[Evangelium] 2009-12-13

[Evangelium minden nap]

   2009. december 13. - Advent 3. vasárnapja

   Amikor Keresztelő  János bűnbánatot  hirdetett,  a nép  megkérdezte:  "Mit
   tegyünk?"
   "Akinek két ruhája van - válaszolta -, az egyiket ossza meg azzal,  akinek
   egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen." Jöttek a vámosok is,
   hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: "Mester, mit tegyünk?"  Ezt
   felelte nekik:  "Ne követeljetek  többet, mint  amennyi meg  van  szabva."
   Megkérdezték őt a katonák is: "Hát mi mit tegyünk?" Nekik így felelt:  "Ne
   zsarnokoskodjatok,   ne   bántsatok   senkit,   hanem   elégedjetek    meg
   zsoldotokkal."
   A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem
   János-e a  Krisztus.  Ezért János  így  szólt hozzájuk:  "Én  csak  vízzel
   keresztellek titeket. De  eljön majd, aki  hatalmasabb, akinek  saruszíját
   sem vagyok méltó  megoldani. Ő  majd Szentlélekkel és  tűzzel fog  titeket
   megkeresztelni. Szórólapátját  már  a kezében  tartja,  hogy  megtisztítsa
   szérűjét: a  búzát  csűrébe  gyűjtse, a  pelyvát  meg  olthatatlan  tűzben
   elégesse."
   És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget.
   Lk 3,10-18

   Elmélkedés:

   Mit tegyünk?
   Tavaly, az adventi idő elején Eszter elhatározta, hogy meg fogja látogatni
   a déd mamáját, aki egy közeli faluban lakott. Minden évben az egész család
   el szokott hozzá látogatni karácsonykor, de Eszter azt gondolta, hogy most
   egyedül  is  útnak  indul.  Nagyon  szerette  hallgatni  a  90  éves  mama
   történeteit, és persze  nagyon szerette  azt a krumliprószát,  amit a  déd
   mama szokott sütni. A középiskolás  lány néha maga is próbálkozott  otthon
   ennek az egyszerű zalai  ételnek az elkészítésével,  de soha nem  sikerült
   olyan ízletesre, mint ahogyan a mamának. Eszter meg volt róla győződve  és
   mindig mondta is a mamának, hogy ő készíti a legfinomabb krumpliprószát és
   ő tudja a legszebb történeteket mesélni. Még december elején megbeszélték,
   hogy az utolsó  tanítási napon,  amikor hamarabb  befejeződnek a  tanórák,
   Eszter menni fog, s a biztonság  kedvéért két nappal még egyszer  felhívta
   telefonon  a  mamát,  hogy  mehet-e.  A  fiatal  lány  készített  egy  kis
   ajándékot, s nagyon várta  a találkozást. Vonattal utazott,  s az út  alig
   fél óráig tartott. A háta  mögötti ülésen a gyerekek hangoskodva  mesélték
   egymásnak az  előző  esti film  eseményeit,  de Eszter  most  egészen  más
   történetre vágyott. A kellemetlen szagú, dohányfüstös vasúti kocsiban csak
   a  frissen  sült  krumpliprósza  illata  járt  a  fejében.  Ezek  az  apró
   kellemetlenségek nem vették el kedvét, s a szíve mélyén nagyon örült, hogy
   találkozik a dédivel. A kis falusi  házba lépve azonban Eszter nem  érezte
   az étel jól  ismert, finom illatát,  s ennek  oka rögtön ki  is derült.  A
   mamát ágyban fekve, betegen találta.

   A látogatás ettől kezdve teljesen  eltért a tervezettől. Eszter  nekiállt,
   hogy elkészítse a krumpliprószát,  s amíg az  ételt sült, kitakarította  a
   házat. A  beteg  jóízűen elfogyasztotta  a  friss ételt,  közben  pedig  a
   dédunokája mesélt neki. Estefelé a mama azzal búcsúzott el Esztertől, hogy
   a lány  tudja  a legfinomabb  prószát  készíteni  és ő  tud  a  legszebben
   mesélni.

   A kis történettel azt akartam szemléltetni, hogy egy-egy helyzet, váratlan
   körülmény mennyire képes megváltoztatni a viselkedésünket, illetve egy-egy
   személy, vagy az  ő mondanivalója mennyire  képes megváltoztatni akár  egy
   embernek az életét  is. Az evangéliumban  Keresztelő Jánosról  hallottunk,
   akihez azzal a  szándékkal indulnak el  a különféle társadalmi  helyzetben
   élő emberek, hogy  hallgassák őt.  De a hallgatásból  cselekvés lesz.  Mit
   tegyünk? - kérdezik a  vámosok, a katonák és  az egész nép. Rögtön  érzik,
   hogy nem elegendő az, ha hallgatják János tanítását, hanem valamit tenniük
   kell. Cselekvésre  indítja őket,  mindaz, amit  János hirdet.  Az  adventi
   időszak bennünket is indítson a bűnbánatra és jócselekedetekre!

   Érdemes odafigyelnünk  az evangéliumban  szereplő emberekre.  Olyanok  ők,
   akik  -   finoman   fogalmazva  -   nem   éppen  a   vallásosságban   való
   buzgólkodásukról voltak híresek.  Most viszont a  megtérést és  bűnbánatot
   hirdető Jánoshoz  mennek.  Nem a  kíváncsiság  vezeti őket,  hanem  komoly
   elhatározás, a  javulás szándéka.  Ezt  jelzi, hogy  nem csak  a  szavakat
   hallgatják meg, hanem cselekedni akarnak. A történet fontos mondanivalója,
   hogy ezekkel az emberekkel is szót lehet érteni. Az örömhír nekik is szól,
   s János  megtalálja  a módját,  hogy  nekik  is elmondja,  hogy  mit  kell
   tenniük.

   Ma,  advent   harmadik   vasárnapján  újabb   gyertyát   gyújtottunk   meg
   koszorúnkon, amely nálunk a szokástól eltérően nem rózsaszín, hanem piros.
   Ezzel  emlékezünk  az  1957  decemberében  erre  a  vasárnapra   virradóra
   meggyilkolt paptestvérünkre,  Brenner  Jánosra. Az  ő  élettörténetének  a
   megismerése többeket indított  már arra, hogy  a papi hivatást  válasszák.
   Brenner János papi  példája segítette őket  annak megválaszolásában,  hogy
   mit  kell  tenniük.  Sorsfordító,  életfordító  sok  fiatal  számára,   ha
   megismeri az ő hősies helytállását.

   Vajon a mi életünket  mi képes megfordítani? Mi  tud minket az Isten  felé
   vezető irányba fordítani?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Urunk, Jézus! Eddig  szavaidra figyeltünk,  tanításodat hallgattuk,  amely
   nyugalommal és békével töltött  el minket. De most  be kell látnunk,  hogy
   ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az  üdvösséghez
   nem  elegendő   számunkra,  ha   hittel  elfogadjuk   tanításodat,   hanem
   jócselekedeteket is kérsz  tőlünk. Mi már  nem Keresztelő Jánoshoz,  hanem
   hozzád fordulunk, Jézusunk:  Mit tegyünk? Mutasd  meg nekünk, Urunk,  hogy
   mit kell tennünk üdvösségünk érdekében!