[Evangelium] 2009-12-02

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Dec. 2., Sze, 04:55:01 CET


   2009. december 2. - Szerda

   Abban az időben Jézus a  Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy  hegyre,
   és leült.  Nagy sokaság  jött hozzá.  Hoztak magukkal  sántákat,  bénákat,
   vakokat,  némákat  meg  sok  más   beteget,  és  lába  elé  tették   őket.
   Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek,
   a bénák meggyógyulnak,  a sánták  járnak és  a vakok  látnak, elámult,  és
   magasztalta Izrael Istenét.  Jézus akkor összehívta  tanítványait, és  így
   szólt hozzájuk: "Sajnálom a  népet. Már harmadnapja kitartanak  mellettem,
   és nincs  mit  enniük. Nem  akarom  étlen  hazaküldeni őket,  hogy  ki  ne
   dőljenek az úton."  A tanítványok erre  megjegyezték: "De honnan  szerzünk
   itt a  pusztában annyi  kenyeret, hogy  ekkora tömeget  ellássunk?"  Jézus
   megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?"  "Hét, és néhány apró halunk"  -
   felelték. Erre  meghagyta a  népnek, hogy  telepedjék le  a földre.  Aztán
   fogta a  hét kenyeret  és  a halakat,  hálát  adott, megtörte  és  odaadta
   tanítványainak, a tanítványok pedig a  népnek. Miután mindnyájan ettek  és
   jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
   Mt 15,29-37

   Elmélkedés:

   Jézusnak, a  Megváltónak születésére  készülünk az  adventi időben.  Ennek
   megfelelően az evangéliumi szakaszok ahhoz nyújtanak segítséget számunkra,
   hogy felismerjük és higgyük,  hogy Jézus valóban a  világ Megváltója, ő  a
   Messiás, akit évszázadokon át  vártak. Jézus korában  elterjedt volt az  a
   vélekedés, hogy  a Messiás  megismétli a  kenyéradás csodáját,  azaz  azt,
   amikor az  Egyiptomból való  szabadulást követő  évtizedekben a  pusztában
   mannával táplálta  népét  Isten. Amikor  az  emberek kezükbe  vehették  és
   megehették a Jézus által adott kenyeret, joggal gondolták róla, hogy az  ő
   személyében  jött  el  a  Megváltó.  A  kenyérszaporítás  tehát  jel  volt
   számukra. Vajon  felismerem-e  azokat a  jeleket,  amelyek az  én  hitemet
   erősítik Jézusban, Megváltómban?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Krisztus Jézus!  Veled  lehetővé  válik,  hogy  megismerjük  Istent,  csak
   engednünk  kell,   hogy  átjárja   életünket,  ami   már  befogadtunk   az
   Evangéliumból - bármily kevés legyen is  az. Ez a kevés éppen elég  ahhoz,
   hogy napról napra  előrébb jussunk, hisz  Te nem "megérkezett  embereknek"
   szeretnél minket.  Krisztus, a  Te szegényeid  maradunk egész  életünkben,
   emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába
   vetni.
   Roger Schütz

   ________________________________

   Aktuális:
   Szeretettel ajánlom  karácsonyi ajándékként  az Advent  legszebb  ajándéka
   lemezünket. Megrendelhető tőlem a  zalalovo at gmail.com címen. Ára:  2.000.-
   Ft/db + csomagolási és postaköltség (1 db esetén Magyarországra 300.-  Ft,
   külföldre kicsit  több)  áron.  A megrendeléshez  a  nevet,  a  postacímét
   irányítószámmal és a darabszámot kell elküldeni. Köszönöm!
   István atya
   Vélemények: http://zalalovo.plebania.hu/uzenet/korusnak
   Információ: http://zalalovo.plebania.hu/szent_veronika_korus/kiadvanyok2


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról