[Evangelium] 2009-10-18

[Evangelium minden nap]

   2009. október 18. - Évközi 29. vasárnap, Missziós vasárnap

   Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és  ezt
   mondták:  "Mester,  szeretnénk,  ha  megtennéd  nekünk,  amit  kérünk."  Ő
   megkérdezte: "Mit kívántok,  mit tegyek  nektek?" Ezt  felelték: "Add  meg
   nekünk, hogy egyikünk  a jobbodon,  másikunk a  bal oldaladon  üljön a  te
   dicsőségedben." Jézus így válaszolt:  "Nem tudjátok, mit kértek.  Tudtok-e
   inni a kehelyből, amelyből  én iszom, vagy  meg tudtok-e keresztelkedni  a
   keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?"  Azt felelték: "Meg  tudjuk
   tenni!"
   Jézus így folytatta: "A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s
   a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek.  De
   hogy a jobb és  bal oldalamon ki üljön,  azt nem én döntöm  el. Az a  hely
   azokat illeti, akiknek készült."
   Amikor a többi  tíz ezt  meghallotta, megnehezteltek  Jakabra és  Jánosra.
   Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: "Tudjátok,  hogy
   akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető
   embereik éreztetik velük hatalmukat.  De közöttetek ez  ne így legyen.  Ha
   valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek
   első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért
   jött, hogy  szolgáljanak neki,  hanem hogy  ő szolgáljon,  és életét  adja
   váltságul sokakért."
   Mk 10,35-45

   Elmélkedés:

   A cél: a hit hirdetése
   Néhány héttel ezelőtt  egy fiatal  lelkesen mesélte nekem,  hogy a  nyáron
   missziós táborban  volt.  Persze  ne olyan  táborra  gondoljunk,  amelynek
   helyszíne a  brazíliai őserdő.  Az ilyen  missziós táborok  Magyarországon
   vannak, s már jó néhány éve szervezik őket a verbita missziós  szerzetesek
   elsősorban fiatalok számára. A  tábor résztvevői megismerkedhetnek  azzal,
   hogy milyen munkát végeznek a távoli országokban azok, akik vállalkoznak a
   misszióra. A tábor során találkoznak olyan személyekkel, akik éveket  vagy
   évtizedeket töltöttek Argentínában vagy éppen a Fülöp-szigeteken. Az egyik
   misszióból  hazatért  atya  arról  beszélt  a  fiataloknak,  hogy   amikor
   Brazíliában szolgált,  tulajdonképpen nem  volt állandó  plébániája,  ahol
   lakott, hanem mindig  úton volt.  200 km hosszú  terület tartozott  hozzá,
   amelyet három  hónap alatt  járt  körbe, aztán  kezdte újra.  Egy-egy  kis
   falunak a lakossága pontosan tudta, mikor fog érkezni, és arra az időre  a
   hitoktatók felkészítették a gyerekeket  az elsőáldozásra, a lelkes  segítő
   hívek  pedig  a  szülők  és  a  keresztszülők  felkészítését  vállalták  a
   keresztség előtt, és  a házasságra  készülő jegyesek  oktatásának is  volt
   külön felelőse.  Az atya  mindenhol két-három  napot tartózkodott  csupán.
   Amikor megérkezett  hozzájuk,  mindenki abba  hagyta  azokra a  napokra  a
   munkát és  ott  voltak a  szentmiséken  és a  szertartásokon.  Az  emberek
   számára nem  voltak más  ünnepek. Nekik  az volt  az ünnep,  amikor a  pap
   megérkezett és velük volt.

   Ma, a  missziós vasárnapon  azokra a  papokra, missziós  szerzetesekre  és
   szerzetesnőkre gondolunk, akik  hazájuktól távol, a  világ távoli  részein
   szavukkal  hirdetik  Jézus  tanítását   és  életükkel  tesznek   tanúságot
   hitükről.  Azokra  a  missziósokra  gondolunk,  akiket  mindenhol  örömmel
   várnak, s  akiknek  az érkezése  igazi  ünnepet jelent  mindenki  számára.
   Azokra gondolunk, s azokért imádkozunk, akik Krisztustól veszik az erőt és
   a bátorságot feladatukhoz.

   Mindazok, akik  az elmúlt  évszázadokban vagy  napjainkban vállalkoznak  a
   missziós szolgálatra, magukra vonatkoztatták  Jézus szavait: "Menjetek  el
   az egész világra és tegyétek tanítványommá mind a népeket!" (Mt 28,19). Ők
   megértették, hogy ezek a szavak nem csak az egykori apostoloknak  szóltak,
   hanem  személyesen  nekik  szól  e  felhívás.  Megértették,  hogy  amilyen
   mértékben  megosztják   életüket  Krisztussal,   olyan  mértékben   fognak
   részesedni Krisztus  küldetéséből.  Megértették,  hogy Jézus  élete  az  ő
   életük és Jézus küldetése az ő küldetésük is.

   Mert Jézus maga  is missziós  volt. Küldött  volt, küldetést  teljesített.
   Annak a küldetésnek a teljesítése volt az életcélja, amivel megbízta őt  a
   mennyei Atya.  És  ettől soha  nem  tért  el. Szavával  és  életével  tett
   tanúságot  Isten  szeretetéről  az  emberek  előtt.  Amikor  pedig   saját
   küldetését  beteljesítette,   küldetéssel  bízta   meg  tanítványait:   ők
   folytassák  a  tanúságtételt  Isten  szeretetéről,  ők  folytassák  a  hit
   terjesztését.  Minden  missziósnak  egyetlen,  közös  célja  van:  a   hit
   hirdetése. Ezt vállalják a  világnak azon a helyein,  ahol az emberek  még
   nem  hallottak  Jézusról,  a   hitről,  a  megváltásról,  Isten   üdvözítő
   szándékáról. A hit  hirdetését vállalják  olyan helyeken,  ahol ez  komoly
   nehézségekkel jár, s ahol akár még az életük is veszélyben forog.

   A szó szoros értelmében a misszió alatt azt értjük, hogy olyan  embereknek
   hirdetik a krisztusi  evangéliumot, akik számára  ez teljesen  ismeretlen.
   Olyanoknak, akik  még  nem  szerveződtek  keresztény  közösséggé,  s  akik
   értelemszerűen még  nem alkalmasak  arra, hogy  saját hitüket  továbbadják
   másoknak. Ugyanakkor  missziónak  kell  tekintenünk  azt  is,  amikor  egy
   évszázadok óta keresztény  országban az élő  hitüket elvesztő emberek,  az
   Egyháztól eltávolodott emberek, az evangélium tanításától eltérő módon élő
   emberek számára  hirdetik  az  Isten szavát.  Igen,  a  megkeresztelt,  de
   hitüket  nem  gyakorló  emberek  újraevangelizálását  is  missziónak  kell
   tekintenünk.

   Befejezésül gondolkozzunk még el a következőn: Az ember hite nem  gyengül,
   hanem  erősödik  azáltal,  hogy   továbbadja,  tanúságot  tesz  róla.   Ha
   meggyengültnek érezzük  saját hitünket,  akkor vajon  ennek nem  éppen  az
   lehet az oka, hogy magánügynek tartjuk és nem osztjuk meg másokkal? Hitünk
   csak erősödhet, ha részt vállalunk az Egyház és Krisztus küldetéséből.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Mindenható Úristen, emlékezzél meg arról, hogy  a pogányok lelkét is a  te
   képedre és hasonlatosságodra teremtetted! Emlékezzél meg, Uram, hogy Szent
   Fiad az ő lelkük üdvéért is a legkegyetlenebb halált szenvedte!
   Ne engedd, könyörgök, hogy a pogányok  őt megvessék, hanem engedd, hogy  a
   jámbor  emberek  imájára  megtérjenek,   és  részesei  legyenek  az   örök
   boldogságnak; ne maradjanak bálványimádók,  hanem ismerjék meg  Krisztust,
   az örök élet forrását, ki nekünk életünk, üdvünk, örömünk,  feltámadásunk,
   aki bennünket megváltott és megszentelt,  akinek dicsőség, hála és  imádás
   mindörökkön örökké!
   Xavéri Szent Ferenc