[Evangelium] 2009-11-18

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Nov. 18., Sze, 04:55:01 CET


   2009. november 18. - Szerda

   Jézus  Jeruzsálemhez  közeledett.   Sokan  azt   hitték,  hogy   hamarosan
   megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik:
   "Egy előkelő  ember  messze földre  indult,  hogy ott  királyi  méltóságot
   nyerjen, és  úgy térjen  vissza. Magához  hívta tíz  szolgáját. Tíz  mínát
   adott nekik, és  így szólt:  "Kereskedjetek vele, míg  vissza nem  térek!"
   Polgártársai azonban  gyűlölték őt,  ezért  követséget küldtek  utána,  és
   tiltakoztak: "Nem akarjuk, hogy ez  legyen a királyunk!" Az előkelő  ember
   mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta  szolgáit,
   akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele.
   Előlépett az első, és így szólt: "Uram, mínád tíz mínát hozott." Erre  azt
   mondta neki: "Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz
   város kormányzását bízom rád." Jött a  másik szolga, és így szólt:  "Uram,
   mínád öt  mínát hozott.  "  Ennek azt  mondta:  "Te öt  város  kormányzója
   leszel." Jött a harmadik, és így szólt: "Uram, itt a mínád. Kendőbe  kötve
   elrejtettem. Féltem  ugyanis tőled,  mert szigorú  ember vagy:  felveszed,
   amit le nem tettél, és learatod,  amit nem is vetettél." Ezt így  büntette
   meg: "A  magad  szavával  ítéllek el,  haszontalan  szolga.  Tudtad,  hogy
   szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem
   vetettem. Miért  nem  adtad  pénzemet a  pénzváltóknak,  hogy  hazaérkezve
   kamatostul kaptam volna vissza?" Aztán a körülállókhoz fordult:  "Vegyétek
   el  tőle  a  mínát,  és  adjátok  annak,  akinek  tíz  mínája  van!"  Azok
   megjegyezték: "Uram,  hiszen már  van  tíz mínája."  De ő  így  válaszolt:
   "Mondom nektek:  Mindenkinek, akinek  van,  még adnak,  hogy  bővelkedjék.
   Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet
   pedig, akik nem akarták,  hogy királyuk legyek,  hozzátok ide, és  öljétek
   meg szemem láttára!"" E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé.
   Lk 19,11-28

   Elmélkedés:

   A felelősség  és a  felelősségvállalás kérdését  érinti a  mai  evangélium
   példabeszéde.  A   példázat  szerint   egyes  szolgák   ráébrednek   saját
   felelősségükre, és  ennek megfelelően  kamatoztatják mindazt,  amit  rájuk
   bíztak. De volt olyan szolga is, akiben nem ébredt fel a felelősség érzése
   és bizony  meglehetősen felelőtlenül  és tétlenül  várta az  elszámoltatás
   idejét. A történet arra szeretne rávezetni minket, hogy felelősek  vagyunk
   Isten előtt,  aki  egyszer  biztosan  számon  fog  kérni  tőlünk  mindent.
   Felelősek vagyunk mulasztásainkért, s  felelősek azért, hogy  képességeink
   szerint jót  cselekedjünk  embertársainkkal.  És  természetesen  felelősek
   vagyunk bűneinkért is,  amelyekkel megbántjuk Istent,  hiszen azok  szabad
   döntésünk eredményei.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Urunk, nyugtalan szívünket magad felé irányítod. Add meg nekünk a hűséget:
   lehessünk mindig  hozzád  ragaszkodó,  Terád  figyelő  emberek.  Értékeket
   bíztál ránk: az életet, a földet, a világot. Add, hogy meg tudjunk felelni
   a mindennapok kihívásainak, amikor őrizni  és óvni kell az életet,  amikor
   gondozni és védeni kell földünket, világunkat, emberi közösségünket.  Add,
   hogy sose legyünk  megosztott szívűek:  add, hogy mindig  Neked, az  igaz,
   egyetlen Istennek szolgálhassunk. Segíts, hogy hűségesek lehessünk  Hozzád
   minden cselekedetünkben.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról