[Evangelium] 2009-06-06

[Evangelium minden nap]

   2009. június 6. - Szombat

   Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: "Óvakodjatok
   az írástudóktól, akik  szívesen járnak hosszú  köntösben, és szeretik,  ha
   nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és  a
   lakomákon a  főhelyeket.  Felélik az  özvegyek  házát, és  közben  színleg
   nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk."
   Ezután leült szemben a templompersellyel,  és figyelte, hogy a nép  hogyan
   dobja a pénzt  a perselybe.  Sok gazdag sokat  dobott be.  De egy  szegény
   özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be.
   Erre Jézus magához  hívta tanítványait,  és így  szólt hozzájuk:  "Bizony,
   mondom nektek,  ez a  szegény özvegy  többet adott  mindenkinél, aki  csak
   dobott a perselybe. Mert  ők a feleslegükből  adakoztak, ez pedig  mindent
   odaadott, amije csak volt, egész vagyonát."
   Mk 12,38-44

   Elmélkedés:

   A szentírás arra tanít minket, hogy minden jó adomány Istentől  származik.
   Ezeket sokszor  természetesnek tartjuk  és nem  tulajdonítjuk őket  annak,
   akitől származik.  Valójában  Isten  biztosít számunkra  mindent,  ami  az
   élethez szükséges,  és lelki  segítséget is  kapunk tőle  állandóan,  amit
   kegyelemnek nevezünk.  Mindezen  adományok arról  árulkodnak,  hogy  Isten
   valóban nagylelkű,  s  nekünk nyitott  szívvel  érdemes elfogadnunk  az  ő
   adományait. Az elfogadás tesz  minket igazán nagylelkűvé, azaz  viszonozni
   szeretnénk,  mindazt,   amit  tőle   kapunk,  s   embertársaink  felé   is
   segítőkészen odafordulunk. A  szegény özvegyasszony  példája azt  tanítja,
   hogy a nagylelkűség nem az adomány nagyságától, mennyiségétől függ,  hanem
   attól, hogy mennyire fejezi ki hálánkat és odaadásunkat Istennek.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Egy a szükséges tehát,  a tiszta, szép, nemes,  Istent szerető lélek.  Aki
   ezt választja,  a legjobb  részt  választotta, s  ez az  egyedül  ésszerű,
   következetes s erőteljes eljárás; aki a lelket s önmagát elhanyagolja,  az
   a meghasonlást  hordozza  magában;  sorsa az  elsötétedés,  elkeseredés  s
   üresség. De az nem annyit jelent, hogy elvonulni, remeteségekbe  zárkózni;
   maradjunk pályánkon s ne veszítsük el az ,,egy szükségest'' szemeink  elől
   semmiféle dolgunkban.
   Prohászka Ottokár