[Evangelium] 2009-06-14

[Evangelium minden nap]

   2009. június 14. - Úrnapja, Jézus szent teste és vére

   A kovásztalan kenyerek  ünnepének első  napján, amikor  a húsvéti  bárányt
   feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): "Mit akarsz, hová menjünk,
   hogy  elkészítsük  számodra  a   húsvéti  vacsorát?"  Erre  elküldte   két
   tanítványát ezekkel a szavakkal: "Menjetek a városba. Találkoztok ott  egy
   emberrel, aki vizeskorsót  visz. Kövessétek  őt, aztán  ahová bemegy,  ott
   mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás,
   ahol a  húsvéti vacsorát  tanítványaimmal  elfogyaszthatom? Ő  mutat  majd
   nektek egy étkezésre berendezett,  tágas, emeleti termet. Ott  készítsétek
   el nekünk." A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak,
   ahogy megmondta;  és  elkészítették  a húsvéti  vacsorát.  Vacsora  közben
   kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta
   nekik: "Vegyétek, ez  az én testem."  Majd fogta a  kelyhet, hálát  adott,
   odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: "Ez  az
   én vérem, a  szövetségé, amely sokakért  kiontatik. Bizony mondom  nektek:
   nem iszom többé a szőlő terméséből addig  a napig, amíg az újat nem  iszom
   az   Isten   országában."   Ezután    zsoltárt   énekelve   kimentek    az
   Olajfák-hegyére.
   Mk 14,12-16. 22-26

   Elmélkedés:

   Gyógymód a lelki alultápláltságra
   Bár a  jóléti társadalmakban  kevésbé tapasztalható,  az alultápláltság  a
   világ jelentős részén  jelent komoly problémát.  Időről időre  megdöbbentő
   adatok kerülnek napvilágra arról, hogy a világ szegényebb országaiban hány
   millió ember,  köztük rengeteg  gyermek éhezik  nap mint  nap, mert  nincs
   ennivalójuk. A televízióban  bemutatott képsorok  a csontig  lesoványodott
   gyermekekről  szinte  hihetetlennek  tűnnek  számunkra.  Az  Emberi  Jogok
   Egyetemes Nyilatkozata 1948-ban hiába mondta ki, hogy minden embernek joga
   van a táplálkozáshoz, még napjainkban is sajnos az alultápláltság az oka a
   gyermekhalálozások  felének.  Egy  2   évvel  ezelőtti  felmérés   szerint
   Magyarországon 200 ezer ember, köztük legalább 20 ezer gyermek éhezik, bár
   feltehetően azóta  még  ennél  is  többen  kerültek  az  éhezők  közé.  Az
   alultáplált emberek lefogynak, fáradékonyabbá válnak, elvesztik  erejüket,
   gyengül szervezetük védekező képessége. Az elégtelen táplálkozás gyermekek
   esetében visszaveti fejlődésüket, s nem  ritkán halálhoz vezet náluk  vagy
   akár a felnőtteknél is.  Az éhezés ellen  a megoldás legalábbis  szavakban
   egyszerűnek tűnik:  rendszeresen  kell táplálkozni,  gondoskodni  kell  az
   energia- és  tápanyagbevitelről. De  mit lehet  tenni, ha  valaki  valóban
   szegény? Egy ötgyermekes anyuka mondta panaszkodva nem olyan régen, hogy a
   hónap elején még  három kiló  kenyeret eszik meg  a család  naponta, de  a
   hónap végére  már csak  másfél kilót  tudnak megvenni,  mert nincs  többre
   pénzük.

   Hosszasan beszélhetnék még az éhezés okairól és következményeiről, de  nem
   teszem, mert a  testi alultápláltságról szeretnék  inkább áttérni a  lelki
   alultápláltságra. Sok keresztény  ember nem  is veszi  észre, hogy  milyen
   súlyos következményei vannak  annak, ha nem  táplálja lelkét, s  nem él  a
   szentáldozás lehetőségével.  A szentmisében  nem azért  válik  jelenvalóvá
   Jézus áldozata, hogy mi annak külső szemlélői legyünk csupán, hanem azért,
   hogy létrejöjjön  a  lelki  kapcsolatunk  Jézussal.  Az  elmúlt  vasárnap,
   Szentháromság  vasárnapján  többek  között  arról  elmélkedtünk,  hogy   a
   keresztség révén  kapcsolódunk bele  az isteni  életbe. Ma,  Úrnapján,  az
   Oltáriszentséget  ünnepeljük,  azaz  azt  a  szentséget,  amely  révén  az
   Istennel való  életünk állandóan  megújul. A  keresztségben Isten  magához
   ölel minket és  ez folytatódik valahányszor  szentáldozáshoz járulunk.  Az
   áldozás esetében ugyanis  egyrészt mi vesszük  magunkhoz Krisztus  testét,
   másrészt ő is  magához vesz,  magához ölel,  magához emel  minket. Ha  egy
   kicsit is  belelátunk  az Egyház  életének  mélységébe és  titkába,  akkor
   felfedezhetjük, hogy az Egyház közössége  mindig a Krisztus testével  való
   egységből és a Krisztus testével való táplálkozásból meríti az erőt ahhoz,
   hogy az  Úrtól  kapott  küldetését teljesíteni  tudja  a  világban.  Ehhez
   hasonlóan elmondhatjuk  azt  is, hogy  a  keresztény ember  is  akkor  tud
   hivatásához és a keresztségben kapott isteni kegyelemhez méltóan élni,  ha
   szorosan őrzi ezt az  egységet és táplálkozik az  Úr testével, mint  lelki
   eledellel. Ne legyünk lelkileg alultáplált emberek! A lelki alultápláltság
   tünetei hasonlóak a testihez. Meggyengül a lelkünk, elfogy a lelki  erőnk,
   a bűn elleni védekezőképességünk elveszti erejét, visszavet minket a lelki
   fejlődésben,  s  végül  lelki  halálhoz  vezethet.  Ne  legyünk   lelkileg
   alultáplált  emberek!  Éljünk  a   lelki  táplálkozás  és  fejlődés   azon
   lehetőségével, amelyet Jézus mindannyiunk számára felkínál a  szentmisében
   és a szentáldozásban!

   A testi éhezésnek számos okozója lehet a világban. Körülmények,  amelyeken
   talán mi nem  tudunk segíteni,  s csak  világméretű összefogással  lehetne
   megszüntetni őket. A lelki éhezésnek azonban egyetlen oka van: mi  magunk.
   Itt nem  hibáztathatunk senki  mást,  ha egyszer  mi  magunk nem  élünk  a
   lehetőséggel, a szentáldozással,  amely nem  elérhetetlen távolságban  van
   tőlünk, hanem itt  van közöttünk.  Jézus jelenvalóvá  válik köztünk,  hogy
   önmagával táplálja lelkünket és megossza velünk életét.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk  hivatva,
   hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk.
   És minden  egyes  tagnak öröktől  fogva  meghatároztad a  maga  feladatát,
   számolva minden ember adottságával.
   Ebben a rendben  örök előrelátásoddal részemre  is kijelöltél egy  helyet,
   ahol szolgálnom kell.
   Uram,  készen  állok  erre  a  szolgálatra!  Kívánj  tőlem  akár  csöndes,
   hangtalan munkát,  akár  hősi elszántságot,  nagy  áldozatokat:  követlek,
   Uram!