[Evangelium] 2009-10-11

[Evangelium minden nap]

   2009. október 11. - Évközi 28. vasárnap

   Abban az  időben:  Amikor Jézus  útnak  indult, odasietett  hozzá  valaki,
   térdre borult  előtte,  és úgy  kérdezte:  "Jó Mester!  Mit  tegyek,  hogy
   elnyerjem az örök életet?" Jézus megkérdezte: "Miért mondasz engem  jónak?
   Senki sem  jó, csak  az Isten.  Ismered  a parancsokat:  Ne ölj!  Ne  törj
   házasságot! Ne lopj! Ne  tanúskodj hamisan! Ne  csalj! Tiszteld apádat  és
   anyádat!" Ekkor az így válaszolt:  "Mester, ezeket mind megtartottam  kora
   ifjúságomtól fogva."  Jézus  ránézett  és megkedvelte.  Ezt  mondta  neki:
   "Valami hiányzik  még  belőled.  Menj,  add el,  amid  van,  oszd  szét  a
   szegények közt,  és így  kincsed  lesz az  égben.  Aztán gyere  és  kövess
   engem!"
   Ennek hallatára ő elszomorodott, és  leverten távozott, mert nagy  vagyona
   volt. Jézus  ekkor  körülnézett,  és  így  szólt  tanítványaihoz:  "Milyen
   nehezen jut be a  gazdag az Isten  országába!" A tanítványok  megdöbbentek
   szavain. Jézus  azonban  megismételte:  "Fiaim,  milyen  nehéz  bejutni  a
   gazdagoknak az Isten  országába! Könnyebb  a tevének átmenni  a tű  fokán,
   mint  a  gazdagnak   bejutni  az   Isten  országába."   Azok  még   jobban
   csodálkoztak, és kérdezgették  egymást: "Hát akkor  ki üdvözülhet?"  Jézus
   rájuk nézett és folytatta: "Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem.  Mert
   Istennek minden lehetséges."
   Ekkor Péter megszólalt, és ezt mondta neki: "Nézd, mi mindent  elhagytunk,
   és követtünk téged". Jézus így válaszolt: "Bizony mondom nektek, mindenki,
   aki értem  és  az  evangéliumért elhagyja  otthonát,  testvéreit,  anyját,
   apját, gyermekeit  vagy  földjét, százannyit  kap  most, ezen  a  világon,
   otthont, testvért,  anyát,  apát,  gyermeket és  földet  -  bár  üldözések
   közepette -, az eljövendő világban pedig örök életet".
   Mk 10,17-30

   Elmélkedés:

   Megtaláltam a kincset!
   Egy történet szerint, amikor  a bölcs ember  vándorútja során egyszer  egy
   városhoz ért, a városszéli ligetes részben telepedett le, hogy ott  töltse
   az éjszakát. Másnap reggel, amikor felébredt, odajött hozzá egy ismeretlen
   ember a városból és ezt mondta neki: "Add nekem a követ!" "Miféle  követ?"
   - kérdezett  vissza  a  bölcs.  A városi  ember  így  folytatta:  "Éjszaka
   különleges álmom volt. Azt  láttam, hogy reggel  kijövök a város  szélére,
   találni fogok egy idős embert, aki ad nekem egy követ, egy nagyon  értékes
   drágakövet. Ettől a naptól kezdve egész életemben gazdag leszek. Most  itt
   vagyok  és  téged  találtalak.  Add  nekem  a  követ!"  A  bölcs  elővette
   tarisznyáját és  kivett  belőle egy  hatalmas,  csillogó követ,  majd  így
   szólt: "Erre gondolsz? Tegnap találtam a hegyi ösvényen. Tessék, itt  van,
   legyen a tiéd!" A városlakó nem is tudta, hogy min csodálkozzon jobban:  a
   hatalmas gyémánton, amekkorát  még sohasem  látott vagy  azon, hogy  ilyen
   könnyen odaadta neki  ez az  egyszerű ember.  Aztán fogta  a gyémántot  és
   hazament. A következő éjszaka nem tudott aludni. Egész éjjel a történteken
   járt az esze. Másnap reggel újra kiment a város szélére a bölcshöz és  ezt
   mondta neki:  "Add nekem  azt a  gazdagságot, amely  lehetővé tette,  hogy
   könnyű szívvel lemondj  az értékes  gyémántról. Ez a  gazdagság többet  ér
   minden kincsnél!"

   Ez a kis tanító  történet arra irányítja  figyelmünket, hogy ne  láncoljuk
   lelkünket a  földi  kincsekhez!  Lelkünk  szabadsága,  szívünk  szabadsága
   sokkal fontosabb számunkra, mint bármiféle drága kincs, pénz vagy  vagyon.
   A földi  kincseket  meg lehet  szerezni.  A lelki  gazdagság  viszont  nem
   megszerzéssel  lehet   a   miénk,  hanem   lemondással.   Bármennyire   is
   ellentmondásosnak tűnik, mégis  igaz a  kijelentés: nem az  a gazdag,  aki
   birtokol, hanem az, aki képes adni. Így az a leggazdagabb, aki elég  bátor
   ahhoz, hogy mindent, mindenét, amije csak van és önmagát is odaadja.

   A  mai  evangéliumi   részben  arról  olvastunk,   hogy  Jézusért,  az   ő
   követéséért, a ő szolgálatáért az evangélium hirdetése révén, és az általa
   megígért üdvösségért  érdemes mindenről,  minden evilághoz  kötő  dologról
   lemondanunk.  Sőt,  le  is  kell   mondanunk,  hiszen  e  nélkül   mindent
   elveszítünk. Mennyire  közel  járt a  gazdag  ifjú az  igazi  kincshez,  a
   názáreti   Jézushoz!   De   mégsem   látta   meg   Jézus   személyében   a
   legértékesebbet,  mert  szívét   sötétségbe  burkolta   a  földi   kincsek
   szeretete. Micsoda hatalmas lehetőséget  szalasztott el! Mennyivel  másabb
   lett volna további  élete, ha  végleg hátat fordít  örökölt vagyonának  és
   Jézusra  tekintve,  boldogan  így  kiáltott  volna  fel:  "Megtaláltam   a
   kincset!" Ehelyett elszomorodott és leverten távozott.

   A gazdag ifjú helytelen döntést hozott, amelyben nem érdemes követnünk. Mi
   válasszunk  egy  másik  utat,  a  lemondás  útját,  hogy  lelki  kincseket
   szerezhessünk  magunknak.  Igen,   érdemes  mindenről  lemondanunk,   hogy
   Krisztus legyen  a  kincsünk!  Minden  krisztushívőre  vonatkozik  ez,  de
   különösen is  igaz  az Isten  által  meghívott papokra  és  szerzetesekre.
   Szándékosan említem meg  ezt most,  hiszen ebben az  esztendőben a  papság
   évét  tartjuk.  Jézus  ma  is  és  minden  korban  ugyanazt  kéri   minden
   meghívottól, amit egykor  a gazdag ifjútól  is kért: "Menj,  add el,  amid
   van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere
   és kövess engem!" (Mk 10,21).  Kettős vonzata van ennek a  felszólításnak.
   Egyrészt az  ember  a  lemondással Istenre  bízza  magát,  másrészt  pedig
   embertársait segíti azzal, hogy nekik  adja mindenét. A hivatás  ajándékát
   elfogadó pap egészen Istenre bízza  magát, ugyanakkor elkötelezi magát  az
   emberek szolgálatára.  Imádkozzunk  azért, hogy  legyenek  napjainkban  is
   olyan fiatalok, akik  nem vágynak  semmi más  gazdagságra, hanem  Jézusban
   ismerik fel, benne találják meg a legnagyobb kincset.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok  lakni,
   szíveddel  akarok  szeretni,  szívedben  akarok  élni.  Szívedből   akarom
   meríteni az  igazi  szeretetet,  mely  felemészti  szívemet:  benne  erőt,
   világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom,  szívem
   a te  szíved  szeretetének oltára  legyen,  oltár, amelyen  magamat  neked
   áldozom.  Szemem  mindenkor   szent  sebeidre   tekintsen,  elmém   mindig
   irgalmadra gondoljon.
   Vianney Szent János