[Evangelium] 2009-11-21

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Nov. 21., Szo, 04:55:01 CET


   2009. november 21. - Szombat

   Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül,  akik
   azt tartják, hogy nincs feltámadás,  és megkérdezték tőle: "Mester!  Mózes
   meghagyta nekünk: Ha valakinek  meghal a testvére,  és asszonyt hagy  maga
   után, gyermeket azonban  nem, akkor  a testvér  vegye el  az özvegyet,  és
   támasszon utódot testvérének. Volt hét  testvér. Az első megnősült,  aztán
   meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd
   sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána.  Végül
   az asszony is  meghalt. A feltámadáskor  vajon kié lesz  az asszony?  Hisz
   mind a hétnek felesége volt."
   Jézus ezt válaszolta nekik: "A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik
   pedig méltók  rá, hogy  eljussanak  a másik  világba  és a  halálból  való
   feltámadásra, nem nősülnek,  s nem is  mennek férjhez. Hiszen  már meg  se
   halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a  fiai,
   mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt
   a csipkebokorról  szóló részben,  ahol az  Urat Ábrahám  Istenének,  Izsák
   Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az
   élőké,  hiszen  mindenki  érte  él."  Erre  néhány  írástudó  megjegyezte:
   "Mester, helyesen  válaszoltál."  Nem  is mertek  többé  tőle  semmit  sem
   kérdezni.
   Lk 20,27-40

   Elmélkedés:

   A szadduceusoknak  nevezett vallási  csoport  tagjai arra  hivatkozva  nem
   fogadták  el  a  feltámadás   tanát,  mert  arról   nincs  szó  a   mózesi
   törvénykönyvekben.   Saját   álláspontjuk   igazolására   kitalálnak   egy
   történetet, amelyről  nehezen képzelhető,  hogy  a valóságban  egyszer  is
   előfordult volna.
   Jézus válaszol  a  vitát  kezdeményezőknek, s  Istent  az  élők  Istenének
   nevezi.  A   szentírás   tanítása   szerint   Isten   ad   életet   minden
   teremtményének, így az  embernek is. De  a földi életnél  is nagyobb  akar
   adni az embernek:  az örök életet  a feltámadás által.  Ha életünket  neki
   ajánljuk fel, akkor halálunk után is vele fogunk élni.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg  bennünket arra; hogy helyesen  kérjük
   tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé,
   minden viharvert  lélek csendes  kikötője! Mutasd  meg az  irányt,  amerre
   mennünk kell!  Újítsd  meg  bennünk az  engedelmesség  lelkületét!  Lelked
   zabolázza meg féktelen érzékeinket! Vezess el és adj erőt ahhoz, ami  igaz
   javunk: hogy megtartsuk törvényeidet, és minden tevékenységünkben  folyton
   örvendjünk a te csodálatos és felüdítő jelenlétednek!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról