[Evangelium] 2009-09-16
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Sze. 16., Sze, 04:55:01 CEST
2009. szeptember 16. - Szerda
Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: "Kihez hasonlítsam e nemzedék
fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek,
akik így kiáltoznak egymáshoz: "Furulyáztunk, de nem táncoltatok.
Siránkoztunk, de nem zokogtatok." Eljött Keresztelő János: kenyeret nem
eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: "Ördöge van." Eljött az
Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: "Nézd a falánk és
borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!" Az Isten bölcsességét
azonban fiai igazolták."
Lk 7,31-35
Elmélkedés:
Az evangéliumi történetek szerint Jézus számos alkalommal figyelmeztette
hallgatóit, hogy aki komolyan gondolja az ő követését, az nem elégedhet
meg tanításának hallgatásával, hanem a mindennapi életben meg is kell azt
valósítania, gondoljunk csak például a homokra, illetve a sziklára építő
emberekről szóló hasonlatra. A mai evangéliumban szintén ezzel
kapcsolatban mond egy példázatot a furulyázó gyermekekről, akiknek a
játékára nem figyelnek fel az emberek. A mi Urunk szavait azonban nem
engedhetjük el egyszerűen a fülünk mellett, hiszen ez a tanítás az
életünket akarja Istennek tetszővé alakítani.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi
és örök életem számára. Óvj meg mindnyájunkat ebben az újesztendőben
minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai
szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról