[Evangelium] 2010-08-10

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Aug. 10., K, 01:00:00 CEST


   2010. augusztus 10. - Kedd, Szent Lőrinc diakónus és vértanú

   Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: "Bizony, bizony,  mondom
   nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad,  ha
   azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.  Aki szereti életét, elveszíti azt,  de
   aki gyűlöli életét ebben a világban,  az megmenti azt az örök életre.  Aki
   nekem szolgál, kövessen engem, és ahol  én vagyok, ott lesz a szolgám  is.
   Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya."
   Jn 12,24-26

   Elmélkedés:

   A szentírásban az  Isten szolgájának lenni  nagy megtiszteltetést  jelent,
   amely  azt   jelzi,  hogy   Isten  valakit   arra  választott   ki,   hogy
   együttműködjék vele  szándékainak  megvalósításában. Jézus  is  elsősorban
   ebben az értelemben hív bennünket a szolgálatára, tehát nem megalázni akar
   bennünket valamiféle alantasnak tűnő munka végzésére kényszerítve, hanem a
   megváltás  művébe  való  bekapcsolódás   és  az  evangélium   hirdetésének
   nagyszerű feladatát bízza ránk. A  szolgálat megtagadása maga a bűn,  azaz
   ellenszegülés Isten szándékának. Szenvedésének és halálának  elfogadásával
   Jézus Isten szenvedő szolgája és  a mi megváltásunk szolgája lesz,  példát
   adva nekünk is a szolgálatra. Akarunk-e neki szolgálni egész életünkben?
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Szent Lőrinc úgy vívott csatát,
   hogy nem vér nélkül volt tanú:
   fegyvert öltött a hit maga
   s vérét tékozlón szórta szét.

   Hét férfiből elsőnek áll
   az égi szent oltár elé:
   magas lépcsőn a többi közt
   a legkiválóbb levita.

   A hősi harcba indulón
   övére kardot nem csatolt:
   a gyilkos tőrt csavarva ki
   sújtotta le a támadót.

   Szent Lőrinc, szenvedésedet
   tisztelve száll hozzád imánk:
   mindaz, ki hozzád esdekel
   biztos meghallgatást talál.

   S te ott fenn el nem mondható
   ékes város polgára vagy:
   az örök udvar tagjaként
   viselve égi koszorúd.

   Atyát, Fiút, s Vigasztaló
   Lelkét dicsérje énekünk:
   tőlük közbenjáró imád
   örök babért szerez nekünk. Ámen.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról