[Evangelium] 2009-12-01

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Dec. 1., K, 04:55:01 CET


   2009. december 1. - Kedd

   Amikor a hetvenkét tanítvány  nagy örömmel visszatért küldetéséből,  Jézus
   felujjongott a Szentlélekben,  és így imádkozott:  "Áldalak téged,  Atyám,
   mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől,
   és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent
   átadott nekem Atyám.  Senki más nem  ismeri a  Fiút, csak az  Atya; és  az
   Atyát sem  ismeri  senki, csak  a  Fiú, és  az,  akinek a  Fiú  ki  akarja
   jelenteni." Jézus ezután  tanítványaihoz fordult, és  külön nekik  mondta:
   "Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és
   király szerette volna  látni, amit ti  láttok, de nem  látta, és  hallani,
   amit ti hallotok, de nem hallotta."
   Lk 10,21-24

   Elmélkedés:

   A Jézust  megelőző nemzedékek  azért nem  láttak a  Megváltót, mert  az  ő
   korukban még nem jött el a megváltás ideje. A próféták Isten küldötteiként
   jövendöltek arról, hogy eljön majd a Megváltó, de ők sem láthatták.  Aztán
   eljött az idő, amelyet Isten rendelt és Jézus eljött emberi világunkba. Az
   emberek,  kortársai  láthatták  őt.  Egyesek  nagyhatású  tanítót,   mások
   követendő Mestert, ismét  mások csodatevő  gyógyítót láttak  be, s  voltak
   akik ellenségként tekintettek  rá. Csak kevesen  voltak, akik  felismerték
   személyében az Isten Fiát. Mi  kit látunk Jézusban? Csak akkor  tarthatjuk
   magunkat igazán  boldognak,  ha mi  is  felismerjük benne,  a  gyermekként
   születőben Megváltónkat.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Harmatozzatok ránk
   Égi magasok,
   Jöjj el édes Jézus,
   Hozd le boldogságod.

   Hozd a magas égből
   Sáros hideg földre:
   Karácsonyi fénnyel
   A világot töltsd be.

   ________________________________

   Aktuális:
   Papi élményeim a Zala-völgyben (49.)
   Szombaton nagy örömünkre megtartottuk  harmadik lemezünk (Advent  legszebb
   ajándéka) bemutató előadását. Volt néhány  dal, amely még a férfiakból  is
   könnyeket  csal   elő,  nem   is  beszélve   a  hölgyekről,   akik   végig
   elérzékenyülve hallgatták a dalokat. Úgy vélem hogy a fiatalok által a  jó
   Isten mindenkinek megérintette a szívét. Méltó kezdete volt az  adventnek.
   Püspök Úr azt mondta, hogy ezen dalok adventi időben való meghallgatásával
   mindenki adja meg magának az  esélyt, hogy megtapasztalja a felé  közeledő
   Istent, akivel karácsonykor majd találkozhat. Köszönöm, hogy  Kaposvárról,
   Budapestről, Celldömölkről,  és  a  környékből  többen  is  eljöttetek  az
   előadásra.
   Úgy vélem, a zenés  evangelizáció többet érhet még  a prédikációnál is.  E
   módszerrel újra  meg  lehet  szólítani a  vallástól  eltávolodottakat.  Én
   hiszek ebben, s igyekszünk is minél több helyre eljutni, hogy elvigyük  az
   evangélium üzenetét.
   Vasárnap pedig  Szombathelyen énekeltünk,  hogy az  oladi lakótelepen  élő
   családok adventi készülődéséhez adjunk egy kis segítséget.
   A mai  nappal megkezdjük  a hajnali  miséket. Nálunk  csillagszórós  misék
   lesznek. Annak érdekében, nehogy bárki túl hosszúnak tartsa a prédikációt,
   csak annyi  ideig  beszélek, amíg  egy  csillagszóró leég.  Most  legalább
   kipróbálhatom, hogy tudok-e röviden is értelmesen beszélni.
   December 22-én a zalaegerszegi kórház gyermek osztályára megyünk  ifjúsági
   kórusunkkal, hogy a beteg  gyermekeknek énekeljünk. Az előadás  alkalmából
   kis ajándékokkal kedveskedünk a beteg gyermekeknek. Aki szeretné támogatni
   a  jótékonysági   programot,   kérem,   küldjön  postai   úton   egy   kis
   plüss-játékot, állatot  a  plébánia  címére,  amelyet  szintén  átadunk  a
   gyermekeknek.
   Szép adventi készülődést kívánva, szeretettel: István atya
   Vélemények: http://zalalovo.plebania.hu/uzenet/korusnak
   Információ: http://zalalovo.plebania.hu/szent_veronika_korus/kiadvanyok2

   Szeretettel ajánlom  karácsonyi ajándékként  az Advent  legszebb  ajándéka
   lemezünket. Megrendelhető tőlem a  zalalovo at gmail.com címen. Ára:  2.000.-
   Ft/db + csomagolási és postaköltség (1 db esetén Magyarországra 300.-  Ft,
   külföldre kicsit  több)  áron.  A megrendeléshez  a  nevet,  a  postacímét
   irányítószámmal és a darabszámot kell elküldeni. Köszönöm!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról