[Evangelium] 2009-08-23

[Evangelium minden nap]

   2009. augusztus 23. - Évközi 21. vasárnap

   Jézus tanítványai  közül, akik  (szavait) hallották,  többen azt  mondták:
   "Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?"
   Jézus tudta,  hogy tanítványai  méltatlankodtak  miatta, azért  így  szólt
   hozzájuk: "Ez megbotránkoztat titeket? Hát  ha majd azt látjátok, hogy  az
   Emberfia fölmegy oda, ahol  azelőtt volt! A Lélek  az, ami életre kelt,  a
   test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet.
   De vannak közöttetek,  akik nem  hisznek." Jézus  ugyanis kezdettől  fogva
   tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
   Aztán így folytatta: "Ezért mondtam  nektek, hogy senki sem jöhet  hozzám,
   hacsak az Atya meg  nem adja neki." Ettől  kezdve tanítványai közül  sokan
   visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
   Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: "Ti is el akartok menni?" Simon Péter
   ezt válaszolta neki: "Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
   Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje."
   Jn 6,60-69

   Elmélkedés:

   Mit hozunk? Mit viszünk?
   Abban  az   időben,  amikor   tizennégy  évesen   Pannonhalmára   kerültem
   gimnáziumba, az  első  érdekes  tapasztalatom  az  volt,  hogy  az  ország
   különböző  pontjairól  származó   osztálytársaim  mind-mind  mást   hoztak
   magukkal. Nem személyes tárgyakra, ruhákra vagy könyvekre gondolok,  hanem
   arra a háttérre, amelyet mindannyian odahaza kaptunk a családunktól és  az
   általános iskolától.  Mindenki különböző  tapasztalatokkal és  élményekkel
   rendelkezett, s az első napokban alig találtunk közös pontokat, ez  persze
   hamar változott. Tudásunk, műveltségünk sem volt ugyanazon a  színvonalon,
   és különböztek közösség-tapasztalataink, valamint hitbeli képzettségünk és
   hitből fakadó  vallásos magatartásunk  is.  Az első  hónapok  ismerkedései
   alatt sokszor  rácsodálkoztunk  egymásra,  miközben  -  legalábbis  utólag
   feltételezve  -  bencés   szerzetes  tanáraink   és  nevelőink   tudatosan
   figyelték, hogy ki mit hozott magával otthonról, s programokat szerveztek,
   hogy mihamarabb a szükséges mértékig közös nevezőre hozzanak minket.

   Gondolom, mindenkinek volt már hasonló  élménye. Amikor bekerülünk egy  új
   közösségbe akár iskolában, akár munkahelyen vagy bármely más helyen és ott
   új emberekkel  ismerkedünk  meg, akkor  érdekes  felfedezéseket  tehetünk.
   Vajon mit hozott magával a másik ember? Milyen neveltetést kapott?  Milyen
   kapcsolatai vannak másokkal? Mi a háttere? És amikor az ember befejezi  az
   iskolát vagy lejár  a szerződése  az adott munkahelyen,  akkor felmerül  a
   másik kérdés:  Mit  visz  magával? Mit  tanult?  Miben  fejlődött?  Milyen
   élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodott? Hogyan tudja mindezt  további
   életében használni?

   Az evangéliumban olyan emberekről hallottunk, akik hosszabb vagy  rövidebb
   ideig mesterüknek tekintették és  tanítványként követték Jézust, de  aztán
   elhagyták őt. Úgy  tűnik, hogy  Jézus közelsége,  az ő  tanítása nem  volt
   életalakító hatással rájuk. De vajon mit vittek magukkal? És olyanokról is
   hallottunk, akik továbbra is Jézussal maradtak. Vajon ők később mit vittek
   magukkal?

   Nyilvánvaló, hogy Jézusnak határozott célja volt azzal, hogy tanítványokat
   vett  maga  mellé,  s   tanította,  nevelte  őket.  Különböző   előélettel
   rendelkeztek ezek a különféle környezetből, háttérből érkező  tanítványok.
   Többségük  egyszerű,  szegény  halász  volt,  de  tehetősebb  vámszedő  is
   követője lett. Voltak köztük jámborak  és bűnös életből megtértek.  Vannak
   idősebbek és fiatalabbak. Az egyiket  jószándék vezeti, a másik  mindvégig
   csak a maga  hasznát lesi,  gondoljunk csak  az áruló  Júdásra. Egyesek  a
   háttérben maradnak,  s a  nevükön kívül  semmit sem  tudunk meg  róluk  az
   evangéliumokból, míg mások  mindenhol jelen vannak,  kérdeznek vagy  éppen
   tesznek valamit. Minden nap együtt vannak Jézussal, aki időként rendkívüli
   gyógyító  vagy  természeti  csodákat   művel.  Nap  mint  nap   hallgatják
   mesterüket, aki csodálatos tanításával  sokakat megnyer, bár néha  egészen
   szokatlan,  furcsa  dolgokat  mond,  főként  önmagáról  és   küldetéséről.
   Lehetetlen, hogy ezek az emberek a Jézussal töltött hosszabb-rövidebb  idő
   alatt  ne   tanulnának   semmit,  ne   gazdagodnának   ismeretekben   vagy
   élményekben! Van, ki többet, s van, ki kevesebbet tanul.

   De térjünk  vissza  az  eredeti  kérdéshez!  Mit  visznek  magukkal,  akik
   elhagyták Jézust?  Sokat  biztosan  nem,  talán  csak  néhány  emléket.  A
   Jézus-esemény úgy suhant rajtuk át  szinte teljesen nyomtalanul, miként  a
   szél átfúj az ablak  nélküli házon. Elpártolnak  a Mestertől, nem  követik
   többé, s  ezért  jövőjük,  sorsuk  nem  érdekes  az  evangélista  számára.
   Helyettük János  inkább azokra  irányítja figyelmünket,  akik továbbra  is
   Jézussal maradnak,  s  engedik, hogy  életüket  átalakítsa az  Úr.  Ők,  a
   hűséggel kitartók felismerik,  amit Péter a  többiek nevében megvall:  Nem
   érdemes máshoz menni,  mert az örök  élet igéi Jézusnál,  az Isten  Fiánál
   vannak (vö.: Jn  6,68). Őket küldi  majd Jézus missziós  útra, ők  lesznek
   majd ott az  utolsó vacsorán,  nekik nem  lesz majd  bátorságuk, hogy  ott
   legyenek a keresztúton, de az ő  számukra fog majd megjelenni a  feltámadt
   Jézus. És  mit  visznek  ők  magukkal?  A  Feltámadottal  való  találkozás
   élményét. A Jézus melletti kitartásuk odáig vezet, hogy igazi tanúságtevők
   és a feltámadás hirdetői lesznek.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Istenünk, add, hogy  készségesek legyünk  befogadni az  életet. Add,  hogy
   legyen bennünk erő,  hogy fölemeljük fejünket,  és föltekintsünk  Jézusra,
   akit értünk szegeztek keresztre.  Add, hogy ne  vesszünk el a  hétköznapok
   gondjaiban,  hanem   vegyük  észre   az  odafönn-valókat.   Add,  hogy   a
   világosságban járjunk,  ne  pedig bűneink  sötétségében.  Köszönjük,  hogy
   Fiadban, Jézus  Krisztusban az  igazi Világosság  jött közénk.  Add,  hogy
   fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy  mindig
   úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: egyedül  Te
   vagy az Úr, a mi Istenünk.