[Evangelium] 2009-09-06

[Evangelium minden nap]

   2009. szeptember 6. - Évközi 23. vasárnap

   Abban  az  időben  Jézus  elhagyta  Tirusz  vidékét,  és  Szidonon  át   a
   Galileai-tóhoz ment  a Tízváros  határába. Itt  eléje hoztak  egy  dadogva
   beszélő süketet, és  kérték, tegye  rá a  kezét. (Jézus)  félrevonta őt  a
   tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával  megérintette
   a nyelvét.  Föltekintett az  égre, fohászkodott,  és így  szólt:  "Effata,
   azaz: Nyílj meg!" Azon nyomban megnyílt  a füle, megoldódott a nyelve,  és
   érthetően  beszélt.  Jézus  megparancsolta  nekik,  hogy  a  dologról   ne
   szóljanak senkinek.  De minél  jobban  tiltotta, annál  inkább  hirdették.
   Szerfölött csodálkoztak,  és hangoztatták:  "Csupa jót  tett: a  süketeket
   hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!"
   Mk 7,31-37

   Elmélkedés:

   Megtanulható jel
   A gyermek,  akit igazi  nevének  elhallgatása miatt  nevezzünk  Eszternek,
   nyitott tenyerét  befelé fordítva  kis kezét  rövid mozdulatokkal  kétszer
   fel-le mozgatta  mellkasa előtt,  mintha simogatná  azt, s  a  mozdulattal
   megállt a szíve tájékán. Szeméből kiolvastam a kérést, hogy utánozzam  őt,
   én is csináljam a kézmozdulatot. Először  kissé ügyetlen voltam, de ő  nem
   nevetett ki, csak szelíden mosolygott.  Néhány próbálkozás után már  nekem
   is egészen jól ment az apró mozdulat, s a sikernek a tíz év körüli kislány
   annyira örült, olyan kimondhatatlan boldogság sugárzott arcáról, mintha  a
   világ legfontosabb dolgát sikerült volna megtanítania nekem.

   Igen, boldogsága szó  szerint kimondhatatlan volt,  mert Eszter  siketnéma
   volt. Ajkával formálta ugyan a szavakat, de  hang nem jött ki a száján  és
   minimális hallásmaradványa  nem tette  lehetővé,  hogy fülével  hallja  az
   emberi beszédet.  De boldogságát  nem  kellett szavakkal  kimondania,  oly
   egyértelműen látszott  rajta.  A  következő  pillanatban  megtudtam,  hogy
   Eszter valóban a világ legfontosabb dolgát tanította meg nekem, a fülemmel
   hallónak, s  a  számmal beszélni  tudónak.  "Szeretet" -  tolmácsolta  kis
   tanítványa mozdulatát gyógypedagógus öcsém, miközben Eszter már szaladt is
   tovább, hogy társaival  játsszon. Bár már  ismertem a legfontosabb  jelet,
   továbbra is kissé idegenül, értetlenül mozogtam az egymással  jelbeszéddel
   "beszélő" gyermekek között az iskolában, ahol öcsém tanít.

   Rövid története  ez egy  siket és  néma gyermekkel  való  találkozásomnak.
   Mennyivel másabb  Jézus  találkozása  a dadogva  beszélő  siket  emberrel!
   Szándékosan nem  használom a  süket szót,  mert ezt  ők bántónak  tartják.
   Egyébként  nem  hiszem,  hogy   az  evangélium  meghamisítása  volna,   ha
   liturgikus könyveinkben vagy a magyar bibliákban a számukra  elfogadhatóbb
   "siket ember"  kifejezést  használnánk.  Szóval,  mennyivel  másabb  az  a
   találkozás, amelyről  a  mai  evangéliumban olvasunk.  Itt  nincs  szükség
   jelbeszédre vagy jeltolmácsra.  Jézus ezek  nélkül is  tud kommunikálni  a
   beteggel,  mert  őrá  figyel.  Öcsémtől  tanultam,  hogy  csak  úgy  lehet
   megérteni a siketek hang nélküli  kommunikációját, ha rájuk figyelünk.  Ha
   erősen   figyelünk   rájuk,    figyeljük   mozdulataikat,   jeleiket    és
   szájmozgásukat, akkor megértjük őket. Jézus is a betegre akar figyelni  és
   senki másra. Talán éppen  ezért hívja őt  félre a tömegből.  Gondolhatnánk
   azt is,  hogy  Jézus  nem  akar  tanúkat.  Talán  ezért  mondja  később  a
   meggyógyítottnak, hogy ne beszéljen senkinek arról, ami történt. Ebben  is
   van igazság, mint ahogy bizonyára abban  is, hogy egyedül a beteg  emberre
   figyel, hogy a szeretet és az  irgalom nyelvén beszéljen vele. Majd  Jézus
   mozdulatokat tesz.  E  kézmozdulatok  a kívülállók,  a  szemlélők  számára
   éppoly furcsák és érthetetlenek, mint a siketek és nagyothallók  jelnyelve
   a hallók számára.  Jézus mozdulatai  érintéssé válnak.  Megérinti a  beteg
   testrészeket, s azok azonnal meggyógyulnak.

   Gyógyító érintés ez. Az irgalom érintése. A szeretet érintése. "Csupa  jót
   tett" - zárja  a történet elbeszélését  Márk evangélista, Jézus  jóságának
   utánzására ösztönözve  minket.  Mert  Jézus  mozdulatokat,  jeleket  tanít
   nekünk, ahogy Eszter,  a siket kislány  megtanította nekem a  legfontosabb
   jelet, a szeretet jelét. Érdemes jeleket tanulnunk.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta  a kereszt súlyát. Odaadta  értünk
   az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen
   vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást  kívánsz
   tőlünk. Add,  hogy  életünket  Krisztus szerint  alakíthassuk.  Add,  hogy
   életünket értelmesen  tudjuk leélni.  Add, hogy  feladatainkat  készséggel
   vállalhassuk.