[Evangelium] 2009-10-05
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Okt. 5., H, 04:55:01 CEST
2009. október 5. - Hétfő
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt.
"Mester - szólította meg -, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?"
Jézus így felelt: "Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?" A
törvénytudó így válaszolt: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig,
mint saját magadat." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél. Tedd ezt,
és élni fogsz." A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte
Jézustól: "De hát ki az én felebarátom?"
Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből
lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték,
és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton.
Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is
meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az
útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat
és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó
állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett
két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha
többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül
ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?" A törvénytudó
így válaszolt: "Aki irgalmasságot cselekedett vele." Jézus így folytatta:
"Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!"
Lk 10,25-37
Elmélkedés:
Az evangéliumokat olvasva észrevehetjük, hogy az emberek különféle
ügyekben fordulnak Jézushoz. Mindenféle kérés mögött bizonyára egy korábbi
tapasztalat található. A legtöbb esetben talán a gyógyulást keresők
fordulnak hozzá. Bizonyára már látták Őt gyógyítani, vagy hallottak arról,
képes meggyógyítani mindenféle testi bajt. Emellett többször fordulnak
hozzá, hogy űzze ki a gonosz lelkeket, mert korábban már láthattak ilyen
cselekedeteket. Ellenfelei inkább próbára akarják mindig tenni, mert
tudják, hogy jól ismeri a törvényt és az írásokat. A mai evangélium
szerint pedig egy törvénytudó érdeklődik Jézusnál az örök élet felöl. A
kérdés mögött ott rejtőzik a törvénytudó fejében, hogy ez az ember tud
valamit az örök életről. Különben nem is fordulna hozzá. Igen, Jézus tud
valamit az örök életről. Ő tudja megmutatni az utat számunkra, amelyen
eljuthatunk az örök életre. Ha el szeretnénk jutni i is az üdvösségre nem
érdemes máshoz fordulnunk, mert az örök élet tanítása nála van.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, amint tebenned bíztunk!
Áldott vagy te, Urunk, taníts meg minket a te igazságaidra!
Áldott vagy te, Uralkodó, oktass bennünket a te igazságaidra!
Áldott vagy te, Szent, világosíts meg minket a te igazságaiddal!
Uram, a te kegyelmed örök, kezeid munkáit meg ne vesd!
Téged illet a dicséret és a dicsőség.
________________________________
Aktuális:
Papi élményeim a Zala-völgyben (46.)
A múlt héten komoly visszajelzést kaptam a Vatikánból, hogy egészen jó
úton járok az e-vangélium küldésével. Ez ugyan nem személyesen nekem
szólt, de nyugodtan vonatkoztathatom magamra is. Azt történt ugyanis, hogy
közzétették a 2010. évi tömegtájékoztatási világnap témáját, amely így
szól: "A pap és a lelkipásztorkodás a digitális világban: az új médiumok
Isten szava szolgálatában". A világnapra szóló üzenet arra szólítja fel a
papokat, köztük engem is, hogy "úgy tekintsék az új médiaformákat, mint
lehetséges erőforrást Isten szava terjesztéséhez", hiszen az új médiumok
"hatékony eszközzé válnak a papok kezében az evangelizáláshoz és a
közösségteremtéshez". Ha belegondolok, hogy lassan hat esztendeje pontosan
ezt teszem, bizony azt is mondhatnám, hogy jócskán megelőztem a kort,
amikor elindítottam levelezőlistánkat.
Talán sokaknak jó hír, ezért megosztom veletek, hogy hamarosan megjelenik
könyv formájában, három kötetben három korábbi év összes vasárnapi és
ünnepi elmélkedése. Talán így maradandóbb, mint a könnyen törölhető
e-mail.
István atya
Imakérések: http://zalalovo.plebania.hu/uzenet/imakeres
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/A_plebania_felujitasa
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról