[Evangelium] 2009-10-04

[Evangelium minden nap]

   2009. október 4. - Évközi 27. vasárnap

   Abban  az  időben:  A  farizeusok  odamentek  Jézushoz  és   megkérdezték:
   "Szabad-e a  férjnek elbocsátania  a feleségét?"  Próbára akarták  ugyanis
   tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt:  "Mit parancsolt nektek Mózes?"  Azt
   felelték: "Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk."
   Jézus folytatta:  "A  ti  szívetek  keménysége miatt  írta  nektek  ezt  a
   parancsot. Isten azonban a  teremtés kezdetén férfit  és nőt alkotott.  Az
   ember ezért elhagyja apját, anyját,  a feleségéhez csatlakozik, és  ketten
   egy test lesznek.  Ettől kezdve többé  már nem két  test, hanem csak  egy.
   Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét."
   Otthon  tanítványai  ismét   megkérdezték  őt   ezzel  kapcsolatban.   Ezt
   válaszolta: "Aki  elbocsátja feleségét,  és mást  vesz el,  házasságtörést
   követ el ellene.  Ha pedig  a feleség hagyja  el férjét,  és máshoz  megy,
   házasságot tör."
   Mk 10,2-12

   Elmélkedés:

   A jó Isten nem ezt akarta
   Ha össze kellene gyűjtenem, hogy melyek a legbutább, legostobább mondatok,
   amelyeket életem  során  hallottam, biztosan  bekerülne  az első  tízbe  a
   következő kijelentés: "Mi  nagyon kulturált  módon váltunk  el, a  gyermek
   szinte észre sem  vette, alig  érezte meg".  Hát elképzelhető  az, hogy  a
   gyermek észre sem veszi szülei válását? Nem inkább arról van szó, hogy  az
   önző szülő nem vette észre, hogy gyermeke megváltozott, s mennyire szenved
   szüleinek válása miatt?

   Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el annak  a lánynak a történetét, aki  tíz
   év alatt sem  tudta feldolgozni szüleinek  válását, s valószínűleg  örökké
   szívében  fogja  hordani  ezt  a  sebet.  Eszter  20  éves  volt,   amikor
   megismertem, s egy  hosszabb beszélgetés alkalmával  elmesélte, hogy mi  a
   legnagyobb bánata. Tíz év távlatából  már csak halványan emlékezett  arra,
   hogy nem  sokkal az  ő elsőáldozása  után, több  hónapig tartó  mindennapi
   veszekedéseket  követően  apja   elköltözött  otthonról.  Korábban   hiába
   próbálta magát távol tartani szülei  veszekedéseitől, de ez nem  sikerült,
   nem  is  sikerülhetett  neki.   Ebben  az  időben  észrevehetően   romlott
   tanulmányi eredménye, egészen magába fordult, osztálytársaitól elzárkózott
   vagy veszekedett velük. Az apa elköltözését követően egyszerűen nem akarta
   tudomásul venni a tényt: szülei házassága felbomlott, apját  elveszítette.
   Hosszú időn keresztül  könyörgött édesanyjának, hogy  hívja vissza  apját,
   mert élt benne a  reményt, hogy szüleit  újra egyesíteni tudja.  Elmondása
   szerint utólag visszaemlékezve is az egyik legszörnyűbb pillanat az  volt,
   amikor be kellett látnia, hogy a válás végleges, s nincs remény arra, hogy
   újra egy család legyenek. Történetét Eszter könnyek között ezzel zárta: "A
   jó Isten ezt biztosan nem így akarta."

   Igen, az ő  szülei esetében sem  így akarta Isten  és mások esetében  sem,
   mert az Ő elképzelésébe nem fér bele a válás, ahogyan erről a mai vasárnap
   evangéliumában  hallottunk.  Farizeusok  fordultak  Jézushoz  a   válással
   kapcsolatban: "Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?" Majd pedig az
   ószövetségi idők  legnagyobb  tekintélyének számító  Mózesre  hivatkoznak,
   akinek a törvénykönyvében az  található, hogy válólevéllel elbocsátható  a
   feleség. Kérdésükből  az tűnik  ki, hogy  a saját  álláspontjukat  akarják
   védelmezni, az emberek által hozott törvényeket próbálják igazolni. A  szó
   szoros  értelmében  törvénytudók   ők,  akik  ismerik   ugyan  az   emberi
   szabályokat,  de  Isten  szándékával  nincsenek  tisztában  vagy  szívesen
   elfeledkeznek arról a maguk  érdekében. Jézus világosan kifejti  számukra,
   hogy az  általuk idézett  előírásokat  messze felülmúlja  Isten  törvénye,
   akinek tekintélye  nagyobb Mózesénél.  Nem hivatkozhatnak  tehát a  mózesi
   idők törvényeire, hiszen  ezeket megelőzte Isten  törvénye, amelyet már  a
   teremtéskor az  emberi  szívekbe  írt.  Jézus  a  Teremtés  könyvét  idézi
   számukra,  amelyben  az  található,  hogy  Isten  egymás  számára,  egymás
   boldogítására alkotta meg a férfit és a nőt. Kettejük kapcsolata,  amelyet
   házasságnak nevezünk,  egész életre  szóló szeretetközösséget  jelent.  Ha
   megbomlik vagy végső  esetben felbomlik  ez a  szeretetközösség, annak  az
   ember az oka. Ezért nem lehet Isten felelősségre vonni.

   Sokan hangoztatják manapság, hogy a házasság intézménye elavult, s újfajta
   kapcsolatokat próbálnak a  házassággal egyenlő  szintre emelni.  Valójában
   azonban  a  házasság  jó,  Isten  terve  a  házassággal  kapcsolatban   jó
   elgondolás. Még a  válások sajnálatosan  nagy száma  miatt sem  mondhatjuk
   azt, hogy  lám,  rossz dolog  a  házasság, valami  mást  kellene  helyette
   kitalálni. Mindazok, akik egyszer házasságot kötöttek, sose gondolják azt,
   hogy  a   házasságon  kívül,   egy  új   kapcsolatban  fogják   megtalálni
   boldogságukat! Fogadjuk el  Isten tervét,  s mindenki  a házasságon  belül
   keresse  a   maga   boldogságát,   és   segítse   házastársát   boldogsága
   megtalálásában. Ha a házastársa  valamelyike figyelmen kívül hagyva  Isten
   akaratát  önző  módon  csupán  a  maga  akaratának  érvényesítését  tartja
   fontosnak, akkor az a kapcsolat könnyen váláshoz vezet.

   Minden válás után elmondható, amit  Eszter mondott szülei válása után:  "A
   jó Isten  ezt  biztosan nem  így  akarta." Hát  keressük  Isten  akaratát!
   Tartsuk szentnek a házasságot! Tartsuk mindenkor szentnek a férfi és a  nő
   szerelmét, szeretetét! Tartsuk szentnek mindig Isten akaratát!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Jézus, add, hogy  úgy szóljak mindig,  mintha ez lenne  az utolsó  szavam,
   amelyet kimondok! Add,  hogy mindig  úgy cselekedjem, mintha  ez lenne  az
   utolsó tettem, amelyet végbeviszek! Add, hogy úgy tudjak szenvedni mindig,
   mintha ez lenne  az utolsó gyötrelmem,  amelyet felajánlhatok Neked!  Add,
   hogy mindig úgy imádkozzam,  mintha ez lenne az  utolsó lehetőségem itt  a
   földön, hogy beszélgessek Veled!
   Chiara Lubich