[Evangelium] 2009-11-08

[Evangelium minden nap]

   2009. november 8. - Évközi 32. vasárnap

   Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: "Óvakodjatok
   az írástudóktól, akik  szívesen járnak hosszú  köntösben, és szeretik,  ha
   nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és  a
   lakomákon a  főhelyeket.  Felélik az  özvegyek  házát, és  közben  színleg
   nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk."
   Ezután leült szemben a templompersellyel,  és figyelte, hogy a nép  hogyan
   dobja a pénzt  a perselybe.  Sok gazdag sokat  dobott be.  De egy  szegény
   özvegyasszony is  odajött, és  csak két  fillért dobott  be. Erre  magához
   hívta tanítványait, és  így szólt  hozzájuk: "Bizony mondom  nektek, ez  a
   szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert
   ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak  volt,
   egész vagyonát."
   Mk 12,38-44

   Elmélkedés:

   Özvegyek fillérjei
   Gyermekkorom  egyik  legkedvesebb  története  volt  Móricz  Zsigmond:  Hét
   krajcár  című  novellája.  Sokszor   elolvastam  ezt  a  szegény   emberek
   szegényes, de mégis derűs világáról szóló elbeszélést. A történet  szerint
   az édesanya gyermekével együtt egész nap pénz után kutatott a házban.  Hét
   krajcárra volt szüksége,  hogy szappant  vegyen és mosni  tudjon. Az  első
   három pénzecske  még  viszonylag  könnyen  előkerült  a  fiókokból,  de  a
   negyediket már nehezebben találták meg az almáriumos szekrényben. Végül az
   ötödik, meg a hatodik is előkerült nagy nehezen a kabátzsebek mélyéről, de
   a hetedik még mindig  hiányzott, hiába kutattak  érte mindenhol. Pedig  ha
   egy hiányzik, akkor mit sem ér a többi hat, mert azon nem adnak szappant a
   boltban. Mivel  nem volt  mit  tenni, tiszta  szívből jót  nevettek  saját
   nyomorúságukon. Ekkor váratlanul beállított  hozzájuk egy szegény  koldus,
   aki nagy szánalmat keltve előadta siralmát,  hogy segítsék meg őt egy  kis
   pénzzel. Aztán  a  kéregetőből  adakozó  lett.  Amikor  ugyanis  a  koldus
   megtudta, hogy már csak egyetlen  krajcár hiányzik a szappanhoz,  szívesen
   adott az  asszonynak,  pedig ő  sem  bővelkedett. Már  akkor  megjegyeztem
   magamnak tanulságként,  amit  később sokszor  megtapasztaltam:  a  szegény
   ember mindig szívesebben adakozik, mint a gazdag.

   A mai  vasárnap evangéliuma  egy másik  szegény özvegyasszonyra  irányítja
   figyelmünket, akire  Jézus  felfigyel  a templomnál.  Bár  az  ő  adománya
   kevesebb  volt  mindenki  másénál,  mégis   az  övét  értékelte  Jézus   a
   legnagyobbra. Két  fillér. Mindössze  ennyi volt  az özvegy  vagyona.  Két
   fillér. Csak ennyit  dobott a  perselybe, de ezzel  mindenét odaadta.  Nem
   maradt semmije, egyetlen fillérje  sem. Életét az Istenre  bízta. Az ad  a
   legtöbbet, akinek a legkevesebb marad.

   Furcsa érzésekkel  olvastam  a  napokban  hogy  Magyarország  leggazdagabb
   emberei  hány  milliárdot  veszítettek  vagyonukból  az  elmúlt   esztendő
   folyamán a gazdasági válság miatt.  Sok milliárdot buktak el, de  továbbra
   is ők  maradtak a  legtehetősebbek és  természetesen nincsenek  mindennapi
   megélhetési gondjaik.  Ők persze  időnként  szoktak adakozni  is,  például
   szegény vagy  beteg gyermekek  számára akár  több millió  forintot,  amely
   egészen nagy összeg azoknak, akik minimálbérből élnek. Vajon Jézus  hogyan
   értékelné az ilyen adakozást? Hiszen ők is csak a feleslegükből adakoznak,
   s bizonyára nem volnának képesek arra, hogy mindenüket odaadják valamilyen
   nemes célra. Ők mindig  csak annyit adnak, hogy  továbbra is jól  éljenek.
   Van egy találós kérdésem: Ki nem akar a világ leggazdagabb embere lenni? A
   válasz egészen egyszerű:  A világ  leggazdagabb embere. És  ez nem  tréfa,
   hiszen Bill  Gates a  számítógépekből  és programokból  milliárdossá  vált
   üzletember mondta ezt  egy televíziós műsorban.  Elárulta, hogy azért  nem
   akar a leggazdagabb lenni, mert így túl nagy figyelem irányul rá. Ő persze
   nem arra gondolt, hogy  szegény akar lenni,  hanem csak megelégedne  azzal
   is, ha néhány hellyel hátrébb  szorulna a leggazdagabbak ranglistáján.  De
   ha a  gazdagok önszántukból  nem is  adnak oda  sokat másoknak  életükben,
   halálukkor tőlük is mindent elvesznek.  Mindent. És akkor ők is  szegények
   lesznek. Talán éppen ők lesznek a legszegényebbek.

   Befejezésül  mondok  még   egy  történetet   egy  özvegyasszonyról.   Igaz
   történetét évekkel  ezelőtt olvastam.  Az özvegy  minden nap  ott ült  kis
   falujuk kis  templomában az  első padban  a szentmisén.  Egy napon  ritka,
   ünnepélyes alkalom  volt a  templomban: a  falu szülötte  mutatta be  első
   szentmiséjét. Az özvegy most is ott ült az első sorban, kezében az újonnan
   felszentelt pap újmisés szentképével.  Meghatódva olvasta az atya  újmisés
   jelmondatát: "...jött egy szegény özvegyasszony is, és két fillért  dobott
   be." Könnyes  szemmel  egyszer  az  újmisést,  máskor  az  ő  szintén  pap
   testvérét  nézte,  aki   a  prédikációt  mondta   a  szegény  özvegy   két
   fillérjéről, aki mindenét odaadta Istennek. Tekintete hol az egyik, hol  a
   másik papra tévedt. Mindkettő  az ő fia  volt. Mindenét odaadta  Istennek.
   Két fia volt az ő két fillérje, amit Isten "perselyébe" dobott.

   Most talán gondolkozzunk el azon, hogy mi mit adunk Istennek?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Uram, mindent tőled kaptam, s mindent neked köszönhetek. Ezért kész vagyok
   tiszta szívből mindent visszaadni neked. Örömmel és szabad akarattal  adok
   neked, Uram, mindent.  Tartsd meg  mindig ezt  az érzést  a szívemben,  és
   vezess engem magadhoz!