[Evangelium] 2009-08-09

[Evangelium minden nap]

   2009. augusztus 9. - Évközi 19. vasárnap

   Abban az  időben: A  zsidók zúgolódni  kezdtek (Jézus)  ellen, amiért  azt
   mondta: "Én vagyok az égből alászállott kenyér." Így érveltek: "Nem  Jézus
   ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja  hát:
   az égből szálltam alá?" Jézus  azonban így szólt: "Ne zúgolódjatok  egymás
   között. Senki sem  jöhet hozzám, hacsak  az Atya, aki  engem küldött,  nem
   vonzza - és én feltámasztom az  utolsó napon. Meg van írva a  prófétáknál:
   Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára,  és
   tanul tőle, hozzám jön.  Nem mintha valaki is  látta volna az Atyát,  csak
   aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki
   hisz bennem, annak  örök élete van.  Én vagyok az  élet kenyere.  Atyáitok
   mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az  égből
   szállott alá, hogy  aki ebből  eszik, meg ne  haljon. Én  vagyok az  égből
   alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér  pedig,
   amelyet én adok, az én testem a világ életéért."
   Jn 6,41-52

   Elmélkedés:

   A kenyér mindennapi, a kalács csak ünnepi
   Magyarország sok falujában  még ma  is szokás,  hogy az  adventi időben  a
   gyermekek betlehemes játékkal  járják végig a  házakat, így szerezvén  egy
   kis örömet  a  családoknak karácsonyra  való  felkészülés ideje  alatt.  A
   betlehemezés szokása sok irodalmi  műben is szerepel, amelyekből  kiderül,
   hogy a régen nem pénzt kaptak a gyerekek, hanem valamilyen élelmet, többek
   között kenyeret. Talán éppen  emiatt alakult ki az,  hogy a játék végén  a
   gyerekek e szavakkal kértek adományt: "A kenyér mindennapi, a kalács  csak
   ünnepi,  úgy  lehetne  jóllakni,  hogyha  adna  valaki."  Nagy   igazságot
   tartalmaz ez a  szólás. Mert  lehet, hogy  az emberek,  főként a  gyerekek
   várják, hogy  ünnepnapokon  finom  kalácsot  ehessenek,  de  ennél  sokkal
   fontosabb, hogy  minden nap  jusson kenyér  a család  asztalára. A  kenyér
   mindennapi, a kalács csak ünnepi.

   Mivel a kenyér szegénynek és gazdagnak egyaránt mindennapi eledele,  ezért
   nagy becsben tartották.  Talán mondhatjuk, hogy  nem csak régebben,  hanem
   manapság is becsben tartják a kenyeret,  s remélhetőleg ez nem csak  annak
   köszönhető, hogy  milyen drága  ez az  egyszerű eledel.  Mindig  szomorúan
   nézem az iskolában, amikor a napközis gyerekek szinte érintetlenül  viszik
   vissza az ebédet, de a legjobban az keserít el, amikor a kenyérnek is ez a
   sorsa. Édesanyám úgy nevelt minket,  hogy ha leesett véletlenül egy  darab
   kenyér, azt azonnal felvettük, megcsókoltuk és így ettük meg.

   A mai evangéliumban  arról olvasunk, hogy  a csodálatos  kenyérszaporítást
   követően Jézus tanítást ad a kenyérről, de már nem az ember testi  éhségét
   csökkentő kenyérről,  hanem  arról  a  mennyei  kenyérről,  amely  lelkünk
   tápláléka és  az ő  Szent  Teste. Jézus  önmagát olyan  mennyei  kenyérnek
   nevezi, amit az Atya kínál ajándékként az embereknek. Milyen jó volna,  ha
   felfedeznénk,  hogy  Istennek  ez  a  nagyszerű  ajándéka  nem  az  ünnepi
   kalácshoz hasonlít,  hanem sokkal  inkább a  mindennapi kenyérhez.  Sajnos
   sokszor látom ennek  az ellenkezőjét. Sok  keresztény ember gondolja  úgy,
   hogy  elegendő  az  ünnepnapok,   azaz  karácsony  és  húsvét   alkalmával
   szentáldozáshoz  járulni.  Ők  azt  gondolják,  hogy  az   Oltáriszentség,
   Krisztus Teste,  csak egy  "ünnepi kalács".  De az  ünnepi kaláccsal  csak
   ritkán lehet  jóllakni!  Nekünk  minden  nap  szükségünk  van  arra,  hogy
   tápláljuk a testünket és a lelkünket is. Ha megízleljük a  szentáldozásban
   rejlő isteni erőt, akkor fontosnak  fogjuk érezni, hogy a szentáldozás  ne
   az ünnepnapok ritka  találkozása legyen Jézussal,  hanem hétköznapokon  is
   eljussunk a  szentmisére és  magunkhoz  vegyük az  Eucharisztia  nagyszerű
   ajándékát. A mindennapokban is megadatik számunkra az ünnepi találkozás  a
   kenyérben valóságosan jelenvalóvá váló Jézussal.

   Egy szólás szerint a barátság olyan,  mint egy régi ház teteje.  Állandóan
   javítani, kell,  hogy  ne menjen  tönkre  és védjen  az  eső ellen.  A  jó
   Istennel való  baráti  kapcsolatunk  is  tönkremegy,  ha  nem  javítgatjuk
   szüntelenül. Az elmúlt vasárnap már  felidéztük Vianney Szent Jánosnak,  a
   papok védőszentjének alakját. Egy gondolt erejéig most is tegyük meg  ezt!
   Gyakran mondta az  ars-i híveknek: "Gyertek  a szentáldozásra. Igaz,  hogy
   nem vagytok  rá méltók,  de  szükségetek van  rá". Bűneink  miatt  valóban
   méltatlanok vagyunk  arra, hogy  magunkhoz vegyük  Krisztus testét,  de  a
   szentgyónásban megszabadulhatunk  bűneinktől. Igen,  szükségünk van  arra,
   hogy Isten eltörölje bűnünket és  találkozzunk Jézussal, aki önmagát  adja
   nekünk. Az Oltáriszentség iránti megbecsülésünk legnagyobb jele az, ha nem
   utasítjuk vissza Jézus szeretetét  és barátságát. Ő  az örök élet  kenyere
   számunkra.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Imádd az Urat, mert Ő minden szeretet forrása!
   Imádd az Urat, mert Ő teremtett téged is!
   Imádd az Urat, mert Ő az egyedüli megváltód!