[Evangelium] 2010-12-19

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Dec. 19., V, 01:00:02 CET


   2010. december 19. – Advent 4. vasárnapja

   Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek.
   Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant
   méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt
   megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen
   töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József,
   Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant
   élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő
   váltja meg népét bűneitől.”
   Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által
   mondott:
   Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
   és az Emmánuel nevet adják neki,
   ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.
   Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala
   megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
   Mt 1,18-24


   Elmélkedés: 
   Lépjetek be és lássátok!
   Kispap koromban szívesen olvastam a katolikus hitre tért tudósok, művészek
   és más hírességek életrajzát. Emlékszem többek között egy angol származású
   íróra, akinek a nevét most idő hiányában nem kerestem meg, de talán nem is
   neve a fontos. Ő anglikán vallású családban született, de tizenhat
   esztendősen elhagyta hitét. Gyermekkorában inkább felszínes volt
   vallásossága, ezért aztán oly könnyen vetette le ősei hitét, mint egy kinőtt
   kabátot szokás levetni. Tíz évig tartó hitetlen életmód után tért meg, de
   nem az anglikán vallásba tért vissza, hanem a katolikus Egyházba kérte
   felvételét. Később sokszor megkérdezték tőle anglikán ismerősei és régi
   barátai, hogy milyen a katolikus Egyház? Nagyon megjegyeztem a történetéből,
   hogy ilyenkor mindenkinek ezt a választ adta: „Lépjetek be és lássátok!”
   Advent negyedik vasárnapján, a karácsonyi ünnep kapuján, mintha csak egy égi
   hang szólna hozzánk: „Lépjetek be és lássátok!” Adventi utunkat végigjárva
   lépjünk be a betlehemi barlangba és lássuk a Gyermeket! De miként az
   anglikán vallásból sem tér át mindenki a katolikus hitre, s ahogy a
   gyermekkorukban csupán felszínes vallásosságig jutottak sem lépik át
   valamennyien a meggyőződéses hit határát, ugyanúgy sokak maradnak csupán
   külső szemlélői a karácsony ünnepének. Az ünnepi órákban értetlenül állnak
   majd, a karácsony elmúltával pedig siránkoznak, hogy a mai karácsonyok már
   nem az igaziak. Napjainkban is beteljesednek azok a szavak, amelyeket Szent
   Máté evangéliumának elején olvashatunk: „A világosság a világba jött, de
   mégsem ismerte fel a világ” (Jn 1,10). Nem lépnek be a Isten titkainak
   világába és nem akarnak látni.
   Az utolsó adventi vasárnap evangéliuma segít minket, hogy közelebb kerüljünk
   a karácsony titkához, a megváltás titkához, Isten titkához. Mária
   jegyesének, Józsefnek az álmából megtudjuk, hogy a gyermek a Szentlélek
   közreműködésének köszönhetően fog megszületni. Az álomban hallott angyali
   szó elárulja továbbá, hogy a születendő gyermek váltja meg a népet bűneitől,
   azaz ő a Megváltó. Az álom leírását követően Szent Máté Izajás próféta
   jövendölését idézi, amelyből megismerjük, hogy szűztől születik a megváltó,
   akit Emmanuelnek fognak hívni. A Gyermek születése bizonyosságot hoz nekünk,
   embereknek, hogy velünk az Isten, aki nem hagy el minket.
   A mai vasárnapon, néhány nappal az ünnep előtt, tisztázzuk szívünk
   szándékát! Mit várunk a karácsonytól? Mit várunk az ünneptől? Nyugalmat,
   pihenést, szabadidőt a decemberi rohanás és az egész évi munka után?
   Kellemes érzéseket, amelyeket talán boldogságnak érzünk? Vagy talán a
   gyermekkori élmények feléledését várjuk? Esetleg megelégszünk néhány
   ajándékkal, amit családtagjainktól kapunk? Mit várunk a karácsonytól? Kit
   akarunk látni? Kivel szeretnénk találkozni?
   A Karácsony az Isten-látás ünnepe. Ilyenkor minden szem, minden hívő ember
   szeme a jászolra szegeződik. Még az utolsó adventi napokban is oly sok
   minden vonja el figyelmünket a lényegről, a Gyermekről, az igazi
   Világosságról. Ne engedjünk a csábításnak! Lépjünk be hittel a betlehemi
   barlangba és lássunk! Hallgassunk az isteni küldöttekre, ismerjük fel az
   isteni jeleket, szívleljük meg Isten üzenetét! Lépjünk be és lássunk!
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Urunk, Jézusunk! Az ünnep kapujában állva nem gondoljuk azt, hogy méltók
   vagyunk jöveteledre és a veled való találkozásra. De kifejezzük vágyunkat,
   irántad való vágyakozásunkat, a szeretet utáni igaz vágyunkat. Látni
   szeretnénk téged, s szeretnénk felismerni benned Megváltókat és
   Üdvözítőnket!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról