[Evangelium] 2009-06-27
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Jún. 27., Szo, 04:55:01 CEST
2009. június 27. - Szombat, Szent László király
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan
hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy
törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki:
"Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" Jézus így válaszolt:
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és
egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik
az egész törvény és a próféták."
Mt 22,34-40
Elmélkedés:
Bár Jézus egészen magas szintre emeli a felebaráti szeretetet azáltal,
hogy összekapcsolja azt az Isten iránti szeretettel, mégis, sokszor úgy
tűnik számunkra, hogy valamiféle vetélkedés van e kétfajta szeretet
között. Az Istenszeretet első helyre kerül, hiszen nélküle embertársainkat
sem volnánk képesek helyesen szeretni. Bár életünk bizonyos döntéseiben
szinte e kettő közül kell választanunk, valójában a szeretet e két típusa
nem áll szemben egymással. Az evangélium szerint Jézus ugyan azt mondja
más helyen, hogy őt jobban kell szeretni mindenkinél, szüleinknél és
családtagjainknál is, de ez nem jelenti azt, hogy ennek valósítása
érdekében fel kellene adnunk az emberek felé irányuló szeretetünket. E
hamis szembeállításból az fakadhat, hogy az Isten iránti szeretet
gyakorlati cselekedeteit éppen embertársaink iránti feladataink
teljesítésére hivatkozva mulasztjuk el.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Istenünk, Te előbb szerettél minket, mielőtt mi gondolhattunk volna Rád. A
szeretet hatalma minden más erőnél nagyobb ezen a világon. Add, hogy úrrá
tudjunk lenni minden ellenségeskedésen, minden gyűlöleten, minden
embertelenségen. Add, hogy megérthessük: csak úgy tudunk igazán szeretni
Téged, ha készek vagyunk megérteni, befogadni, elfogadni társainkat.
Kérünk, segíts, hogy az embereket úgy tudjuk szeretni, ahogyan magunknak
kívánjuk, hogy szeressenek és elfogadjanak minket.
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról