[Evangelium] 2009-06-28

[Evangelium minden nap]

   2009. június 28. - Évközi 13. vasárnap

   Abban az időben:
   Amikor Jézus a  bárkával ismét átkelt  a túlsó partra,  a tó partján  nagy
   tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött  egy Jairus nevű férfi, a  zsinagóga
   elöljárója, s mihelyt  meglátta őt, a  lába elé borult,  és nagyon  kérte:
   "Halálán van a  lányom. Jöjj,  tedd rá  a kezedet,  hogy meggyógyuljon  és
   éljen!" Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
   Volt ott egy asszony,  aki már tizenkét  éve vérfolyásban szenvedett.  Sok
   orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte,
   de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért  átfurakodott
   a tömegen, és hátulról megérintette  a ruháját. Így gondolkodott  magában:
   "Ha csak  a  ruháját érintem  is,  meggyógyulok." És  azonmód  megszűnt  a
   vérfolyása. Érezte  testében,  hogy  meggyógyult  bajából.  Jézus  nyomban
   észrevette,  hogy  erő   ment  ki  belőle.   Megfordult  a  tömegben,   és
   megkérdezte: "Ki érintette  meg a ruhámat?"  Tanítványai ezt  válaszolták:
   "Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?" De ő
   mégis körülnézett,  hogy lássa,  ki  volt az.  Az asszony  félve,  remegve
   előlépett - mert hisz tudta, hogy  mi történt vele -, odaborult eléje,  és
   őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: "Leányom,  hited
   meggyógyított  téged.  Menj  békével,   és  bajodtól  megszabadulva   légy
   egészséges!"
   Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és  közölték:
   "Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?" A hír hallatára Jézus így
   bátorította a  zsinagóga  elöljáróját:  "Ne félj,  csak  higgy!"  Péteren,
   Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén  kívül senkinek sem engedte meg,  hogy
   vele menjen.  Amikor odaértek  az elöljáró  házához, nagy  riadalmat,  sok
   siratót és jajgatót látott. Bement  és így szólt hozzájuk: "Mit  lármáztok
   itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik." Azok  kinevették.
   Ő azonban  mindenkit  kiparancsolt,  maga mellé  vette  a  gyermek  apját,
   anyját, s kísérőivel együtt  bement (a helyiségbe),  ahol a gyermek  volt.
   Megfogta a kislány  kezét, és azt  mondta neki: "Talita  kúm", ami  annyit
   jelent: "Kislány, mondom neked, kelj  föl!" A kislány azonnal fölkelt,  és
   járni kezdett.  Tizenkét éves  volt.  Azok pedig  magukon kívül  voltak  a
   csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy  ezt a dolgot senki meg  ne
   tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
   Mk 5,21-43

   Elmélkedés:

   Életünket adjuk
   Jézus szent szívének idei ünnepén, június 19-én Rómában, a vatikáni  Szent
   Péter-bazilikában XVI. Benedek pápa ünnepélyesen megnyitotta a Papok évét.
   A Szentatya  abból az  alkalomból hirdette  meg a  mostantól 2010.  június
   11-ig tartó tematikus esztendőt, hogy most ünnepeljük a papok védőszentje,
   Vianney Szent János halálának 150. évfordulóját.

   Vianney Szent János 1786-ban egy  Lyon melletti kis faluban,  Dardilly-ben
   született egy  hatgyermekes család  negyedik gyermekeként.  Gyermekkora  a
   francia forradalom  idejére  esett,  amely  időszak  egyáltalán  nem  volt
   kedvező az Egyház számára. János vállalta a fáradtságot, hogy éjnek idején
   járjon  hittanra,  mert  az  órákat  csak  titokban  lehetett  megtartani.
   Egyáltalán nem volt tehetséges, s  emiatt később sok megaláztatásban  volt
   része. A pappá szentelése előtti vizsgán ezzel a megjegyzéssel engedték  a
   szentelésre: "Az Egyháznak nemcsak tudós, hanem jámbor papokra is szüksége
   van, és  ez az  ember az!"  Egy Ars  nevű kis  falunak lett  a  plébánosa,
   amelynek lakossága  teljesen vallástalanul  élt akkor,  amikor  odakerült.
   Prédikációi nem voltak magas színvonalúak, sőt, egészen egyszerűek voltak,
   de kiválóan gyóntatott. Értett az  emberek szívéhez, s ennek  köszönhetően
   egyre többen keresték fel  őt, hogy nála  gyónhassanak. Negyven éves  papi
   szolgálatának eredményeként a faluban már mindenki keresztény életet  élt.
   1859. augusztus 4-én  halt meg nagy  szegénységben és magányban.  1925-ben
   XI. Piusz pápa szentté avatta az ars-i plébánost.

   S ha valaki most  megkérdezné, hogy miért  éppen egy tanulatlan,  egyszerű
   ember lett a  plébánosok és papok  védőszentje, akkor azt  válaszolhatjuk,
   hogy azért, mert életét  valóban Istennek és a  rábízott híveknek adta,  s
   ebben  minden  papnak,  tudósnak  vagy  kevésbé  műveltnek,  fiatalnak  és
   idősnek, egyszerű  plébánosnak és  magasabb tisztségre  emelt  püspököknek
   egyaránt példaképe lehet. Vianney Szent  János példája rávilágít a  papság
   egyik titkára, az odaajándékozott életre. Nyilvánvaló, hogy a papságnak az
   a része, ami  a meghívó  Isten és a  meghívott fiatal  között történik,  a
   kívülállók számára  szinte teljesen  megfoghatatlan.  A hívek,  akik  csak
   kívülről látják papjaik  életét, nem  értik meg azt  igazán sohasem,  hogy
   miért választja valaki ezt a hivatást, pontosabban miért is fogadja el  az
   isteni hívást. De miközben titok marad az,  hogy mi zajlik a pap és  Isten
   között, az emberek számára mindennap látható papjuk velük való kapcsolata.

   Szent Pál  apostol  az első  tesszaloniki  levélben a  következőket  írja:
   "Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem
   életünket is  nektek  akartuk  adni.  Ennyire  megszerettünk  benneteket!"
   (1Tessz 2,8).  Pál  apostol szavai  egybecsengenek  Jézus  kijelentésével:
   "Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).
   És ezt Jézus nem  csak tanította, hanem meg  is tette, amikor a  kereszten
   feláldozta magát minden emberért. Odaadta magát Istennek és odaadta  magát
   az  emberiségnek.  A   papi  szolgálatra   meghívottak  ugyanezt   teszik.
   Felajánlják magukat  Istennek és  odaadják életüket  az embereknek.  Erről
   beszél a  Népek Apostola  is, amikor  emlékezteti a  tesszaloniki  híveket
   arra, hogy nem csupán Krisztus  evangéliumát nyújtotta nekik, hanem  egész
   életét.

   Jó, ha a  hívek felfigyelnek a  papságnak erre az  elemére. Mi, papok  nem
   csak az igét hirdetjük, nem csak  bemutatjuk a szentmisét a hívekért,  nem
   csupán megkereszteljük a gyermekeket és összeadjuk a házasulandókat és nem
   csak hittant tanítunk a gyermekeknek, hanem életünket adjuk az embereknek.
   A felsorolt feladatokat  és minden  más papi feladatot  nem úgy  végezzük,
   mint egyszerű  munkát,  hanem  mint olyan  cselekedeteket,  amelyek  által
   életünket adjuk a híveknek. A papnak is vannak hibái, gyengeségei,  bűnei,
   mint minden  embernek. De  mindezek mellett  is érdemes  észrevenni,  hogy
   mégiscsak odaadja életét az embereknek. S talán köztük olyanoknak is, akik
   olykor rosszindulattal  bírálják  őt. Olyanoknak,  akik  sohasem  lennének
   képesek arra, hogy másoknak adják egész életüket, s csak önmaguknak élnek.
   A pap tehát  amellett, hogy  Isten szolgálatába áll,  vállalja az  emberek
   szolgálatát, nekik adva életét. Ennek fényében már érthetővé válik az  is,
   hogy miért vállalja a  papságra jelentkező a  nőtlenséget, azaz azt,  hogy
   nem lesz családja  és gyermekei.  Azért teszi ezt,  hogy egészen  Istennek
   éljen és odaadhassa életét Isten népének.

   A most  kezdődő  papok  éve,  amelyet a  mai  vasárnapon  plébániánkon  is
   megnyitunk,  jó  alkalom  számunkra,  papok  számára,  hogy  megismételjük
   elköteleződésünket a  bennünket  papi  szolgálatra  hívó  Isten  felé.  Az
   esztendő ugyanakkor  lehetőség arra  is, hogy  a hívek  az eddigieknél  is
   buzgóbban imádkozzanak Istenhez  új papi hivatásokért  és szent  papokért,
   amely ima reményeink szerint meghozza gyümölcsét. Ebben a reményben  hívom
   plébániánk  minden  hívőjét   hétről-hétre  közös  szentségimádásra   papi
   hivatásokért. A jövő héttől  kezdődően minden csütörtökön  szentségimádást
   tartunk templomunkban, amely az esti szentmise előtt egy órával  kezdődik.
   Jöjjünk el, és imádkozzunk együtt papi hivatásokért!

   Ezek az alkalmak is  meg fognak erősíteni minket  annak tudatában, hogy  a
   papi hivatások ügye  és a  papok éve  mindannyiunk közös  ügye. Papoké  és
   híveké egyaránt.  Az  elmúlt  vasárnap  kértem,  hogy  a  mai  szentmisére
   mindenki hozzon  magával egy  kis  papírhajót. Köszönöm  mindenkinek,  aki
   vette a fáradságot, s elkészítette, ma pedig magával hozta kis hajóját. Én
   is készítettem kettőt, egy  nagyobbat és egy kisebbet  is. A nagyobbik  az
   Egyház hajója, a  mi plébániánk,  a mi  közösségünk hajója.  E nagy  hajót
   elhelyezzük most az oltár előtt, s  ebbe teszem bele a magam kis  hajóját,
   mely az én életemet  jelképezi. Kérem, hogy  most (vagy ha  alkalmasabbnak
   tűnik a szentmise végén) helyezze el mindenki a maga kis csónakját ebben a
   nagy hajóban. Azt jelképezzük ezzel, hogy mi, papok és a hívek egy hajóban
   vagyunk, egy hajóban  evezünk. A  papi hivatások ügye  és a  papok éve  az
   egész világegyház és a mi  plébániai közösségünk ügye, mindannyiunk  közös
   ügye. Papoké és híveké egyaránt.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Úr  Jézus,  aki  jelen  vagy  a  legméltóságosabb  Oltáriszentségben,   Te
   papjaidon keresztül  akarod folytatni  jelenlétedet közöttünk.  Add,  hogy
   szavaik mindig a te szavaid legyenek, tetteik mindig a te tetteid,  életük
   hűségesen tükrözze a te életedet.
   Hadd legyenek ők olyan  emberek, akik népük  nevében szólnak Istenhez,  az
   embereknek pedig Istenről beszélnek.  Ne féljenek attól, hogy  szolgálniuk
   kell, úgy szolgálják az Egyházat, ahogyan arra az Egyháznak szüksége  van.
   Legyenek olyan emberek, akik az örökkévalóról tesznek tanúságot korunkban,
   a te  lépéseiddel járva  a  történelem útjain,  és jót  téve  mindenkivel.
   Legyenek  hűségesek  kötelességeikhez,  végezzék  buzgón  hivatásukat   és
   küldetésüket, tükrözzék  fényesen identitásukat,  és járja  át életüket  a
   kapott kegyelmek öröme.
   Édesanyád, a boldogságos Szűz Mária  közbenjárására kérlek: Ő, aki  életed
   során ott állt melletted, álljon ott szüntelenül papjaid mellett is életük
   folyamán. Ámen.