[Evangelium] 2009-09-20

[Evangelium minden nap]

   2009. szeptember 20. - Évközi 25. vasárnap

   Abban az  időben Jézus  és  tanítványai átmentek  Galileán. De  Jézus  nem
   akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt
   mondta nekik: "Az Emberfiát  az emberek kezére  adják, megölik, de  miután
   megölték, harmadnapra feltámad."  Ők nem  értették ezeket  a szavakat,  de
   féltek megkérdezni.
   Ezután Kafarnaumba  értek. Amikor  már  otthon voltak,  Jézus  megkérdezte
   tőlük: "Miről vitatkoztatok az úton?" Tanítványai azonban hallgattak, mert
   az úton egymás közt  arról tanakodtak, hogy ki  a nagyobb közülük.  Leült,
   odahívta a tizenkettőt, és így szólt:  "Ha valaki első akar lenni,  legyen
   mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája." Aztán odahívott egy
   kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik:
   "Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig
   engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem."
   Mk 9,29-36

   Elmélkedés:

   Gyorsított felvétel
   Még kispap koromban  láttam egy  nagyon érdekes  filmet, amely  gyorsított
   felvételen mutatta  be emberi  világunkat, egyrészt  a természet  világát,
   másrészt  épített  környezetünket.  Érdekes  volt  felgyorsítva  nézni   a
   nagyvárosok amúgy is gyors forgalmát,  a szaladó autókat, amelyek  egy-egy
   pillanatra megálltak a  lámpánál, majd cikáztak  tovább. Az emberek  pedig
   nyüzsgő hangyabolyként mozogtak mindenfelé. Volt olyan jelenete a filmnek,
   amikor házat építettek, s a több hónapig épülő emeletes ház egyetlen  perc
   alatt elkészült. És  persze csodálatos természeti  képek is voltak,  amint
   például a  téli  táj  egy  perc alatt  tavaszi  zöldbe  fordult  át,  vagy
   naplemente néhány másodpercbe sűrítve. Az emlékezetemben nagyon  megmaradt
   egy jelenet, amely miatt tulajdonképpen most felidézem a filmet: a virágok
   növekedésének bemutatása. A földből hirtelen kis zöld hajtások kezdtek  el
   kibújni, s  mintha veszekednének,  egymást kissé  oldalra lökve  mindegyik
   igyekezett felfelé, a  fény felé,  hogy a  többieket megelőzve  ő nőjön  a
   legmagasabbra.

   Abban az időben már tudtam, hogy az emberek között és az állatvilágban  is
   vannak  kisebb-nagyobb  viaskodások,  de  nagyon  meglepett,  hogy  még  a
   növények között is előfordul ilyesmi.  Szabad szemmel ugyan ezt nem  lehet
   észrevenni még akkor sem, ha valaki órákig nézi a felnövő növényeket, de a
   gyorsított felvétel, amely  több hét történését  sűrítette néhány  percbe,
   elárulta a  növények versengését.  Úgy tűnik  tehát, hogy  minden  élőlény
   génjeiben őrzi a törekvést, a versengést, de talán a leginkább az  emberre
   jellemző e magatartás.

   A  mai  evangéliumban   arról  hallottunk,   hogy  Jézus   legközvetlenebb
   tanítványaiban, az  apostolokban  is  megvolt a  versengés  szelleme.  Azt
   követően,  hogy   Mesterük  a   reá  váró   szenvedésekről,  halálról   és
   feltámadásról tanítja őket, ők nem a hallottakon gondolkoznak, hanem arról
   vitatkoznak,  hogy  ki  a  nagyobb   közülük.  Első  pillanatban  azt   is
   gondolhatnánk, hogy egy  gyerekes veszekedésről van  szó csupán, de  akkor
   Jézus  nem  tette  volna  szóvá   utólag  az  esetet.  Ő  viszont   komoly
   figyelmeztetést ad nekik, ami elárulja, hogy a gyerekes magatartásnak tűnő
   versengés mögött komoly veszély húzódik. E veszély pontosan  megnevezhető,
   s szükséges  is megneveznünk,  mert minket  is gyakran  elér. Sőt,  inkább
   kísértésnek nevezhetjük, hogy  a másik  emberhez mérjük  önmagunkat és  ne
   Isten mércéjét  vegyük  figyelembe önmagunk  értékelésekor.  Biztos,  hogy
   egészen téves út és a keresztény szellemiséggel összeegyeztethetetlen,  ha
   valaki a másik  emberhez viszonyítja magát,  és állandóan arra  törekszik,
   hogy nagyobb legyen másoknál, miközben teljesen megfeledkezik arról,  hogy
   Isten szemében  növekedjen. Az  apostolok is  beleestek ebbe  a hibába,  s
   részünkről csak  az volna  nagyobb hiba,  ha azt  állítanánk, hogy  velünk
   ilyen nem fordulhat elő.

   Jézus  az   alázatos,  gyermeki   lelkületet  állítja   elénk   példaként,
   megmutatván számunkra az utat, a  lehetőséget, amely az üdvösségre  vezet.
   "Ha nem  lesztek  olyanok, mint  a  gyermekek,  nem mentek  be  a  mennyek
   országába" (Mt 18,3). Nem  kisebb tétről van tehát  szó, mint arról,  hogy
   elnyerjük-e az örök életet.

   Befejező gondolatként  térjünk még  vissza a  gyorsított  filmfelvételhez,
   amivel kezdtük elmélkedésünket. Raymond A. Moody professzor évtizedek  óta
   foglalkozik olyan emberekkel, akik átélték a klinikai halál állapotát,  de
   a  modern   orvostudomány   által   alkalmazott   technikák   segítségével
   visszahozták őket az életbe. Ezek  az emberek csodálatos élményeket  élnek
   át a halál közelében. Az egyik ilyen közös élmény, hogy egyetlen  pillanat
   alatt eléjük tárul emberi életük  minden részlete. Mintha csak  gyorsított
   felvételen néznék vissza egész életüket. Úgy tűnik, hogy ezen az  élményen
   egyszer, mint  minden  ember,  mi  is mindannyian  át  fogunk  esni,  akár
   visszahoznak minket még egy  időre az életbe,  akár nem. Lepereg  előttünk
   egész  életünk  és  ott  látni   fogjuk  majd  minden  tolakodásunkat   és
   törtetésünket, ahogyan  a kis  virágok egymással  versenyezve próbálnak  a
   másik fölé nőni.  Ha ilyen  jeleneteket fogunk majd  látni életünk  utolsó
   filmjében,  aligha  számíthatunk  az  örök  boldogságra.  Akkor  majd  nem
   emberek, hanem Isten fog ítéletet mondani rólunk, s az fog számítani, hogy
   a szeretet  mindennapi  gyakorlását tekintettük-e  életünk  értelmének  és
   céljának. Ne felejtsük, hogy annak az utolsó filmnek nem csak  főszereplői
   leszünk, hanem  mi  vagyunk  a  film  rendezői  is,  azaz  életünk  minden
   cselekedetével mi döntjük el, hogy mi kerüljön a filmbe. Éljünk úgy,  hogy
   a halál után élhessünk! Éljünk Isten közelében!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Mindenható Istenünk,  hozzád  könyörgünk mindazokért,  akiket  bántás  ért
   emberi méltóságukban, s akiknek jogait lábbal tiporták.
   Hozzád fohászkodunk a  nagyon sokszor megalázott  és mellőzött nőkért,  és
   beismerjük a hallgatólagos  egyetértés különböző formáit,  melyek által  a
   keresztények is vétkessé váltak.
   Istenünk, könyörgünk hozzád, hogy a Krisztus Testének egységét megbontó és
   a testvéri szeretetet sértő bűnök beismerése egyengesse az utat az  összes
   keresztények kiengesztelődése és egysége felé. Ámen.
   II. János Pál pápa