[Evangelium] 2009-08-03

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Aug. 3., H, 04:55:01 CEST


   2009. augusztus 3. - Hétfő

   Abban az időben:
   Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt
   és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a
   városokból gyalogszerrel utána indultak  Mikor kiszállt, már nagy  tömeget
   látott ott. Megesett  rajtuk a szíve  és meggyógyította betegeiket.  Amint
   beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: "Sivár ez a
   hely, és  késő már  az  óra is.  Bocsásd el  a  tömeget, hadd  menjenek  a
   falvakba, hogy  élelmet szerezzenek  maguknak!" Jézus  azonban ezt  mondta
   nekik: "Nem  kell elmenniük,  ti  adjatok nekik  enni!" Ők  ezt  felelték:
   "Nincs másunk itt, csak  öt kenyerünk és két  halunk." Mire ő ezt  mondta:
   "Hozzátok ide!"  Miután megparancsolta,  hogy a  tömeget telepítsék  le  a
   fűre, fogta az öt kenyeret  és a két halat,  szemét az égre emelve  áldást
   mondott, azután  megtörte a  kenyereket, és  odaadta a  tanítványoknak,  a
   tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül
   tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer  férfi
   evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket.
   Mt 14,13-21

   Elmélkedés:

   Jézus jól ismerte a mózesi könyveket, s benne azt a történetet, amikor  az
   Egyiptomból való  szabadulást követően  a pusztai  vándorlás idején  Isten
   mannával táplálta  az  éhező  választott népet.  S  ismerte  korának  azon
   elképzelését, amely szerint a Messiás  meg fogja ismételni a  manna-csodát
   és kenyeret  ad táplálékként  az embereknek.  Éppen ezért  Jézus azzal  is
   tisztában volt, hogy milyen  következménye lehet a kenyérszaporításnak:  a
   nép jogosan gondolja majd, hogy beköszöntött a várva várt messiási idő,  s
   Jézus személyében  elérkezett  a Messiás.  A  pusztai vándorlás  idején  a
   hitetlenkedő nép számára adott Isten kenyeret bizonyítékul arról, hogy nem
   hagyta el népét. A Jézus által adott kenyér is Isten ajándéka a  kételkedő
   embereknek, bizonyíték, hogy Isten törődik népével.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Nyisd meg, Urunk, a gazdagok szívét a szegények és szenvedők  szükségletei
   iránt.  Add,  hogy  a  munkanélküliek  munkaadóra  találjanak.  Segítsd  a
   hajléktalanokat,  hogy  otthonra  találjanak.  Adj  a  családoknak  minden
   nehézséget legyőző  szeretetet. A  fiataloknak nyiss  utat és  távlatot  a
   jövőbe. Oltalmazó  palástodat  terjeszd  ki a  kicsinyekre,  hogy  meg  ne
   botránkoztassák őket.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról