdésre, hogy mire van most  a legnagyobb szüksége, azt válaszolta,  hogy
   gyónásra. Gumicsizmában a mocsokban álltunk mindketten, így tisztult meg a
   lelke. Más emberek arcából az elszántság tükröződött, hogy nem hagyják  el
   házukat. Megtört, elkeseredett emberi arcok és tettre kész arcok.  Őszinte
   emberi  tekintetek.  A  többség  elhagyta   házát,  de  aki  otthon   van,
   reménykedik. Egyetlen jó szóra megnyílnak, s már mondják is élettörténetük
   évtizedeit, amit néhány óra  tönkretett az áradat.  Most új élet  kezdődik
   számukra, ha segítünk nekik új életet kezdeni.
   A remény nem sugárzik ugyan belőlük, csupán pislog, de ez elég. Érdekes és
   magyarokra  jellemző  is  talán,  hogy   az  anyagot  senki  nem   nevezte
   vörösiszapnak. Amíg a tározóban van az anyag, addig így hívják, de  amikor
   elönti valakinek a házát akkor egészen  új nevet kap, s nevetve mondják  a
   furcsábbnál furcsább, általam sosem hallott gúnyneveket. Humorral  akarják
   kifejezni, hogy  fölébe kerekednek  az anyagnak.  Leírhatatlan  pusztítást
   okoz az anyag, de az ember, az élet, az élni akarás erősebb.
   Imádkozzatok értük, hogy éljen bennük a remény!
   István atya