[Evangelium] 2009-09-03
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Sze. 3., Cs, 04:55:01 CEST
2009. szeptember 3. - Csütörtök
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett
köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két
bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát
az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé
beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor
befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: "Evezz a mélyre, és vessétek ki
a hálótokat halfogásra." "Mester - válaszolta Simon -, egész éjszaka
fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót." Meg
is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a
másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok
odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt:
"Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok." A szerencsés halfogás
láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot
és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött
Simonba: "Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel." Erre partra vonták
hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11
Elmélkedés:
Az evangéliumi történeteket olvasva sokszor rácsodálkozunk arra, hogy
Jézus szavának milyen ereje van. Szavával képes parancsolni a gonosz
erőknek, s azok visszavonulnak, gondoljunk csak a vihar lecsendesítésére
vagy az ördögűző csodákra. Más csodák esetében Jézus szava parancsot ad,
hogy beszélni tudjon az eddig néma száj, nyíljon meg a hallásra a siket
fül, mozduljon meg a béna láb, tisztuljon meg a leprás test. Szavának
hatására mindezek azonnal bekövetkeznek. Más esetekben szava
embertömegeket mozdít meg, indít útnak, hiszen azért keresik sokan, hogy
hallgassák tanítását. Ismét más esetekben meghívó szavának
engedelmeskednek azok, akik apostolai és tanítványai lesznek. A mai
evangélium szerint Péter engedelmeskedik az Úr szavának, s azt teszi, amit
Jézus mond. Engedelmessége csodát eredményez. Hallgatok-e Jézus szavára?
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Légy kegyes gyermekeidhez, isteni Nevelőnk! Add, hogy parancsaid hűséges
követői legyünk, a Te képmásodra hasonlítsunk, és amennyire rajtunk áll,
Téged mint jóságos Istent, és ne mint kérlelhetetlen bírót ismerjünk meg.
Hadd éljünk a Te békédben, és jussunk el a Te Városodba! A kimondhatatlan
bölcsességben akarunk élni nappal és éjjel, az utolsó ítélet napjáig
dicsérettel Neked hálát adni. Minden jóért, szépért, bölcsért, igazért
Neked legyen tisztelet örökké. Ámen.
Alexandriai Szent Kelemen
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról