[Evangelium] 2009-08-02

[Evangelium minden nap]

   2009. augusztus 2. - Évközi 18. vasárnap

   Abban az időben:  Amikor a  nép nem  találta Jézust,  sem a  tanítványait,
   bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor
   a tó túlsó partján megtalálták,  megkérdezték tőle: "Mester, mikor  jöttél
   ide?"
   "Bizony, bizony, mondom nektek  - felelte Jézus  -, nem azért  kerestetek,
   mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok.
   Ne olyan eledelért  fáradozzatok, amely megromlik,  hanem olyanért,  amely
   megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek - őt ugyanis az  Atya
   igazolta."
   Erre  megkérdezték  tőle:  "Mit  tegyünk,  hogy  Istennek  tetsző   dolgot
   cselekedjünk?" "Istennek  az  tetszik -  válaszolta  Jézus -,  ha  hisztek
   abban, akit küldött."
   De ők így  folytatták: "Hát te  milyen csodajelet teszel,  hogy lássuk  és
   higgyünk neked? Mit tudsz tenni?  Atyáink mannát ettek a pusztában,  amint
   az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni."
   Jézus erre  így szólt:  "Bizony, bizony,  mondom nektek:  Nem Mózes  adott
   nektek kenyeret az égből, hanem Atyám  adja nektek az igazi égi  kenyeret.
   Mert az az  Isten kenyere,  aki alászállt  az égből,  és aki  életet ad  a
   világnak."
   Erre így szóltak hozzá: "Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!"
   "Én vagyok az élet kenyere  - felelte Jézus. -  Aki hozzám jön, többé  nem
   éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik."
   Jn 6,24-35

   Elmélkedés:

   Egy szent pap példája
   Kedden, augusztus  4-én tartjuk  Vianney Szent  János emléknapját,  s  úgy
   gondolom, hogy idén, a Papok  évében a vasárnapi szentmise keretében  illő
   megemlékeznünk  a  papok   védőszentjéről,  akinek  mennyei   pártfogásába
   ajánlotta XVI. Benedek pápa ezt az esztendőt. Amikor János fiatal  papként
   a dél-franciaországi  Ars  nevű  faluba került  plébánosnak,  a  település
   hittől eltávolodott  lakossága  teljesen  vallástalan életet  élt.  Az  új
   plébános elhatározta, hogy ezen változtatni fog. Úgy érezte, hogy elsőként
   a  vallási   közönyösséggel   és   tudatlansággal   kell   szembeszállnia.
   Életrajzában olvasható,  hogy nem  tartotta hitetlennek  az embereket,  de
   felismerte,  hogy  vallási  ismereteik  hiányából  fakadóan  számos   bűnt
   követnek el. Prédikációiban egyszerű  szavakkal és példákkal mutatott  rá,
   hogy mi  mindennel követnek  el bűnt,  s az  emberek lassan  felhagytak  a
   káromkodással, a kocsmába járással.

   Az egyik sarkalatos  kérdés a vasárnapi  munka volt. A  téli időszakban  a
   plébános  nagy  örömére  szépen  megtelt  hívekkel  a  templom,  de  amint
   beköszöntött a  tavaszi  munkák  ideje, az  emberek  lassan  elmaradtak  a
   szentmiséről, s mindenki  inkább a  mezőre sietett. Hiába  szólt a  harang
   hívó szava, süket fülekre  talált. Az ars-i  plébános fájó szívvel  nézte,
   amint  vasárnap   reggel   a   szekerek  elindultak   a   mezőkre.   Egyik
   prédikációjában  a  következőket  mondta  ezzel  kapcsolatban:   "Vasárnap
   dolgoztok, de mindaz, amit e munkával szereztek, megrontja a lelketeket és
   a  testeteket.  Aki  vasárnap  dolgozik,  eladja  lelkét  az  ördögnek  és
   keresztre feszíti Krisztust. Valahányszor dolgozó fuvarost látok vasárnap,
   úgy érzem, a pokolba  fuvarozza lelkét. A vasárnap  a jó Isten  tulajdona.
   Hat napot nektek adott, hogy dolgozzatok, de a hetediket magának tartotta.
   A nap,  amit Istentől  elloptok,  nem fog  nektek áldást  hozni."  Sokszor
   nagyon  kemény  szavakkal  szólt  híveihez,  de  érdekes,  hogy  sorozatos
   dorgálásai ellenére a hívek mégsem fordultak szembe vele, hanem lassacskán
   belátták, hogy igaza van és a vasárnapot Istennek kell szentelni.

   Vianney Szent Jánossal kapcsolatban  mindenképpen meg kell említenünk  még
   egy csodaszámba  menő  dolgot:  kiváló  érzéke  volt  a  gyóntatáshoz.  Ez
   természetesen nem azt jelenti, hogy szemet  hunyt volna a bűnök felett,  s
   elnéző lett volna azokkal, akik gyóntatószékébe betértek. Gyakran  mondta:
   "Sajnálom, de  ha nem  változtat szokásain,  el fog  kárhozni." E  világos
   szavak sok embert indítottak megtérésre és őszinte bűnbánatra. Fontos  itt
   megemlítenem, hogy a gyónás rutinszerű elvégzése például a nagyböjt idején
   vagy karácsony előtt még nem jelenti azt, hogy az illető komolyan megbánta
   bűneit és  kész megváltoztatni  életét. Egy  alkalommal a  gyóntatószékben
   sírni kezdett, s amikor  ezt a gyónó  észrevette, megkérdezte: Miért  sír,
   főtisztelendő atyám?  Azért,  mert  ön  nem sír!  -  hangzott  a  plébános
   válasza. A felületesen gyónó  személy nem siratja  bűneit, s csak  gyorsan
   elhadarja azokat.  Az  igazi megtérő  mélyen  megbánja, hogy  Isten  ellen
   vétett és sok  esetben könnyekre  fakadva hagyja el  a gyóntatószéket.  Az
   ars-i plébános gyóntatóként szigorú volt, s nem adott feloldozást, ha  nem
   győződött meg a gyónó bánatának őszinteségéről.

   A papság éve folyamán még  visszatérünk Vianney Szent János személyére  és
   életpéldájára, ezért  a mai  napra legyen  elég az  elmondottakból  levont
   következtetés: Ne sajnáljuk az időt  a vasárnapi szentmisére! Nem  érdemes
   olyan buta  kifogásokat emlegetni,  hogy azért  nincs idő  a misére,  mert
   főzni kell. Aki  így gondolkozik,  az jóllakottan, a  vasárnapi ebéddel  a
   gyomrában sétál  a pokol  felé vezető  úton. És  a másik  fontos dolog:  a
   szentgyónás soha  ne legyen  rutinszerű  feladat, amit  időnként  kötelező
   elvégezni, hanem mindig legyen igaz bűnbánatunk jele!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok  lakni,
   szíveddel  akarok  szeretni,  szívedben  akarok  élni.  Szívedből   akarom
   meríteni az  igazi  szeretetet,  mely  felemészti  szívemet:  benne  erőt,
   világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom,  szívem
   a te  szíved  szeretetének oltára  legyen,  oltár, amelyen  magamat  neked
   áldozom.  Szemem  mindenkor   szent  sebeidre   tekintsen,  elmém   mindig
   irgalmadra gondoljon.
   Vianney Szent János