[Evangelium] 2009-08-20

[Evangelium minden nap]

   2009. augusztus 20. - Csütörtök, Szent István király

   Abban az időben Jézus így  szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki  meghallgatja
   szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki  a
   házát sziklára építette. Szakadt a zápor,  ömlött az ár, süvített a  szél,
   és nekizúdult a  háznak, de az  nem dőlt össze,  mert sziklára épült.  Aki
   viszont hallgatja  szavaimat,  de  nem  követi  azokat,  ahhoz  az  ostoba
   emberhez hasonlít, aki a házát  homokra építette. Szakadt a zápor,  ömlött
   az ár,  süvített  a szél,  nekizúdult  a  háznak, az  összedőlt,  és  nagy
   romhalmaz  lett   belőle.   Ezzel   Jézus  befejezte   beszédét.   A   nép
   elragadtatással  hallgatta  tanítását,  mert  úgy  tanított,  mint  akinek
   hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
   Mt 7,24-29

   Elmélkedés:

   Mennyei koronáért
   A magyar nemzet első  nagy uralkodóját, István királyt  az ő fiával,  Imre
   herceggel és  Gellért  püspökkel  együtt  László  király  kezdeményezésére
   1083-ban nyilvánították  szentté, miután  megszerezték ehhez  a  szükséges
   engedélyeket VII. Gergely pápától.  Minden valószínűség szerint a  szentté
   avatást megelőzően íródott az ő életéről  az a mű, amelyet a  történetírás
   Szent István nagyobb legendájaként ismer, s amelynek szerzője  feltehetően
   egy királyi udvarhoz tartozó szerzetes volt. A nagy legenda hűen  tükrözi,
   hogy halála  után  néhány  évtizeddel hogyan  gondoltak  a  magyarok  első
   királyukra, aki a keresztény hit  terjesztésével méltán kapta a  "magyarok
   apostola" nevet. Az írás szerint Szent István király valóban az  apostolok
   utóda volt, akinek  az isteni  Gondviselés azt  a küldetést  adta, hogy  a
   nyugati keresztényeket  korábban sokszor  támadó, kalandozó  magyarokat  a
   keresztény hit igazságának útjára elvezesse. Ő maga ugyan nem hirdette  az
   igét, de gondoskodott róla, hogy hithirdető szerzetesek és papok  jöjjenek
   az országba, s  királyi tekintélyével segítette  munkájukat. A  legendaíró
   szerint a szent uralkodó kitűnt az irgalmasság gyakorlásával, a  szegények
   segítésével, békeszeretetével, műveltségével, bölcsességével és  igazságos
   döntéseivel. A nagy  legendában teljesen elmosódnak  azok a vonások,  hogy
   István egy földi  ország királya volt,  s előtérbe kerül,  hogy a  mennyei
   haza felé vezette népét. A mű talán legjellegzetesebb megfogalmazása Szent
   Istvánról  az,  hogy  "a  földi  koronát  mennyei  koronára  cserélte".  E
   kijelentés  nem  azt  jelenti,  hogy   lemondott  volna  a  földi   ország
   kormányzásáról vagy elhanyagolta volna azt, inkább azon szándéknak  felelt
   meg, hogy  István  életszentségét  igazolja,  hiszen  az  írás  a  szentté
   avatásra készült.

   A jámbor  uralkodóról  alkotott képet  árnyaltabbá  tette a  Szent  István
   kisebb legendájaként nevezett  mű, amely  néhány évvel az  előző után  egy
   másik szerzetes  által  íródott, s  célja  az lehetett,  hogy  a  vallásos
   erények elismerése  mellett bemutassa  a földi  ország uralkodójának  azon
   kiváló emberi tulajdonságait, amelyek  alkalmassá tették arra, hogy  népét
   kormányozza.  A  kis  legenda  szerint   Szent  István  nem  csak  a   hit
   terjesztését tartotta szívügyének, hanem arról is gondoskodott, hogy a nép
   a keresztény  hit szerint  élhessen. Ennek  érdekében törvényeket  hozott,
   amelyek közül  a legismertebb,  hogy minden  tíz falu  építsen  templomot,
   ahová az emberek vasárnaponként eljárnak szentmisére. A törvényeket  pedig
   erős kézzel betartatta,  s nem  riadt vissza  attól sem,  hogy a  pogányok
   lázadásait letörje.  Amíg a  nagyobb  legendában István  isteni  küldetésű
   apostolként, jámbor és könyörületes emberként, valamint a magyar nép  első
   szentjeként mutatkozott meg mintegy túlvilági fényben tündökölve, addig  a
   kisebbik az országot  bölcsen, megfontoltan,  határozottan és  igazságosan
   vezető, művelt királyt állítja az olvasó elé.

   A két  legenda  felhasználásával  Könyves Kálmán  király  felkérésére  egy
   harmadik élettörténet  is készült,  amelynek  szerzője Hartvik  püspök.  Ő
   egyesítette a két legendát és kiegészítette további történetekkel, amelyek
   közül a  legjelentősebb  annak  leírása, hogy  Szent  István  miként  kért
   országa számára koronát a római pápától. Ezekből a részekből tudjuk,  hogy
   István  vallási  erényeinek  és  hittérítő  apostolkodásának  híre   hamar
   eljutott a pápai  udvarba, Rómába,  amelynek köszönhetően  a pápa  örömmel
   hozzájárult a  magyar  király  további egyházszervező  munkájához.  A  két
   korábbi legendát a későbbi századokban nem olvasták, azokat csak a  XVIII.
   század végén találták meg  szerzetesi kolostorok könyvtárában. A  középkor
   folyamán  Hartvik-féle  élettörténet  vitte  tovább  Szent  István  király
   tiszteletét.

   E három  legenda,  valamint  a későbbi  időkben  íródott  többi  életrajz,
   amelyekre most nem térünk ki  részletesen, más-más oldalról világítja  meg
   Szent István király alakját. S bár a különböző korokban különbözően látták
   személyét, abban  mindenképpen  megegyezhetünk, hogy  magyar  népünk  neki
   köszönheti, hogy a keresztény igazság útján elindult. Az pedig már egyedül
   rajtunk múlik, hogy  megmaradunk-e ennek az  igazságnak az útján.  Példája
   azért lehet követendő számunkra, mert  tudta, hogy mi a kötelessége  Isten
   iránt  és  népe   iránt.  Segítsen   bennünket  a   krisztusi  úton   való
   előrehaladásunkban és  a  mennyei  koronáért  való  fáradozásunkban  Szent
   István király égi közbenjárása!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Áldott Szent István, Istennek szolgája,
   Krisztus hitének igaz plántálója,
   Bálványozásnak eltávoztatója
   És elrontója!

   Irgalmas Isten kegyes jóvoltodból
   Adaték nekünk magas mennyországból,
   Utat, hogy lelnék gonosz pogányságból,
   Régi vakságból.

   Jobbodra kérünk, amely ma is épen,
   Légy közbenjárónk Szent Király az égben,
   Hogy áldás légyen a magyar nemzeten,
   Adja meg az Isten.

   Jóságos Jobbod nyújtsd ki reánk, kérünk,
   Szent koronáddal új ezeret érünk,
   Hogyha keresztek, s imádságod vélünk,
   Régi vezérünk.