[Evangelium] 2009-12-29

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Dec. 29., K, 04:55:02 CET


   2009. december 29. - Kedd

   Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai,  szülei
   felvitték Jézust  Jeruzsálembe,  hogy bemutassák  az  Úrnak, amint  az  Úr
   törvénye előírja: "Minden  elsőszülött fiú az  Úr szent tulajdona."  Ekkor
   kellett Máriának, ugyancsak az Úr  törvénye szerint, "egy pár gerlét  vagy
   két galambfiókát" tisztulási áldozatul bemutatnia.
   És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon  nevű férfiú, egy igaz és  istenfélő
   ember, aki  Izrael  vigaszára  várt,  és  a  Szentlélek  lakott  benne.  A
   Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg  nem
   látja az Úr Fölkentjét. A Lélek  arra indította, hogy menjen a  templomba,
   amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint
   cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta  Istent:
   "Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert
   szemeim   meglátták   szabadításodat,   melyet   minden   nemzet   számára
   készítettél, hogy világosság  legyen: kinyilatkoztatás  a pogányoknak,  és
   dicsőség népednek, Izraelnek."
   Jézus atyja  és  anyja ámulva  hallgatták  mindazt, amit  Simeon  mondott.
   Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: "Lám,
   e  Gyermek  által  sokan  elbuknak  és  sokan  feltámadnak  Izraelben!  Az
   ellentmondás jele lesz  ő -  még a  te lelkedet is  tőr járja  át -,  hogy
   napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!"
   Lk 2,22-35

   Elmélkedés:

   A mai  evangéliumban szereplő  Simeon  szíve vágya  az volt,  mint  minden
   kortársáé és sok-sok elődjéé: meglátni a Megváltót. Az ő vágya és az egész
   választott nép  vágyakozása teljesült  akkor, amikor  Jézus eljött  emberi
   világunkba. Ezért Simeon hálaéneke az egész emberiség nevében szól.  Isten
   teljesítette ígéretét, elküldte Jézust. Őt vártuk mi is az adventi időben,
   most őbenne ismerhetjük  fel üdvözítőnket.  E felismeréshez  természetesen
   szükséges a hit látásmódja, amelyet egykor Simeonnak, ma pedig nekünk is a
   Szentlélek ad meg.  Az isten-látásnál  nincs nagyobb  öröm, ennél  nagyobb
   boldogságra hiába is vágyakozzunk életünkben!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Jézus  Krisztus!  Evangéliumodban  így  szólsz  hozzánk:  miért  aggódtok?
   Aggodalmaskodással  semmin   nem  tudtok   változtatni!  Te   minden   nap
   megajándékozol minket  a hit  élő  forrásaiból fakadó  békességgel,  amely
   nélkülözhetetlen  számunkra,  ha  Téged  szeretnénk  követni,  és   Benned
   újjászületni.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról