[Evangelium] 2009-05-31

[Evangelium minden nap]

   2009. május 31. - Pünkösdvasárnap

   Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent  a
   tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben
   zárva tartották  az  ajtót.  Belépett és  így  szólt  hozzájuk:  "Békesség
   nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az  Úr
   láttára öröm töltötte  el a tanítványokat.  Jézus megismételte:  "Békesség
   nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak
   után rájuk  lehelt,  és így  folytatta:  "Vegyétek a  Szentlelket!  Akinek
   megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer,  s akinek nem bocsátjátok  meg,
   az nem nyer bocsánatot."
   Jn 20,19-23

   Elmélkedés:

   Életet adó és hirdető Lélek
   Ma,  a  feltámadás  húsvéti   ünnepét  követő  ötvenedik  napon,   Pünkösd
   vasárnapján a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. A szentmise olvasmányában
   az Apostolok  Cselekedeteiből hallottuk  az esemény  leírását. A  harmadik
   isteni  személy  egészen  különleges   jelek  kíséretében  szállt  le   az
   apostolokra: heves szélzúgás támadt, lángnyelvek ereszkedtek le a magasból
   és megkapták a nyelveken való beszéd  adományát. De mit is jelent a  Lélek
   eljövetele, jelenléte Jézus és benne hívők számára?

   A virágvasárnapi és nagypénteki passió legmeghatóbb része az, amikor Jézus
   meghal. Így szoktuk mondani: kilehelte lelkét (vö.: Mt 27,50, Mk 15,37, Lk
   23,46, Jn 19,30). Néhány perccel korábban ezt mondta a kereszten:  "Atyám,
   kezedbe ajánlom lelkemet"  (Lk 23,46). Abban  a pillanatban tehát,  amikor
   Jézus meghal és  kileheli lelkét,  valójában átadja lelkét  az Atyának.  A
   köznapi beszédben  az elhunyt  személyre szoktuk  mondani, hogy  kilehelte
   lelkét. S itt nem  egy költőien szép megfogalmazásról  van szó, hanem  egy
   olyan kifejezésről, amely  nagyon pontosan  fogalmazza meg, hogy  mi is  a
   halál: az ember kileheli  lelkét, s átadja  azt, visszaadja azt  Istennek,
   akitől kapta.  Jézus  is, amikor  meghal  a kereszten,  visszaadja  lelkét
   Istennek. A  feltámadáskor  ennek a  fordítottja  történik: az  Atya  újra
   életet  ad  Jézusnak,   lelket  lehel  belé.   Természetesen  új   testet,
   megdicsőült testet is ajándékoz  Jézusnak, de ugyanakkor  új lelket is.  A
   mai  evangéliumban  arról  olvastunk,  hogy  a  feltámadt  Jézus,   amikor
   megjelenik  apostolainak,   rájuk  lehel   és  ezt   mondja:  Vegyétek   a
   Szentlelket! (vö.: Jn  20,22). Egyesek furcsának  tartják, hogy Jézus  "az
   apostolokra lehel",  de az  előbb mondottak  alapján már  megértjük,  hogy
   miért fontos, s mit jelent  ez a "lehelés". Az  a Jézus, aki meghalt,  aki
   kilehelte lelkét, most "lehelni" tud, mert él, mert lélek van benne,  mert
   élet van benne. A  Szentlélek elküldése ebben  az értelemben a  feltámadás
   egyik közvetett bizonyítéka. A halott, lélek nélküli Jézus erre nem  volna
   képes. Csak az élő,  a feltámadt Krisztus képes  elküldeni a Lelket.  Ahol
   nincs lélek, ott halál van. Ahol lélek van, ott élet van!

   Pünkösd napján  a  Jézust  éltető  Szentlélek  jön  el,  hogy  éltesse  az
   apostolokat, a tanítványokat, az Egyházat és minket is. A hitvallásban ezt
   a Lelket  nevezzünk "Urunknak  és éltetőnknek".  A Szentlélek  nem  csupán
   éltet, hanem az  élet hirdetésére ösztönöz  mindenkit. Az első  pünkösdkor
   Szent Péter apostol olyat tesz, amihez korábban még nem volt bátorsága:  a
   nép elé áll és szól hozzájuk. A Szentlélek erővel tölti el őt és az életet
   hirdeti.  Ezt   mondta:  "Isten   feloldozta   a  halál   bilincseit,   és
   feltámasztotta  Jézust"  (ApCsel  2,24).  Jézus  az  élet   evangéliumának
   hirdetését bízta az általa  kiválasztott személyekre, akik most  megkapják
   az erőt és a bátorságot ahhoz, hogy teljesítsék ezt a küldetést. Említsünk
   meg erre egy  másik példát is.  Szent János így  kezdi első levelét:  "Ami
   kezdettől fogva volt,  amit hallottunk,  amit szemünkkel  láttunk és  amit
   kezünk tapintott, az Élet igéjét hirdetjük nektek" (1Jn 1,1). Az  apostoli
   igehirdetés Élet hirdetésével kezdődött. Éppen  ezért az Egyház mindig  is
   az életet, a feltámadást hirdeti.

   II. János  Pál  pápa Az  élet  Evangéliuma kezdetű,  1995.  március  25-én
   megjelent  enciklikájában  összefoglalja  az   emberi  életről,  az   élet
   méltóságáról,  sérthetetlenségéről,  tiszteletéről  és  védelméről   szóló
   keresztény tanítást. Ezen írásában a Szentatya megfogalmazza többek között
   azt, hogy  az  Egyháznak  és  benne minden  hívőnek  kötelessége  az  élet
   Evangéliumának  hirdetése,  ünneplése  és  szolgálata.  Ezen   küldetésben
   meghatározó és pótolhatatlan  szerepe van a  családnak, minden  keresztény
   családnak. A  családban  új  életek, gyermekek  születnek,  akiknek  hitre
   nevelése a szülők  részéről az élet  evangéliumának hirdetését jelenti.  A
   mindennapos családi lelki  együttlét és imádság,  valamint a család  közös
   részvétele a  vasárnapi  szentmisén az  életet  evangéliumának  ünneplését
   jelenti, bekapcsolódva a  nagyobb család, az  Egyház közösségébe. Az  élet
   evangéliumát  akkor  szolgáljuk,  amikor  a  fogantatástól  a  természetes
   halálig, a  megfogant  emberi  személytől az  utolsó  pillanatig  embernek
   tekintett haldoklókig, mindenkinek az életét védelmezzük.

   Az elmúlt vasárnap  Jézus mennybemenetelére emlékeztünk.  Az Úr  távozása,
   elmenetele  egykor   szomorúsággal   töltötte  el   az   apostolokat,   de
   vigasztalásukra  volt  mesterük  ígérete,   hogy  hamarosan  elérkezik   a
   Szentlélek. A jézusi ígéret pünkösdkor  teljesedett be. E naptól kezdve  a
   Szentlélek által Jézus tovább él a világban, az Egyházban. Látható alakban
   már nincs  köztünk,  de  jelen  van  tanításában,  a  szentségekben  és  a
   Szentlélek által. Kegyelme,  jelenléte ma is  megtapasztalható. Az  Egyház
   azért él, működik és növekszik, mert Jézus él benne. Éljen bennünk Jézus!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Urunk, segíts  minket  annak megértésében,  hogy  a Lélek  ajándék,  Isten
   ajándéka, s  ugyanígy az  életet is  mindig ajándéknak,  az Ő  ajándékának
   tekintsük. Tégy minket  az élet evangéliumának  hirdetőivé, ünneplőivé  és
   szolgálóivá. Élj  bennünk mindenkor  Szentlelked által,  hogy élet  legyen
   bennünk, s egykor eljussunk az örök életre.