[Evangelium] 2009-08-19

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Aug. 19., Sze, 04:55:01 CEST


   2009. augusztus 19. - Szerda

   Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek
   országa olyan, mint amikor  egy gazda kora  reggel kiment, hogy  szőlőjébe
   munkásokat fogadjon. Miután napi  egy dénárban megegyezett a  munkásokkal,
   elküldte őket a szőlőjébe.  A harmadik óra körül  megint kiment, s  látta,
   hogy mások  is ácsorognak  ott  tétlenül a  piactéren. Ezt  mondta  nekik:
   "Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami  jár, megadom majd nektek." Azok el  is
   mentek. Majd a  hatodik és  a kilencedik  órában újra  kiment és  ugyanígy
   cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat
   talált. Megkérdezte  tőlük: "Miért  álldogáltok itt  egész nap  tétlenül?"
   Azok ezt  válaszolták: "Mert  senki  sem fogadott  fel minket."  Erre  azt
   mondta nekik: "Menjetek ti is a szőlőmbe!"
   Amikor beesteledett, a  szőlősgazda így szólt  intézőjéhez: "Hívd össze  a
   munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!"  Először
   azok jöttek  tehát, akik  a  tizenegyedik óra  körül kezdtek,  és  egy-egy
   dénárt kaptak.  Amikor az  elsők  jöttek, azt  hitték, hogy  nekik  többet
   fognak adni,  de  ők  is  csak egy-egy  dénárt  kaptak.  Amikor  átvették,
   zúgolódni kezdtek a gazda ellen: "Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak,
   és ugyanúgy  bántál  velük,  mint  velünk, akik  a  nap  terhét  és  hevét
   viseltük!" Ő  azonban  ezt felelte  az  egyiküknek: "Barátom,  nem  vagyok
   igazságtalan veled. Nemde  egy dénárban  egyeztél meg velem?  Ami a  tied,
   fogd és menj! Én  ennek az utolsónak is  annyit szánok, mint neked.  Talán
   azzal, ami az  enyém, nem  tehetem azt,  amit akarok?  Vagy rossz  szemmel
   nézed, hogy én jó vagyok?" Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből
   utolsók!
   Mt 20,1-16a

   Elmélkedés:

   A  szőlőmunkásokról  szóló  példabeszéd  rámutat  arra,  hogy  az   isteni
   igazságosság szoros  kapcsolatban  van  az Ő  jóságával,  szeretetével  és
   irgalmával. Ha emberi  szempontból igazságtalannak  látjuk a  történteket,
   annak az lehet az oka,  hogy egymástól függetlennek tartjuk e  fogalmakat.
   Bűnre hajló természetünk  miatt talán  a kicsinyesség  jellemez minket  és
   bizony az irigység is könnyen eltölt minket, ha a másik ember valami jóban
   részesül.  Istenre  viszont  inkább  a  nagylelkűség  a  jellemző,  hiszen
   mindenkit jutalmazni szeretne. A legfőbb  jó, amit az embereknek  felkínál
   az üdvösség, az  örök élet. Ennél  nem akar senkinek  sem kevesebbet,  sem
   többet adni. Ez az  egy dénár, az ember  jutalmi a földi életében  végzett
   cselekedeteiért, Istennek tett szolgálatáért.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Akiket az Úr meghívott asztalához, igyekezzenek tisztán és szépen élni, és
   fussanak a  bűntől! Legyenek  a föld  sója és  a világ  világossága,  amit
   Krisztus Jézus nemcsak apostolainak és tanítványainak kötött lelkükre,  de
   követőinek is.
   Kapisztrán Szent János


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról