[Evangelium] 2009-06-10

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2009. Jún. 10., Sze, 04:55:01 CEST


   2009. június 10. - Szerda

   Jézus a hegyi  beszédben ezt mondta  tanítványainak: Ne gondoljátok,  hogy
   azért jöttem,  hogy  megszüntessem  a  törvényt  vagy  a  prófétákat.  Nem
   megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek,  amíg
   az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy "í" betű sem, sőt
   egy vessző sem,  amíg minden be  nem teljesedik. Aki  tehát csak egyet  is
   eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az  embereket,
   azt nagyon  kicsinek fogják  hívni a  mennyek országában.  És mindaz,  aki
   megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
   Mt 5,17-19

   Elmélkedés:

   Saját szavai szerint Jézus nem eltörölni akarja az isteni Törvényt,  hanem
   "tökéletessé tenni", vagy ahogy más fordítások mondják "beteljesíteni". De
   mit jelent  ez? Mindenekelőtt  azt,  hogy Jézus  rendet tesz  a  különféle
   törvények között  abban a  tekintetben,  hogy megkülönbözteti  az  eredeti
   isteni parancsokat  és  a vallási  csoportok  által, az  évszázadok  során
   hozott  emberi  szabályoktól.  Az   előbbiek  természetesen  továbbra   is
   megtartandók, az utóbbiak  azonban nem,  és sok esetben  éppen ezek  miatt
   bírálja többek  között a  farizeusokat. Jézus  ugyanakkor visszaállítja  a
   törvények között a helyes sorrendet, azaz újból előre veszi a szeretet, az
   igazságosság és  a  könyörület  gyakorlását,  mint  olyan  kötelességeket,
   amelyeket Isten kíván tőlünk. Harmadszor pedig Jézus rávilágít a törvények
   mögötti szeretetre, mint azok megtartásának legfőbb elvére.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Koldusként jövök hozzád, mert te  hívsz, aki gazdag létedre értem  szegény
   lettél,   hogy    szegénységeddel   gazdaggá    tedd   koldus    voltomat.
   Gyengélkedőként  jövök  hozzád,  mert  nem  az  egészségeseknek,  hanem  a
   betegeknek van  szükségük orvosra.  Bicegve jövök  hozzád és  ezt  mondom:
   Irányítsd lépteimet a te ösvényeiden!  Mint vak tapogatózom hozzád és  ezt
   mondom: Világosítsd meg szememet, hogy soha ne aludjam a halál álmát!
   Szent Ágoston


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról