[Evangelium] 2010-08-08

[Evangelium minden nap]

   2010. augusztus 8. - Évközi 19. vasárnap

   Abban  az  időben  Jézus   így  szólt  tanítványaihoz:  ?Csípőtök   legyen
   felövezve, kezetekben  pedig égő  gyertya legyen.  Hasonlítsatok az  olyan
   emberekhez, akik urukra várnak, hogy  mihelyt megérkezik a menyegzőről  és
   zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket  uruk
   megérkezésekor  ébren  talál.  Bizony   mondom  nektek,  felövezi   magát,
   asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második  vagy
   a harmadik  őrváltáskor  érkezve is  így  találja őket,  boldogok  azok  a
   szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a  házigazda, hogy melyik órában jön  a
   tolvaj, nem engedné  betörni házába. Éberen  várjátok tehát az  Emberfiát,
   mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.?
   Lk 12,35-40

   Elmélkedés:

   A várakozás értéke
   Még kispap voltam,  amikor egy  alkalommal Jáki  Szaniszló, a  világszerte
   ismert  teológus  volt   a  szeminárium   vendége.  Kivételes   alkalomnak
   számított,  hogy  az  évtizedek  óta  Amerikában  élő  és  dolgozó  bencés
   szerzetes, aki tudományos munkásságáért számos díjat és elismerést kapott,
   nekünk, bárdolatlan elméjű kispapoknak tart előadást. Akkoriban jelent meg
   magyar nyelven a tudós papnak két  könyve is: az egyik a Péter  apostolnak
   adott jelképes kulcsokról (Az Ország  kulcsai), a másik pedig Péterről,  a
   szikláról szólt (Erre a sziklára), s a nekünk szánt előadásnak is ez  volt
   a témája.  Szaniszló  atya  nagy  lelkesedéssel  és  egészen  közérthetően
   kezdett el beszélni a kulcsokról meg a szikláról, s mi mindannyian hasonló
   lelkesedéssel figyeltünk  szavaira. Már  legalább  fél órája  beszélt,  de
   nekem úgy tűnt, hogy még mindig csak a bevezetőt mondja és hamarosan rátér
   a fő témára. Egy újabb  30 után már kicsit  sokalltam a bevezetőt, s  alig
   vártam, hogy végre rátérjünk a kulcsok és a szikla igazi  mondanivalójára.
   Az előadás pedig folytatódott,  előkerült a diavetítő, láthattunk  sok-sok
   érdekes képet a kulcsokról meg a szikláról, és úgy elszállt a másfél  óra,
   hogy én még mindig azt  hittem, hogy ez csak  a bevezetés volt, s  vártam,
   hogy rátérjünk végre  a lényegre.  A hiba  természetesen nem  a tudós  pap
   nagyszerű előadásában volt, hanem  bennem, aki talán  nem is tudtam,  hogy
   mire kell  figyelni,  s valami  mást  vártam. Hamar  levontam  magamnak  a
   tanulságot: értékes események, találkozások  szállhatnak el mellettem,  ha
   nem veszem észre, hogy már éppen azt kapom, amit vártam.

   A mai evangélium arra figyelmeztet minket, hogy életünk egy nagy várakozás
   a Jézussal  való találkozásra.  Úgy  várakozunk, hogy  közben már  meg  is
   kaptuk őt.  Vegyük  észre jelenlétét!  És  meg kell  tanulnunk  türelmesen
   várakozni. A szántóvető ember  amikor elveti a földbe  a magot, nem  mehet
   mindjárt másnap aratni. Türelmesen  kell várnia hónapokon keresztül,  amíg
   eljön az  aratás  ideje.  Türelmetlensége  nem  fogja  siettetni  a  magok
   fejlődését. Az imént hallott  evangéliumban várakozó szolgákról,  éjszakai
   őrségben  lévő  emberekről   hallottunk.  Az  őrök   biztosan  várják   az
   őrségváltást, hogy pihenni mehessenek, de itt nem ez a lényeg. Az őrök azt
   várják, hogy hazaérjen az úr, a ház gazdája. Az őrök és a szolgák  tudják,
   hogy kire várnak, s tudják, hogy a gazdájuk biztosan meg fog érkezni.

   A cselekvő, a szüntelenül tevékenykedő ember nagy kísértése, hogy azonnali
   eredményt vár. Igen, ez valóban kísértés, mert azt gondoljuk, hogy  csupán
   a magunk  munkája  hozza  meg  az eredményt,  s  nem  hagyunk  lehetőséget
   Istennek, hogy  az általunk  megtett,  megkezdett jót  tökéletessé  tegye.
   Érdemes megtanulnunk  csendesen, figyelve  várakozni,  mint az  őrök.  Nem
   siettetni a találkozásokat, nem elébe szaladni az eseményeknek, csak várni
   türelemmel, hogy  hozzánk  érjenek.  Az  Úr  állandóan  úton  van  felénk.
   Közeledik, a maga tempójában érkezik,  úgy, hogy be tudjuk fogadni.  Hiába
   kapkodnánk, hiába  erőltetnénk a  mihamarabbi találkozást,  hiszen  lehet,
   hogy éppen mi nem vagyunk még felkészültek a találkozásra.

   Az evangéliumban szerepelt, hogy a  hazatérő úr, megvendégeli a  szolgákat
   és azokat, akik várták  őt. Micsoda meglepő  fordulat! A várakozás  mindig
   izgalmas, mert meglepetést hozhat, valamit, ami nem várható, s főként  nem
   elvárható. A várakozás  meglepően nagy  jót hozhat nekünk.  És itt  értjük
   meg, hogy  a  várakozás  miért  nem  elfecsérelt  idő.  Vannak,  akik  azt
   gondolják, hogy  nem  érdemes  várakozással pazarolni  a  drága  időt.  Én
   egészen másként  gondolom:  a  várakozás percei,  órái,  napjai  meghozzák
   gyümölcsüket, mert  közben  maga Isten  tevékenykedik  bennünk  csendesen.
   Jelenlétének észrevétele a szolgák számára a boldogság forrása.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra!  Taníts
   meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást!
   Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel
   várjam a te kegyelmed növekedését bennem.