[Evangelium] 2010-11-14

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Nov. 14., V, 01:00:02 CET


   2010. november 14. - Évközi 33. vasárnap

   Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és
   díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:
   „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad,
   mindent lerombolnak.”
   Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek
   előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket!
   Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: „Én vagyok”. És: „Elérkezett az
   idő.” Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne
   rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a
   vég!”
   Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy
   földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és
   rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és
   üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe
   vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy
   tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre,
   hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek,
   hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
   Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s
   némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De
   egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg
   lelketeket.”
   Lk 21,5-19


   Elmélkedés: 
   Az üdvösség feltétele
   Az egyházi év utolsó napjaiban a végső időkre irányítja az evangélium a
   figyelmünket. Jézus egyértelművé teszi, hogy nem a bekövetkezés időpontja a
   lényeges, hanem, hogy tanítványai kitartsanak mellette. Lesznek, akik éppen
   Jézusra hivatkozva akarják félrevezetni az embereket. Bölcsesség és
   tisztánlátás kell ahhoz, hogy megkülönböztessük a krisztusi igazságot az
   emberek hamisságától, amely látszat- vagy féligazságokba öltözködve jelenik
   meg. A könnyű ígéretek sok ember fülének jobban tetszenek, mert nem kívánják
   meg az isteni értékrendhez való ragaszkodást. Krisztus tanítványának egyedül
   az Urat szabad követnie, s nem szabad félelembe burkolóznia, ha az említett
   jeleket látja. A végső időknek hatása van jelen életünkre, ha felismerjük a
   bennünket figyelmeztető isteni jeleket.
   Jézus a végső időkben bekövetkező félelmetes jelekről és rendkívüli
   természeti jelenségekről beszél, amelyek a világot sújtani fogják, valamint
   üldözésekről, és a gonosz emberi erők elszabadulásáról. Az embereket félelem
   fogja eltölteni mindezeknek a veszedelmeknek a látványa. A földrengések, a
   szökőárak vagy a hurrikánok hatalmas pusztítását látva könnyen el tudjuk
   képzelni mindezeknek e megvalósulását, s talán egyesek a mai időkben látják
   megvalósulni a Jézus által mondottakat.
   Az evangéliumból azonban az is kiderül, hogy az Emberfia, tehát maga Jézus
   az egész világ és az egész természet felett is Úr, s hatalma van, hogy
   legyőzze a gonoszságot. A keresztény ember, aki Jézusba veti reményét, nem
   ijed meg, mert tudja, hogy élete Isten kezében biztonságban van, s ha
   hűséges marad hitéhez, akkor nem veszítheti el az üdvösséget. Az utolsó idők
   bekövetkezése idejét nem tudhatjuk, s nem tűnik valószínűnek, hogy a
   közeljövőben bekövetkezik. Ez viszont nem ad okot a könnyelműségre senki
   számára, hiszen az életből távoznunk kell, s akkor számot kell adnunk
   Istennek. Az üdvösség elnyerésének szándéka vezessen bennünket életünkben!
   Jézus arra is figyelmezteti tanítványait, hogy üldözések fogják várni őket.
   Ez nem csak a végítéletet közvetlenül megelőző időre vonatkozik, hiszen az
   Egyházat egész történetén keresztül üldözések érték. Krisztus hűséges
   tanítványától megköveteltetik, hogy semmiféle veszély, tehát még az
   életveszély miatt sem tagadja meg hitét, hanem a Szentlélekre hallgatva
   tegyen tanúságot hitéről. Ugyanaz a sors vár tehát a tanítványokra, mint a
   Mesterre, akinek szintén az életére törtek. A hitükért üldözötteknek maga a
   visszautasított, az üldözött, a szenvedő Jézus ad erőt. A hit próbatételei
   ezek az időszakok, amikor kiderül, hogy kik azok, akik valóban elkötelezték
   magukat Uruk mellett, és kik azok, akik nem ragaszkodnak teljes szívükkel a
   megismert igazsághoz. A tét igen nagy: lelkünk üdvössége forog kockán.
   Minden korban vannak, akik az Egyházban látják legfőbb ellenségüket, s úgy
   gondolják, hogy a keresztény hívők megfélemlítésével, a papok jóhírének
   tönkretételével vagy esetleg megölésükkel meggyengíthetik Isten népének
   közösségét. Ez be is következne, ha az Egyház csupán emberi vagy emberekre
   alapozott csoportosulás volna. A valóságban viszont a vértanúk példája az
   isteni kegyelem titokzatos működésének köszönhetően nem gyengíti, hanem
   inkább erősíti az Egyházat, állhatatosságra, hűségre és tanúságtételre
   ösztönözve a hívőket.
   A hitben való hűséges kitartás és a hitben való növekedés az üdvösség
   feltétele. Krisztus tanítványát senki és semmi nem tántoríthatja el. A
   fizikai erőszak vagy a lelki kényszer sem képes eltéríteni vallásának
   gyakorlásától és hitének megvallásától a meggyőződéses keresztényt. Akinek
   felszínes és nem a Jézussal való személyes kapcsolatból forrásozó a hite,
   bizony könnyen meginoghat. Legyünk hűséges és tanúságtevő követői az Úrnak!
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Uram, Jézus, azért imádkozom hozzám, hogy üldözötten is boldognak érezzem
   magam. Bár a világban élek, mégsem vagyok a világé, hanem egészen a tiéd
   akarok lenni. A világ sokszor talál rá alkalmat, hogy megzavarja
   törekvésemet feléd. Add nekem a hűség kegyelmét, a hitben való kitartás
   kegyelmét, a hitben való növekedés kegyelmét, és a végső állhatatosság
   kegyelmét, hogy eljussak örök Országodba!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról