[Evangelium] 2009-08-30

[Evangelium minden nap]

   2009. augusztus 30. - Évközi 22. vasárnap

   Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány  írástudó
   Jeruzsálemből. Látták,  hogy  egyik-másik tanítványa  tisztátalan,  vagyis
   mosatlan kézzel  eszi  a kenyeret.  A  farizeusok és  általában  a  zsidók
   ugyanis nem esznek  addig, amíg  meg nem  mossák a  kezüket könyékig,  így
   tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem  esznek,
   míg meg nem mosakszanak. S még  sok más hagyományhoz is ragaszkodnak:  így
   például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
   A  farizeusok  és  írástudók   tehát  megkérdezték:  "Miért  nem   követik
   tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?" Ezt
   a választ  adta nekik:  "Képmutatók!  Találóan jövendölt  rólatok  Izajás,
   amint írva van:  "Ez a nép  ajkával tisztel  engem, ám a  szíve távol  van
   tőlem. Hamisan  tisztelnek, olyan  tanokat tanítván,  amelyek csak  emberi
   parancsok.  Az  Isten   parancsait  nem  tartjátok   meg,  de  az   emberi
   hagyományokhoz ragaszkodtok."
   Majd ismét magához  szólította a  népet, és így  szólt: "Hallgassatok  rám
   mindnyájan, és értsétek meg:  Kívülről semmi sem  kerülhet be az  emberbe,
   ami beszennyezhetné.  Hanem  ami  belőle származik,  az  teszi  az  embert
   tisztátalanná. Mert belülről,  az ember szívéből  származik minden  gonosz
   gondolat, erkölcstelenség,  lopás, gyilkosság,  házasságtörés,  kapzsiság,
   rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.
   Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
   Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

   Elmélkedés:

   Mi van bennünk?
   Egykor bencés  tanárom  mesélte,  hogy egy  alkalommal  meglátogatott  egy
   iskolát, s ottléte során nem csak a pedagógusokkal ismerkedett meg,  hanem
   a  gyerekekkel  is  találkozott.  Miután  az  egyik  osztályban  hosszasan
   elbeszélgetett a tanulókkal,  s éppen  búcsúzni készült,  egy Eszter  nevű
   kislány -  lám, nem  csak nekem  vannak ilyen  nevű ismerőseim  -  odament
   hozzá,  és  egy  gyönyörűen  becsomagolt,  arany  szalaggal  átkötött  kis
   dobozkát nyújtott neki  ajándékként. A tanár  ösztönösen megkérdezte:  "Mi
   van a csomagban?" Eszter a  legnagyobb nyugalommal ezt válaszolta:  "Nincs
   benne semmi."  Aztán  amikor  észrevette  a  tanár  meglepődését,  büszkén
   hozzátette: "De én készítettem."

   A történet azért  jutott eszembe, mert  a mai vasárnap  evangéliuma azt  a
   kérdést feszegeti, hogy mi van az  emberben? Mi lakik bennünk? Jézus is  a
   belső  dolgokra,   a  bennünk   lakó   dolgokra  szeretné   irányítani   a
   figyelmünket. Mert  Isten  számára  tényleg  nem  fontos,  hogy  milyen  a
   külsőnk,  milyen  a  csomagolásunk,  milyen  díszcsomagolásba   burkoljunk
   magunkat, hogy elrejtsük igazi énünket mások elől. Isten a szívünk mélyére
   néz, s jól tudja, hogy mi lakik a lelkünk mélyén.

   Az évszázadok során kialakult  filozófiák és világnézetek  különféleképpen
   vélekednek  az  emberről.  Más  és  más  az  ember-képük.  Létezik   olyan
   elképzelés, amely  az embert  tulajdonképpen egy  géphez hasonlítja.  Ezek
   szerint az emberben mindenféle változás  és fejlődés külső hatásokra  megy
   végbe.  A  kívülről  jövő,  s  általunk  befolyásolhatatlan   körülmények,
   élmények és hatások alakítják  az embert. Úgy  is mondhatnánk, hogy  nincs
   bennünk semmi,  mindent magunknak  kell megcsinálnunk  annak  megfelelően,
   ahogyan ezt a körülmények engedik.

   Egy másik elképzelés szerint  az ember egy  jól beprogramozott és  finoman
   beállított  biológiai  szerkezet.  Van  bennünk  valami,  de  ez   sokszor
   kiismerhetetlen.  Belső  törvények,  ismeretlen  benső  mélységben   rejlő
   szabályok,  mértékek  szerint   élünk,  amelyeket   csak  részben   tudunk
   szabályozni.   Úgy   vagyunk   megalkotva,   hogy   emberi   képességeink,
   tulajdonságaink határozzák meg  alapvetően életünket, s  ettől nem  nagyon
   tudunk eltérni.

   Egy harmadik elgondolás  szerint, amely talán  a legemberibbnek tűnik,  az
   emberben  inkább   lehetőségek   vannak,  amelyeket   belső   képességeink
   segítségével kötelesek lennénk kibontakoztatni, de a különféle külső  erők
   megakadályoznak minket ebben.  Tehát a fejlődésre  lennénk hivatottak,  de
   környezetünk sokszor lehetetlenné teszi,  meggátolja ezt. Bizonyára  ebben
   is  van  igazság,  hiszen  nap  mint  nap  tapasztaljuk,  hogy   terveink,
   elképzeléseink  minden   igyekezet   ellenére  akadályokba   ütköznek,   s
   megvalósításuk lehetetlenné válik. Az emberről alkotott elgondolások tehát
   egészen különböznek. Vagy nincs bennünk semmi, vagy minden megvan bennünk,
   vagy csupán lehetőségek rejlenek bennünk.

   Jézus is  éppen arra  kíváncsi, hogy  mi van  bennünk. A  szentírás  egyik
   legérdekesebb  jelenete  az,  amikor  kiűzi  a  jeruzsálemi  templomból  a
   kereskedőket és a pénzváltókat (Jn 2,13-25), majd pedig a húsvéti  ünnepek
   alkalmával csodákat tesz  a városban.  Ezen rendkívüli jel  és más  csodák
   láttán  egyesek  hittek  benne,  míg  mások  elutasították.  A  jelenet  a
   következőkkel zárul:  "Jézus  azonban  nem  bízott  bennük,  mert  ismerte
   mindnyájukat, és  nem szorult  rá,  hogy bárki  is tanúskodjék  előtte  az
   emberről. Tudta  ő,  hogy  mi  lakik az  emberben"  (Jn  2,24-25).  A  mai
   evangélium  pedig  mindazon  rossz  tulajdonságok  konkrét  felsorolásával
   zárul, ami az emberben  lakik. Az Isten  rólunk, emberekről alkotott  képe
   ezzel még  nem teljes,  hiszen  annak köszönhetően,  hogy az  ő  képmására
   vagyunk teremtve, számos jó tulajdonság van bennünk. Az a tény, hogy Isten
   képmását  hordozzuk  magunkban  és  magunkon  azt  is  jelenti,  hogy  nem
   önmagunkért élünk, hanem Istenért. Azt nevezzük bűnnek, amikor önmagunkért
   élünk, s  nem gondolunk  Istenre. De  nem kötelező  nekünk a  bűnök  útján
   járnunk. Van számunkra más lehetőség is, szívünk megtérésének  lehetősége,
   amely új  úton indít  el minket,  hogy olyanná  váljunk, amilyennek  Isten
   megálmodott minket, elképzelt minden embert. Ő ugyanis a bensőket nézi,  s
   a szívünkben lakó jót látja.  Emberi fejlődésünk lehet önmegvalósítás,  de
   lehet az  isteni kegyelem  által végbement  lelki újjászületés  is.  Jézus
   példája  talán   segíthet  a   választásban.   Az  ő   kereszthalála   nem
   önmegvalósítás, hanem önfeláldozás. Életét a mennyei Atyának adja,  mintha
   csak ezt mondaná: "Nincs bennem semmi. De Atyám alakított ilyenné."  Talán
   ehhez hasonlót  mondhatunk el  mi is,  ha életünket  Isten és  az  emberek
   szolgálatára szenteljük.  Így válik  igazi értékké,  s ajándékká  életünk,
   amelyben talán nincs is semmi, mint ahogy Eszter díszdoboza is üres  volt.
   Engedjük, hogy Isten keze alakítson minket,  s akkor ez az átalakulás  nem
   felszínes csomagolás lesz csupán, hanem szívünket átformáló megtérés.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne
   gyengüljön el. Add,  hogy akadályokat nem  ismerve keressünk és  kutassunk
   Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat.
   Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig
   leborulni Istenséged titka előtt.