[Evangelium] 2009-12-30
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Dec. 30., Sze, 04:55:02 CET
2009. december 30. - Szerda
Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi
templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős
volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd
özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha,
böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is
odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik
Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek
mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig
növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte
benne.
Lk 2,36-40
Elmélkedés:
Simeon hálaadó imádságát követően arról számol be a mai evangélium, hogy
egy Anna nevű asszony is jelen volt a templomban Jézus bemutatásakor. Ő is
azokat képviseli, akik a Megváltóra vártak, s most, íme, beteljesedett ez
a várakozás. A templomban, az Isten házában láthatja meg Jézust, az Isten
Fiát. Az ő állandó böjtölése, imádsága és templomban tartózkodása termette
meg azt a gyümölcsöt, hogy felismerhette a gyermekben a századok óta ígért
Megváltót. Kissé értetlenül hallgatom azokat, akik állításuk szerint azért
nem járnak szentmisére, mert a természetben is megtalálhatják Istent.
Persze nem találják, talán nem is keresik, de ezt jó kifogásnak tartják. A
templom, az Isten mindenesetre biztosabb helynek tűnik az Istennel való
találkozás számára.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre
gyúl mind, hogy Téged követ, szolgál Neked újítva tisztaságát. Napkelte
hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez
a Nap ragyogjon benn örökre, hogy Érted égő tüzet sose veszt. Uram,
ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.
Szent Efrém
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról